Országgyűlési napló, 1953. II. kötet • 1956. július 30. - 1958. szeptember 26.
Ülésnapok - 1953-32
1639 Az országgyűlés 32. ülése 1956. évi augusztus 3-án, pénteken. 1640 válaszhoz. A püspöki kar a kormánnyal való tárgyalások után — ez körülbelül egy hónappal ezelőtt volt — többször felszólította a papokat ezeknek az eseteknek a közlésére, ahol ilyen túlzások történtek. Az én legutóbbi információim szerint 17 esetről tudnak, illetve 17 esetet tettek kifogás tárgyává. Szeretném rögtön hozzátenni, hogy 6500 iskolában volt hittan beiratás, tehát 6500 iskolához kell viszonyítani a 17-es számot. Lehet, hogy a 17 nem teljes szám, lehet, hogy nem 17, hanem 25, vagy 30 esetben történt. De akkor is meg kell mondani, hogy elenyésző számban. (GERÖ ERNŐ: Ezt is elítéljük!) Ezt is elítéljük és minden egyes esetet különkülön kivizsgálunk és gondoskodunk arról, hogy a jövőben még 17 esetben se történjék hivatali hatalommal való visszaélés. (Nagy taps.) Engedjék meg képviselőtársaim, hogy ugyanakkor megmondjam azt is, hogy nemcsak állami szerveink részéről történtek visszaélések, hanem a katolikus egyház egyes papjai részéről is. (PARRAGI GYÖRGY: így is volt!) Ezt a püspöki kar is elítélte a jelenlétemben azon a tárgyaláson, amelyet lefolytattunk. Milyen visszaélésről volt ott szó? Egyes papok a hivők szabad vallásgyakorlatát, vagyis az alkotmányban lefektetett jogát akarták korlátozni azzal, hogy megfenyegették a szülőket, hogy amennyiben nem íratják be gyermekeiket vallásoktatásra, nem részesítik őket a szentségekben és eltiltják a vallás gyakorlásától. Ez is visszaélés és természetesen ez ellen is fel kell lépni. Be is fejezem Parragi képviselőtársam interpellációjára adott válaszomat azzal, hogy véleményem szerint ezek a visszaélések, amelyek egyes papok, vagy egyes állami szerveink részéről történtek, kis homokszemek abban a nagy folyamatban, amelynek során az állam és az egyház közötti viszony egyre javul. Kis homokszemek ezek az esetek az állam és az egyház közötti viszony javulásában és biztos vagyok abban, hogy ezek az esetek a javulási folyamatot nem tudják akadályozni, sokaknak a bosszúságára, különösen Nyugaton, és Magyarországon is azok bosszúságára, akik azt szeretnék, ha Magyarországon az állam és az egyház között nem javulna, hanem kiéleződne a viszony. Remélem, ezeknek az embereknek még sok bosszúságot szerzünk n 7en a téren elért politikai eredményeinkkel is. ELNÖK: Kérdezem Parragi György képviselőtársunkat, tudomásul veszi-e a választ? PARRAGI GYÖRGY: Nemcsak egyszerűen veszem tudomásul, hanem igen nagy megnyugvással. ELNÖK: Képviselőtársunk a választ tudomásul vette; az országgyűlés is tudomásul veszi. Következik Gém Ferenc képviselőtársunk interpellációja — a pénzügyminiszterhez — az 1948—50. között alakult mezőgazdasági termelőszövetkezetek adósságainak rendezése tárgyában. Gém Ferenc képviselőtársunké a szó. GEM FERENC: Tisztelt Országgyűlés! A fordulat éve után a párt hívó szavára a volt szegényparasztok, újgazdák, kisparasztok és a leghaladóbb középparasztok egyedei léptek a termelőszövetkezetbe. Ezek az akkor alakult — nemcsak 1950-ig, hanem 1952—53-ig alakult termelőszövetkezetek nagy része ma már erős, nagy termelőszövetkezet. Megerősödtek a termelésben, szervezettségben és a termelőszövetkezeti mozgalom hitében is. De meg kell mondani azt is. hogy ezeknek a termelőszövetkezeteknek egy része nagyon el van adósodva. Es azt is meg kell mondani, hogy nem minden esetben a termelőszövetkezetek tagjainak és vezetőinek hibájából adósodtak el ezek a termelőszövetkezetek, hanem amiatt — természetesen ebben nekik is van részük —, hogy akkor, amikor a termelőszövetkezetbe léptek is már gazdaságilag gyengék voltak, tapasztalatuk egyáltalán nem volt a nagyüzemi gazdálkodás vonalán, de volt hitük, bizalmuk a pártban és a magyar népi demokratikus kor. mányban. Ezzel léptek a nagyüzemi gazdálkodás útjára és mintegy úttörő munkát végeztek. Nyilván közben sok hibát követtek el. De nem kisebbek azok a hibák, amelyeket a párt és a kormány és a tanácsszervek dolgozói — éppen ők is tapasztalatlanságuk folytán — elkövettek és nagyon sok olyan különböző típusú építkezéseket végeztek, amelyeket némelyütt nem lehet ma már semmire használni. Azután különböző élenjáró agrotechnikákat, meg különböző kultúrnövényeket honosítottak meg, stb., oktrojáltak rá ezekre a termelőszövetkezetekre. És mindazok, akik ezeket ráerőltették a termelőszövetkezetekre, azoknak jó része már nincs a járásban, meg a megyében, meg a minisztériumban, azok valahol másutt vannak és a felelősséget is elvitték magukkal, de az adósság a termelőszövetkezetnek megmaradt. Ezek az adósságok — tisztelt Képviselőtársaim — ott nyomják ma ezeknek a termelőszövetkezeti tagoknak az életét és ez akadályozza egyrészt azt, hogy ezek a termelőszövetkezeti tagok a továbbiakban tudjanak lelkesedni a termelőszövetkezeti mozgalomért; akadályozza őket abban, hogy a munkaegységrészesedésüket meg tudják emelni, legjobb munkájuk mellett is. Ma már — állítom — ezeknek 90, sőt annál is nagyobb százaléka keményen, becsületesen dolgozik. Csak éppen azért, mert ezek az adósságok által visszafizetendő kamatok, stb. nyomják őket. nem tudnak előbbre haladni. Ez akadályozza a termelőszövetkezeti fejlődést a továbbiakban is, mert a kívülálló középparasztok felé nem tud vonzó lenni az ilyen termelőszövetkezet, mert azt mondják a bent levő tagok is az ilyen szövetkezetben, meg a kint levő középparasztok, hogy ez a termelőszövetkezet nem az övéké, hanem a banké. Éppen ezért ezt a kérdést jogosan vetik fel az elvtársak, akár tagok, akáV vezetők. Azt mondják, ebben a kérdésben ki kellene a dolgot vizsgálni és egy csomó — nem az ő hibájukból és objektív dolgokból adódó hitelt — le kellene — mint mondják — „a forradalom számlájára" írni. Ezeknek a figyelembe vételével kérdem én a pénzügyminisztert: Mit szándékozik tenni annak érdekében, hogy ezeket az akadályokat a termelőszövetkezeti mozgalom további fejlődése elől elhárítsuk? (Taps.)
