Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.
Ülésnapok - 1953-28
1381 Az országgyűlés 28. ülése 1956. évi július 30-án, hétfőn. 1382 érdekében állandó ENSZ-delegációt küldtünk ki New Yorkba és fokoztuk tevékenységünket az ENSZ különböző szerveiben és más nemzetközi szervezetekben is: az Európai Gazdasági Bizottságban, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetben, az UNESCO-ban, az Interparlamentáris Unióban, és így tovább. Bővítettük sport- és kulturális kapcsolatainkat is. A közeljövőben kulturális egyezmény megkötésére kerül sor országunk és Egyiptom között. Tudományos együttműködési egyezmény megkötését készítjük elő Indiával és erre vonatkozó javaslatot tettünk Finnországnak és Ausztriának is. Számottevő fejlődésről tanúskodik turistaforgalmunk növekedése is, amely az elmúlt év azonos időszakához képest csaknem megkétszereződött. Tisztelt Országgyűlés! A kormány külpolitikai tevékenységében híven követte az országgyűlés februári ülésszakán elfogadott irányvonalat. Külpolitikánkat értékelve megállapíthatjuk, hogy ez irányú tevékenységünk eredményes volt. Erősítette a Szovjetunióhoz és a szocialista tábor többi országához bennünket fűző testvéri kötelékeket, szélesítette és elmélyítette azokat a kapcsolatokat, amelyek országunkat a békés egymás mellett élés alapelveit elfogadó nemzetek egyre népesebb családjának tagjává teszik és végül, de nem utolsósorban, ez a külpolitika egyre inkább elszigetelte és elszigeteli azokat a sötét erőket, amelyek alkotómunkánk eredményeinek megsemmisítésére, országunknak a békeszerető államoktól való elszigetelésére, nemzeti létünk eltiprására szövetkeztek. Szilárd meggyőződésünk, hogy ezen az úton továbbhaladva elősegítjük belső szocialista építőmunkánkat és ugyanakkor biztosítjuk népünk számára a haladó erők, a békére vágyó embermilliók teljes megbecsülését. Tisztelt képviselő elvtársak! A kormány egész tevékenységét a párt politikája vezeti, azok a célok, amelyeket pártunk Központi Vezetősége július 18—21-i ülésének nagy jelentőségű határozatai tartalmaznak. A minisztertanács ezeknek a határozatoknak a szellemében arra törekszik, hogy hatékony intézkedésekkel, gyakorlati tettekkel elősegítse az ipari termelés gyorsabb ütemű növekedését, korszerűsítését, a mezőgazdasági termelés fellendítését és szocialista átszervezését és a népgazdaság fejlesztésében elért eredményekre támaszkodva biztosítsa az életkörülmények fokozatos és állandó megjavításához, a népgazdaság fejlesztéséhez, a kultúra, a tudomány, az oktatásügy és a honvédelem erősítéséhez szükséges anyagi eszközöket. A kormány a dolgozóknak az ügyek eldöntésébe és intézésébe való fokozottabb bevonásával, a túlzott központosítás csökkentésével, a szocialista demokratizmus fejlesztésével, a szocialista törvényesség feltétlen biztosításával a munkásosztály hatalmának megszilárdítására, népi demokratikus államunk további erősítésére törekszik. A párt és a kormány politikája, amely a szocialista iparosítás továbbfolytatására, az életkörülmények megjavítására, a szocialista demokratizmus fejlesztésére, a munkásosztály hatalmának megszilárdítására, a nemzetközi kapcsolatok terén pedig a tartós béke megőrzésére irányul, a legteljesebb mértékben megfelel a munkásosztály érdekeinek. A kormány programját magáénak vallhatja egész dolgozó parasztságunk is, hiszen ennek. a programnak egyik legfontosabb célja a mezőgazdasági termelésnek a szocialista ipar segítségére épülő fellendítése, s ily módon a falu jólétének, a dolgozó parasztság életkörülményeinek állandó javítása. A szocialista demokratizmus kjt terjesztése azt is jelenti, hogy a munkásosztály a hatalom gyakorlásába fokozottabban bevonja a dolgozó parasztságot. Ez a politika tehát népi demokratikus rendszerünk alapjának, a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének a megerősítését is szolgálja. Pártunk és kormányunk politikája igazi népi politika, amely teljes mértékben megfelel népünk érdekeinek és hazánk felemelkedését szolgálja. Ez a politika teszi lehetővé, hogy megbonthatatlan egységben a párt és a kormány köré tömörüljön minden magyar dolgozó, aki szereti hazáját és felelősséget érez országunk jövőjéért. Tisztelt Országgyűlés! A párt és a kormány a dolgozó nép egységére támaszkodva, szores szövetségben a szocialista tábor országainak népeivel, meg tudja valósítani a maga elé tűzött nagy célokat és soha nem látott erővel tudja kibontakoztatni dolgozó népünk alkotóképességét, kezdeményezését a gazdaság és a kultúra felvirágoztatására, a szocialista Magyarország megteremtésére. (Hosszantartó, lelkes taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az országgyűlés ügyrendjének 20. szakasza alapján 12 képviselőtársunk 17 interpellációt nyújtott be. Kérem a jegyző képviselőtársat, szíveskedjék az interpellációkat felolvasni. PESTA LÁSZLÓ jegyző (olvassa): Mészöly Gyula képviselőtársunk a földművelésügyi miniszterhez: a homoki szőlőtermesztés néhány időszerű kérdéséről; Nagy Károly képviselőtársunk két interpellációt jelentett be: a minisztertanácshoz a Békés megyei vízügyi hatóságok összevonása és a csatornahálózat rendezése ügyében; a pénzügyminiszterhez a Békés megyei vízkárt szenvedettek adómérséklése ügyében; Rigó János képviselőtársunk két interpellációt jelentett be: a közlekedésügyi miniszterhez a Dunapataj — Bajai vasútvonal építése tárgyában és a földművelésügyi miniszterhez: a kalocsai járás öntözési adottságainak kihasználása ügyében; Sasi János képviselőtársunk a földművelésügyi miniszterhez: a termelőszövetkezetek beruházásával kapcsolatban; Varga Károly képviselőtársunk a földművelésügyi miniszterhez: a tenyészállatállomány fejlesztéséről; Köböl József képviselőtársunk a minisztertanácshoz: az országgyűlési képviselők tevékenységének elősegítése tárgyában; Gazda Géza képviselőtársunk a miniszterta-