Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-27

1809 Az országgyűlés 27. ülése 1956 terméseredményeikkel felülmúlták gazdálkodásuk bármelyik esztendejének eredményeit, őszi búzából országos átlagban 11 mázsa 80 kilós, rozsból 9 mázsás katasztrális holdankénti átlagtermést takarítottak be, míg kapásoknál országosan 30—45 százalékkal volt magasabb a katasztrális holdankénti termésátlaguk, mint 1954ben. Több olyan állami gazdaság van már az országban, amelynek dolgozóit, vezetőit dicséret illeti. Az Érdi Állami Gazdaság őszi búzából országosan kimagasló 20 mázsás holdankénti átlagtermést takarított be, a Babarci Állami Gazdaság 18 mázsás rozstermést, a Hajdúnánási Állami Gazdaság több mint 23 mázsás holdankénti őszi árpa termést takarított be. Tavaly az állami gazdaságok a kapálást időben úgy végezték, hogy az aratás megkezdéséig minden kultúrájuk gyommentes volt és a gabonabetakarítást a kedvezőtlen időjárás ellenére is sikeresen hajtották végre. Nyilvánvaló, hogy ebben az állami gazdaságok dolgozóinak és vezetőinek jó és szorgalmas munkája mellett, döntő szerepe van munkásosztályunknak, többek között azáltal is, hogy a mezőgazdaság számára • egyre több és több, nemcsak talajművelő, hanem növényápoló és betakarító gépet is ad. Állami gazdaságaink 1955-ben teljesítették vetőmagtermelési tervüket és több mint hétszázezer mázsa őszi kalászos nemesített vetőmagot adtak felújítási célra. í Javult a helyzet az állattenyésztés területén is. nemcsak a számszerűségben, hanem a hozamokat illetően is. Az állami gazdaságok jelentős mennyiségű, közel 100 millió liter tejet, több mint 3 ezer vagon húst adtak a közellátásnak és 800 ezer kilogrammot meghaladó gyapjút a könnyűiparnak. Együttvéve közel 10 ezer tenyészkocát, tenyészkant és tenyészbikát adtak a termelőszövetkezeteknek és az egyénileg dolgozó parasztoknak. Van bizonyos eredmény az állatelhullások .csökkenésében és az önköltség csökkentése terén is. De hozzátehetem azt is, hogy korántsem olyanok, mint amilyenek a lehetőségek. Állami gazdaságainkban általában nem érvényesül még a messzemenő takarékosság, a költségek csökkenre való tervszerű, szívós törekvés. Nehezen akarják megérteni, hogy népünk életszínvonalának emeléséhez elengedhetetlenül szükség van hogy ne csak a termelés színvonala nőjjön állandóan, hanem ezzel együtt a költségek is csökkenjenek, mert enélkül nagyon drága az élet és magasak maradnak a közszükségleti cikkek és az élelmiszerek árai. Kétségtelen, hogy országos átlagban az állami gazdaságok kenyérgabonatermelési szintje ennek ellenére az önköltség nemcsak hogy nem csökkent, hanem a tervezetthez képest országos átlagban mázsánként 6,6 százalékkal emelkedett. Tűrhetetlen az az állapot, amely a ibogéti Állami Gazdaságban is van: a 900 .ztrális holdon termelt kenyérgabona min» den mázsája 225 forintba került. Különösen indokolatlanok a magas termelési költségek azért is. mert állami gazdaságaink a mezőgazdaság területén országosan is a legjobban korszerűsített, gépesített nagyüzemek. Véleményem szerint a baj ott van, hogy e gépek kihasznáévi február 11-én, szombaton. 1810 lása nem megfelelő, hogy egyes helyeken m< legelemibb agro-, vagy zootechnikai követelmények betartása körül is baj van. Ezt olyan esetek is mutatják, mint a Pomázi Állami Gazdaságé, ahol a tavaszi búza katasztrális holdankénti átlagtermése két mázsa, vagy a Kisterenyei Állami Gazdaság esete, ahol 2,6 mázsa volt a tavaszi árpa holdankénti. termése. Az ilyen és hozzájuk hasonló gazdaságok kétségtelenül rontják a jól dolgozó gazdaságok tekintélyét, de rontják az országos eredményeket is. Amint már említettem, van javulás állami gazdaságainkban az állattenyésztés terén is. Ma már nem egy olyan gazdaság van, mint a mosonmagyaróvári „Április 4.'' gazdaság, ahol az egy tehénre eső tejtermelés 4,471 kilogramm volt, s 1955-ben egyetlen szopós borjú sem hullott el: vagy a felsőbabádi gazdaság, ahol 1955-ben minden tehéntől 5,165 liter tejet fejtek, amire a felszabadulás óta még nem volt példa az országban. Azonban az eredmények ellenére sem lehetünk megelégedve állami gazdaságaink állattenyésztésének eredményeivel. Nem lehetünk pedig azért, mert állami gazdaságaink többségében az állattenyésztés nem nyugszik szilárd takarmánybázison, az állatállomány számára nincs biztosítva megfelelő takarmánybázis, s a meglevő takarmánnyal sem minden esetben takarékoskodva, ésszerűen gazdálkodnak. Mindebből következik, hogy az esetek jó részében az állatok takarmányozása egyoldalúvá válik, mindig azt esznek az állatok, amit éppen betakarítottak. Aratás idején főleg árpát, kukoricatörés után pedig kukoricát. A felelőtlen, hanyag takarmánygazdálkodást jellemzi a Felsöbogáti Állami Gazdaság esete, ahol a fővetésú silókukoricát 70 katasztrális holdról ez év januárjában takarították be. Ügy gondolom, hogy az ilyenfajta gazdálkodás nem a szilárd takarmánybázist, hanem a deficitet, a magas költségeket teremti meg. Részben az ilyen gazdálkodás, részben az egyoldalú takarmányozás, a szűk takarmánybázis és esetenként a nem megfelelő állatgondozás következménye, hogy állami gazdaságaink még mindig nagyon alacsony súlyban adják át az államnak a levágásra szánt sertéseket és szarvasmarhákat, aminek az a következménye, hogy kevesebb hús, zsír jut a dolgozók asztalára. Szerintem nagyon fontos, hogy az Állami Gazdaságok Minisztériuma, az állami gazdaságok vezetői megértsék, hogy a deficites, magas költségekkel folyó termelés türelmi ideje túl hosszú és itt az ideje, hogy a tevékenységükben még meglevő hibákat a felsoroltakon túl is minél rövidebb idő alatt kijavítsák. Nélkülözhetetlenül szükség van arra, hogy állami gazdaságaink úgy gazdálkodjanak, hogy megteremtsék a saját takarmánybázisukat szálas-, vizenyős- és abraktakarmányban egyaránt, hogy rendelkezzenek átmenő takarmánykészlettel is. Igaz, hogy állami gazdaságainkban 1955-ben már sikerült fokozottabb mértékben alkalmazni a gépi munkát, de semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a magas termelési költségek egyik oka, hogy a rendelkezésükre álló gépek kihasználása alacsony, mind a növénytermelésben; mind az