Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.
Ülésnapok - 1953-26
1269 Az országgyűlés 26. ülése 1956. évi február 10-én, pénteken. Í270 sen megépítik, az építkezés után aztán véglegeset építenek, ami nem egyszer dupla költséget okoz. Vagy egyáltalán nem építenek előzetesen utakat, ami azzal jár, hogy az építkezés járművei út hiányában gyorsan tönkremennek, értékes építkezési anyagok mennek veszendőbe, a beköltözött lakosok pedig sártengeren keresztül juthatnak — egyébként elismerten — jó lakásaikhoz. Feltétlenül szükséges, hogy a magasépítést mélyépítés és útépítés előzze meg és ez gondosabb, előrelátóbb tervezést igényel. Joggal teszik szóvá a dolgozók és maguk az építőipari dolgozók is, hogy nagyon drágítja a költségeket a felvonulási épületekkel való helytelen gazdálkodás, nemegyszer pazarlás. A Kerepesi úti és a lágymányosi építkezéseknél egyaránt az a tapasztalat, hogy az építésre kijelölt új vállalatok azonnal munkásszállásokat kezdenek építeni, miközben a tőlük pár száz méterre levő, régebbi vállalat munkásszállásai nincsenek megfelelően felhasználva, azokban alig lézengenek, vagy azokat jobb esetben raktárnak használják. Ez a szervezetlenség e nagy építkezéseknél többmilliós költségtöbbletet okoz és az Építésügyi Minisztérium a saját vállalatai között jobb kooperációval e milliókat megtakaríthatja. Nagyon sok tennivaló van még az anyagmegóvás terén is. Maguk az építőipari dolgozók teszik szóvá, hogy mennyire helytelen a még mindig előforduló billenőkocsis, vagy billenőcsillés téglaszállítás, amely úgynevezett „ömlesztett téglát" eredményez. Ismeretes, hogy a törött darabtéglát azután nem nagyon szívesen építik be a falakba, inkább a szemétbe kerül, miközben az ugyancsak a minisztériumhoz tartozó téglagyári dolgozók komoly harcot vívnak, hogy a tégla önköltségét csökkentsék és a fokozott szükségletet kielégítsék. Rendkívül magas a törési százalék a cserépnél is, amiből közismerten szintén igen nagy a hiány az országban. A tégla felesleges utaztatása is nagyon sok költségtöbbletet okoz. Nemegyszer a 30 kilométeres körzetben levő téglagyár helyett 200 kilométerről szállítják a téglát az építkezésekhez. A Zuglóban például szentesi, hódmezővásárhelyi és pécsi téglát is használnak. El kell ismernünk, hogy ez néha indokolt, mert a különböző építkezések különböző szilárdságú téglát igényelnek, de a felesleges utaztatásnak mégis az a fő oka, hogy az építő vállalatok nincsenek érdekeltté téve a tégla árának csökkentésében. Ugyanis azonos szállítási egységárat számolnak fel a vállalatoknak, akár 15, akár 150 kilométerről szállítják a téglát, annak az elvnek alapján, hogy országosan úgyis kiegyenlítődik. Az igazság az, hogy a felszabadulás előtt a tégla átlagos szállítási távolsága 75 kilométer volt, 1955-ben pedig 108 kilométer. Ennek a felesleges utaztatásnak a vasút és az egész népgazdaság látja kárát. Bár a minőség az utóbbi időben jelentősen javult, a Mogyoródi úti építkezéseknél és egyéb területeken is még mindig többször előfordul a gondatlan ellenőrzés következtében, hogy a kéményeknél az előírt 14—15 centiméteres belső falazás helyett 8—9 centiméterest építenek, ami nem vezetheti el a füstgázokat, utána sok esetben az enélkül is elég gyakran elmarasztalt ingatlankezelő vállalatok munkáját szaporítják e mulasztások. A Város- és Községgazdálkodási Minisztériumnak és a fővárosi tanácsnak azt javasoljuk — és erről Pongrácz elvtárs is beszélt felszólalásában —, hogy gyorsítsák meg a főváros Dunabalparti része vízellátásának növelését, mert a hatalmas ipari fejlődéssel kinőttük a régi vízhálózat kapacitását. Olyan jelentős nagyüzemek, mint a MA VAG, a Ganz Vagon- és Gépgyár az úgynevezett csúcsidőben már nagyon nehezen tudják mind az ipari, mind a dolgozók tisztálkodásához, egészségügyéhez szükséges vizet biztosítani az alacsony nyomás, a szűk kapacitás miatt. E téren egyrészt szükséges a kapacitás rövid időn belüli növelése, másrészt mind ezekben, mind a többi budapesti üzemben az ipari vízzel való megfelelő takarékoskodás, mert most elég nagyfokú pazarlás van. Tisztelt Országgyűlés! Ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy az Építésügyi Minisztérium, az építési vállalatok munkájában nagyon komoly fejlődés van. Nagyjából ki tudják elégíteni a fokozott igényeket. A minisztérium, amely lakást, otthont és üzemet, munkahelyet épít dolgozóinknak, úgy használja fel az országgyűlés által megszavazandó összeget, hogy olcsóbban és gyorsabban építsen, több és jobb lakást adjon dolgozóinknak. Ezzel érdemli ki Budapest dolgozóinak még nagyobb elismerését. Ennek azonban feltétele, hogy a tervezés, a kivitelezés és az anyaggyártás munkáját jobban összehangolják, az építkezéseken az ellenőrzést alaposan megjavítsák. A budapesti választók részéről néhány fontos kérdésre kívántam a költségvetéssel kapcsolatban a figyelmet felhívni. Pártom és a magam részéről az 1956. évi költségvetést elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Benke Valéria képviselőtársunk. BENKE VALÉ RIA: Tisztelt Országgyűlés! A népművelési és az oktatásügyi tárcának az 1956. évi költségvetésben megjelölt feladatai elválaszthatatlanul Összekapcsolódnak azokkal a nagyszerű célokkal, amelyeket a költségvetés népgazdaságunk összes területei számára megjelölt. Az iparosítás, a műszaki fejlesztés, a mezőgazdaság szocialista átszervezése és felvirágoztatása gazdaságilag megalapozza dolgozó népünk további művelődését, kulturális színvonalának emelkedését, egyben meg is termékenyül, gyorsul és gazdagodik annak eredményeitől. Óriásit léptünk előre az elmúlt 11 esztendő alatt a tömegek kulturális nevelésében, de ez az élőrelépés újabb, még nagyobb tennivalókat követel tőlünk. Az emberek tíz- és százezrei kerültek új munkába, új körülmények közé. A kultúra új birtokosai, a munkásosztály és a dolgozó parasztság, tevékeny részeseivé váltak az anyagi és a szellemi élet formálásának; büszkék arra, hogy immár gazdái életünk alakításának, és egyre nagyobb igényekkel fordulnak a tudomány és a művészet művelőihez.
