Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.

Ülésnapok - 1953-33

1653 Az országgyűlés 33. ülése 19 (Elnök: RÓNAI SÁNDOR — 10.03) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Üdvözlöm képviselőtársaimat. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa által az Alkotmány 12. §-ának (2) bekezdése alapján összehívott országgyűlés rendes ülésszakát megnyitom. Megállapítom, hogy az országgyűlés tagjai határozatképes számban vannak jelen. Tisztelt Országgyűlés! Országgyűlésünk mai ülése történelmi jelentőségű események után kezdi meg munkáját. Fél évvel ezelőtt az amerikai imperialisták által pénzelt nemzetközi reakció a hazai ellenforradalmi elemekkel szövetségben fegyveres ellenforradalmi támadást robbantott ki, hogy megdöntse a munkás-paraszt hatalmat, a Magyar Népköztársaságot, s visszaállítsa a nagybirtokosok és a tőkések népelnyomó uralmát hazánkban. A párt és állami életünkben az elmúlt években elkövetett hibákat népünk belső ellenségei, a Nagy Imre—Losonczy-csoport felnagyították, demagóg módon tárgyalták, támadták a partes állami szervezeteket és ezzel elősegítették, hogy az ellenforradalmi erők felsorakozzanak, s rohamra induljanak népköztársaságunk megdöntésére. Az ellenforradalom akkor indult rohamra, amikor látta, hogy a párt nemcsak felismerte a hibákat, hanem mind sikeresebben kezdi is kijavítani azokat, amikor ráléptünk a szocialista demokrácia kiszélesítésének útjára. 1956 júliusa után minden lehetőségünk megvolt ahhoz, hogy a hibákat fokozatosan kijavítsuk. Ennek érdekében dolgozott képviselőtársaink döntő többsége is. Ez a cél lebegett képviselőtársaink előtt az országgyűlés múlt évi ülésén, amikor határozatot hoztunk, amely többek között kimondja, hogy az eddiginél nagyobb mértékben kell felhasználnunk Alkotmányunk demokratikus alapelveit arra, hogy jobban kibontakoztassuk a dolgozó nép államalkotó tevékenységét. Ezért hozott létre tíz állandó bizottságot, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az országgyűlés 298 tagjából 212 részt vesz az országgyűlés ülései között is a bizottságok törvényelőkészítő munkájában. Ezt az országgyűlést a dolgozó magyar nép a legdemokratikusabb választójog alapján választotta. Igazi népképviselet, amelynek 298 tagja között 127 munkás, 97 paraszt, s 74 értelmiségi, köztük orvosok, mérnökök, egyetemi tanárok, pedagógusok, írók, művészek, lelkészek vannak. De nincsenek köztünk tőkések, bankárok és nagybirtokosok. Éppen ezért akarták ezt a népképviseletet Mindszentyék, Eszterházyék feloszlatni és helyébe a tucatszámra alakult reakciós fasiszta pártok vezetőiből, s a különböző „forradalmi" tanácsokban vezető szerepet játszó ellenforradalmárokból nemzetgyűlést létrehozni. Velük nemcsak egyetértett, hanem intézkedéseivel mindezt elő is segítette a Nagy Imre—Losonczy áruló csoport. Azok a képviselők — népköztársaságunk hű hazafiai —, akik azokban a zivataros napokban itt voltak a parlamentben, s tartották a kapcsolatot a vidékkel is, tanúi voltak annak, hogyan változik napról napra a parlament épületének belső képe. A különböző reakciós, fasiszta pártok és „forradalmi" tanácsok küldöttei mind hangosabban követelték a nép57. évi május 9-én, csütörtökön. 1654 t köztársaság megdöntésére irányuló intézkedéseket. Október utolsó napjaiban Budapest utcáin úrrá lett az ellenforradalom. Tömegesen gyilkolták a kommunistákat és a haladó embereket. Mindez ellen Nagy Imre miniszterelnöknek egy szava sem volt. Ellenkezőleg, amikor már minden becsületes hazafi előtt világos volt, hogy halálos veszély fenyegeti a magyar munkás-paraszt államot, a néphatalmat, népünk nemzeti függetlenségét, mindazokat a vívmányokat, amelyeket népünk a társadalmi haladás útján 12 év alatt elért, Nagy Imre áruló módon deklarálta a varsói szerződésből való kilépésünket, az ország semlegességét, s tervei megvalósításához az Egyesült Nemzetek Szervezetének segítségét kérte. Világos volt, hogy a nemzetközi reakció összefogott a hazai ellenforradalmi erőkkel, s a Nagy Imre-féle árulókkal Népköztársaságunk ellen, hogy visszaállítsa hazánkban a nagybirtokosok és tőkések uralmát, hogy haditámaszpontot építsen hazánk területén a szocialista tábor, s mindenekelőtt annak vezetőereje, a Szovjetunió ellen. Azokban a novemberelejei napokban, amikor úgy látszott, hogy minden elveszett, s a sötétség éjszakája borul a magyar népre, felragyogott az örömhír, hogy Kádár János elvtárs vezetésével megalakult a forradalmi munkás-paraszt kormány, melynek kérésére a Szovjetunió testvéri segítséget nyújtott a magyar népnek, a munkásparaszt állam, a nemzeti függetlenség, s az elért szocialista vívmányok megvédése érdekében! (Hosszantartó nagy taps.) Ebben a harcban a nemzetközi proletárforradalom, s a nemzetközi reakció erői ütköztek meg egymással; vereséget szenvedett a reakció, győzött a proletárinternacionalizmus hatalmas ereje! (Nagy taps.) Ez a győzelem egyben a Magyar Népköztársaság, a munkáshatalom, a proletárdiktatúra, a munkás-paraszt állam megmentését is jelentette és további felvirágzásának lehetőségét biztosította. Köszönet és hála érte a szovjet nép hős fiainak, akik áldozatos harcukkal másodszor nyújtottak segítséget, hogy szabad, független hazánkban építhessük a szocializmust. Köszönet érte a szovjet nép vezetőinek, a mi drága, igazi barátainknak. (Lelkes, nagy taps.) Köszönet a testvéri népi demokratikus országoknak, a világ kommunista pártjainak, a nemzetközi munkásmozgalomnak azért a felbecsülhetetlen segítségért, amelyet népünknek nyújtottak az imperializmus által szított és támogatott ellenforradalom leverésére irányuló harcában. Az elmúlt félesztendő számos fényes bizonysággal szolgált arra, hogy a magyar munkások és parasztok, a néphez hű értelmiségiek a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével készek fegyverrel is megvédelmezni a néphatalmat. Az ellenforradalom fegyveres leveréséért folytatott harcokban népünk legjobb fiai a Szovjetunió hős katonáival együtt a legdrágábbat, életüket áldozták a néphatalom védelméért. örök dicsőség övezze mindannyiuk emlékét. (Az országgyűlés egy perces néma felállással adózik a hősök emlékének.) I