Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-34

1767 Az országgyűlés 34. ülése 1957. évi május 10-én, pénteken. 1768 lapja alá azokat, akik imég (mindig önmagukkal tépelődve, talán kínlódva, éber lelkiismerettel nézik a dolgokat, az ír okinak ezt a részét, a művészeket, az értelmiségieket, akik biztos, hogy reménykedve várják, mint az adventet, hogy a szellemi horizont is ki fog tisztulni, amikor látják, hogy íme, ez az oirszággyűlés bizonyítja, hogy kitisztult a politikai horizont. Ügy vélem, tisztelt Országgyűlés, és talán nem a magam véleményét, hanem az országgyűlésnek és — talán — a pártnak, a kormánynak véleményét is fejezem ki, amikor azt mondom, hogy nincsenek lezárt sorompók sem a magyar belső szellemi életben, sem a Magyar Népköztársaság határain a becsületes magyar hazafiak előtt, akik megtévesztve, megbódulva hagyták el hazánlkat. Hiszen minden becsületes magyar ember számára, bárhol éljen is a földkerekségen, egyetlenegy haza van, és ez a mi magyar hazánk. Tisztelt Országgyűlés! De helyt akarok állni — valóban helyt akarok állni — a bevezető szavaimban tett ígéretemért, vagyis rövid akarok lenni. (Derültség.) És talán emiatt az ígéret miatt feszül most leginkább a szavaimban és érzéseimben az, amit tulajdonképpen el szeretnék mondani. Kádár János elvtárs a november else jei kialakult helyzetről szólva azt mondotta, hogy akkor a magyar kommunisták számára a történelem feltett bizonyos kérdéseket. E kérdésekre Kádár elvtárs megadta a pontos, világos, félreérthetetlen válaszokat, amelyek helyességét — mondjuk meg nyíltan és meggyőződésünk szerint — a történelem igenis igazolta. De kérdezem, vajon csak a magyar és a különböző országok kommunistái számára tette fel — éppen a magyar eseményekkel kapcsolatban — a történelem ezt a kérdést? Űgy vélem, ez a kérdés elsősorban a magyar néphez szólt ezekben a tragikus napokban. A kérdés a magyar nép számára így fogalmazható meg: „öldöklő testvérharcban, gyilkos polgárháborúban akarsz-e elpusztulni, vagy békében akarsz-e élni? Puskaporos hordó akarsz-e lenni, amelynek kanócát egy idegen imperialista hatalom gyújtja meg, akkor, amikor ő akarja?" És így folytathatnám ezeknek a kérdéseknek szövegezését, amelyekre nemcsak a párt felelősségérzete, hosszú, harcos múltja, önmagában bízó ideológiája adta meg a választ ezekben a napokban és hetekben, hanem — úgy látom és tudom, s úgy tapasztaltam — megadták a választ azok a magyar milliók is, akik valóban békében akarnak élni. , A történelmi kérdésre adott válaszban tehát nem lehet különbséget tenni egyetlen becsületes magyar ember között sem. De hogyan válaszolt a haladó emberiség erre a történelmi kérdésre? A tények benne foglaltatnak a kormánynyilatkozatban. De mégis, engedjék meg nekem, akinek módja volt az elmúlt hetekben hosszabb időt tölteni a mérhetetlen Kínai Népköztársaságban, hogy néhány szóval az emberi élmények egyszerűségével, s mégis reálpolitikai látókörben beszéljek erről. Egy mondatban tudom e hatalmas távlatokat, a majdnem 30 000 kilométert elérő utazás lényegét kifejezni, s ez a mondat így hangzik: higygyék el, kedves elvtársak, a proletárinternacionalizmus ma a világtörténelem legnagyobb ereje. (Taps.) Nem az atom- és 'hidrogénfegyverek, a hadihajók, a tengeralattjárók és más hadigépek számának összehasonlításával akarom ezt az állításomat alátámasztani. Már az ókorban elhangzott Thukydidesnek az a bölcs mondása, hogy a városokat nem a hajók, hanem az emberek fala védi meg. A világ békéjének, a mi magyar békénknek, a proletárinternacionalizmusnak legnagyobb ereje nemcsak a fegyveres túlerő, hanem az erkölcsi igazság abszolút ereje. Mit jelent ez? Azt, hogy a szocializmus táborát minden ember munkája, a békés építés alakítja át legyőzhetetlen erővé. Az építés a szocialista táborban elsősorban az emberért folyik és nem a profitért, mint a kapitalista országokban. A sok százezer és millió kilowatt energia termelése, az új acélművek, vízierőművek a Szovjetunióban, a Kínai Népköztársaságban és a népi demokráciákban is s a mi népi magyar köztársaságunkban is az emberiségért, az emberekért, az új nemzedék boldogulásáért, jövőjéért épülnék, létesülnek. Ez a perspektíva az ifjúság, gyermekeink és unokáink igazi életperspektívája. S mit nyújt ezzel a biztató, sugárzó jövővel szemben az amerikai imperializmus és a hozzá kényszerült egyéb imperializmusok atomdiplomácjája? A gyermekek megsemmisítését, az emberiség alkotó erőinek teljes gúzsbakötését, sőt talán teljes megbénítását. A proletárinternacionalizmus óriási, világtörténelmi jelentősége és ereje éppen a tragikus magyar események kapcsán bontakozott ki, s azt mondotta nekünk, magyar újságíróknak Csou-En-Laj, a kínai miniszterelnök április 4-én, hogy ez a magyar tragikus eseményeknek a jó oldala. így keüi nézni, nemzetközi látókörben, a világpolitika erőmezejében is a mi magyar ügyünket. Én a pártonkívüli, becsületes magyar emberek nevében üdvözlöm és elfogadom a kormány és a párt programját. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Minthogy az idő előrehaladt, a vitát megszakítom. Javaslatot teszek a legközelebbi ülés idejére ós napirendjére. Javasolom, hogy az országgyűlés legközelebbi ülését holnap, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel tartsa, és annak napirendjére tűzze ki: 1. A minisztertanács elnökének beszámolója feletti vita folytatását, 2. Az 1953. évi május 17-én megválasztott országgyűlés megbízatásának meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását, 3. a Magyar Népköztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását, és végül, 4. a megüresedett bizottsági tagsági helyek betöltését. Elfogadja az országgyűlés a napirendi javaslatot? (Igen.) Az országgyűlés a napirendi javaslatot elfogadja. Az ülést bezárom. (18.07.) 130*