Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.
Ülésnapok - 1953-33
1665 Az országgyűlés 33. ülése 1957. évi május 9-én, csütörtökön. 1666 munkás-paraszt kormánnyal. Ez az együttműködés többek között kifejezésre jutott abban is, hogy én magam, mint az Elnöki Tanács elnöke részt vettem és részt veszek a kormány ülésein, az Elnöki Tanács ülésein pedig a legfontosabb napirendi pontok előadói a kormány tagjai voltak. Egyetértésben, erőinket összevetve dolgozunk hazánkért, dolgozó népünkért, a szocializmusért. Meggyőződésem, hogy az országgyűlés egyetért az együttműködésnek ezzel a kialakult formájával és helyesli azt. Együtt dolgozunk mi és — ennek léptennyomon szaporodnak a jelei —, velünk egyetértésben dolgozik a nép. A munkások, akiket kezdetben meg tudtak téveszteni, félre tudtak vezetni az árulók, az izgatók, a bujtogatok, szorgalmasan dolgoznak a bányákban, az üzemekben, termelnek és politikailag helytállnak a népi hatalom mellett. A parasztok a termelőszövetkezetekben és az egyéni gazdaságokban már ősszel keményen megvédték a földreformot és a szocializmus számos értékes vívmányát a falvakban. A munkát ősszel is, tavasszal is rendesen elvégezték. Ha az ellenforradalmi időkben meg is rendült termelőszövetkezeti rendszerünk, ma elmondhatjuk róla, hogy újra szilárdan áll és hétről hétre erősödik a szövetkezeti parasztok akaratából és elsősorban az erejükből. Értelmiségünkben, ahol legnagyobb volt az eszmei zűrzavar, fokozatosan kialakult megint a szocializmus biztos támaszának erős tábora. Súlyos sebeket szenvedtünk az ellenforradalomban, de talpraálltunk és a nép között ezer meg ezer jelét látjuk annak, hogy a hibákból nemcsak mi tanultunk, a nép is tanult és velünk együtt elhatározottan szembeszáll a haladás belső és külső ellenségeivel és szilárd elhatározottsággal építi tovább a szocializmust. Ezeket a gondolatokat hangsúlyozva kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az Elnöki Tanács munkájáról szóló beszámolómat, az előadottak alapján tudomásul venni szíveskedjék. (Nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felteszem a kérdést szavazásra. Az elnöki beszámoló és a beterjesztett jelentés alapján jóváhagyólag tudomásul veszi-e az országgyűlés az Elnöki Tanácsnak a két ülésszak közötti időben kifejtett tevékenységét, és megerősíti-e tett intézkedéseit? (Igen!) Aki elfogadja, kérem kézfeleemeléssel szavazzon. (Megtörténik.) Van-e valaki ellene? (Nincs.) Határozatilag kimondom: Az országgyűlés jóváhagyólag tudomásul veszi az Elnöki Tanács beszámolójában, beterjesztett jelentésében foglaltakat, egyben megerősíti Kádár Jánosnak a minisztertanács elnökévé, Münnich Ferencnek a minisztertanács első elnökhelyettesévé, Marosán Györgynek államminiszterré, Apró Antalnak iparügyi miniszterré, Horváth Imrének külügyminiszterré, Biszku Bélának belügyminiszteiré, Révész Gézának honvédelmi miniszterré, Kossá Istvánnak pénzügyminiszterré, Dögei Imrének földművelésügyi miniszterré, Kállai Gyulának művelődésügyi miniszterré, dr. Doleschall Frigyesnek egészségügyi miniszterré, valamint dr. Szénási Gézának legfőbb ügyésszé az Elnöki Tanács által történt megválasztását. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 23. §-ának (2) bekezdése alapján javaslatot terjesztett az országgyűlés elé a minisztertanács kiegészítésére. Az Elnöki Tanács javasolja, hogy az országgyűlés Apró Antalt iparügyi miniszteri, Kossá Istvánt pénzügyminiszteri tiszte alól mentse fel, egyben Apró Antalt a minisztertanács elnökhelyettesévé, Kossá Istvánt közlekedés- és postaügyi miniszterré válassza meg. Javasolja továbbá, hogy Antos Istvánt pénzügyminiszterré, Nezvál Ferencet igazságügyminiszterré, Csergő Jánost kohó- és gépipari miniszterré, Czottner Sándort nehézipari miniszterré, Nagy Józsefnét könnyűipari miniszterré, Incze Jenőt külkereskedelmi miniszterré, Tausz Jánost belkereskedelmi miniszterré, Kovács Imrét élelmezésügyi miniszterré, Trautmann Rezsőt építésügyi miniszterré, Kisházi Ödönt munkaügyi miniszterré, Kiss Árpádot az Országos Tervhivatal elnökévé válassza meg. Kérdem a tisztelt Országgyűlést, az Elnöki Tanácsnak eme javaslatát elfogadja-e? (Igen!) Aki elfogadja, szíveskedjék kézfelemeléssel szavazni. (Megtörténik.) Van-e valaki ellene? (Nincs.) Megállapítom, hogy az országgyűlés Apró Antalt iparügyi miniszteri, Kossá Istvánt pénzügyminiszteri tiszte alól felmentette, egyben Apró Antalt a Minisztertanács elnökhelyettesévé, Kossá Istvánt közlekedés- és postaügyi miniszterré, továbbá Antos Istvánt pénzügyminiszterré. Nezvál Ferencet igazságügyminiszterré, Csergő Jánost kohó- és gépipari miniszterré, Czottner Sándort nehézipari miniszterré, Nagy Józsefnét könnyűipari miniszterré, Incze Jenőt külkereskedelmi miniszterré, Tausz Jánost belkereskedelmi miniszterré, Kovács Imrét élelmezésügyi miniszterré, Trautmann Rezsőt építésügyi miniszterré, Kisházi Ödönt munkaügyi miniszterré, Kiss Árpádot az Országos Tervhivatal elnökévé egyhangúlag megválasztotta. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Ügy gondolom, egyetért velem az országgyűlés abban, hogy az Elnöki Tanácsnak az elmúlt nehéz időkben a dolgozó nép érdekében kifejtett szolgálataiért és hasznos tevékenységéért az országgyűlés fejezze ki elismerését és ezt jegyzőkönyvben örökítse meg. (Helyeslés és taps.) Megállapítom, hogy az országgyűlés a javaslatot egyhangúlag elfogadja, azzal egyetért. Az ülést 15 percre felfüggesztem. (Szünet: 11.20—11.46.) RÓ NAI SÁNDOR elnök: Tisztelt Országgyűlés! Az ülést újból megnyitom. Szomorú kötelességemnek teszek eleget, amikor jelentem, hogy a legutóbbi ülésszakunk óta eltelt idő alatt két gyász érte az országgyűlést: Szentiványi Lajos képviselőtársunk, 1956. augusztus 29-én, 74 éves korában és Guba Mihály képviselőtársunk november 13-án, 58 éves korában elhalálozott. (Mindenki feláll.) Szentiványi Lajos képviselőtársunk a Független Kisgazdapárt egyik szervezője volt, aki