Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.
Ülésnapok - 1953-26
1255 Àz országgyűlés 26. ülése 19È6 ségnek, a vállalatok vezetőinek, a könnyűiparban dolgozó párt- és tömegszervezeti funkcionáriusoknak, akik a párt szavát megértve, áldozatos munkájukkal e sikerek elérését biztosították. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! A röviden felsorolt eredmények, amelyekre büszkék vagyunk, nem homályosíthatják el a tavalyi év hibáit sem. Így például 1955 harmadik negyedévében vállalataink 15 százaléka, a negyedik negyedévben 18 százaléka nem teljesítette termelési tervét. Több iparágban, a pamut, gyapjú, cipő, konfekcióiparban nem tudtuk biztosítani a termelés ütemességét. Például a gyapjúipar egész évben olyan ütemtelenül termelt, hogy a gyapjúszöveteknél a harmadik dekádban 22 százalékkal többet bocsátott ki, mint az előző dekádokban. Feladatunk 1956-ra világos. Célunk az, hogy minden vállalat ütemesen termeljen és ezzel tervteljesítő legyen. A tavalyi évben vállalataink és a minisztérium céltudatos tevékenységének következtében jelentős eredményeket értünk el az anyagtakarékosság területén. Így a Hazai Fésűsfonógyár dolgozói a gyártástechnológia pontos betartásával egy negyedév alatt 4600 kilogramm fonalat takarítottak meg. Ez a megtakarítás 3000 férfiöltöny terven felüli elkészítését eredményezte. A Rákospalotai Kötöttárugyárban hulladékfeldolgozó üzem létesítésével negyedévenkint terven felül 8000 darab kötöttáru előállítását biztosítják többletanyag-felhasználás nélkül. Az elért eredmények mellett megállapíthatjuk, hogy sok vállalatunk még nem gazdálkodik megfelelően az anyagokkal. A könnyűiparban sok még a kihasználatlan anyagtakarékossági lehetőség. Gyakoriak a laza anyagnormák és természetesen az ilyen anyagnormák alapján készült anyagtervek is lazák. Így például a pamutipari szövödék a harmadik negyedévben olyan anyagtervet készítettek, amely nem vette figyelembe a már az előző negyedévben elért anyagtakarékossági eredményeket. A könnyűipar a második és harmadik negyedévben igen jelentősen túlteljesítette termelési tervét."A túlteljesítéshez azonban nem kizárólag megtakarított anyagot, hanem jelentős mértékben többlet importanyagot használtunk fel. A múlt évi anyaggazdálkodási tevékenységünk legfőbb hiányossága az volt, hogy nem tartottuk szem előtt, hogy a tervet csak megtakarított anyagból szabad túlteljesíteni. Ebben a vonatkozásban az állami helyiipari vállalatok is súlyos hibát követtek el. Nem tartották be a minisztérium utasítását, s negyedik negyedévi csökkentett tervüket többletanyag igénybevételével mintegy 7,6 százalékkal túlteljesítették. Ezért a helytelen tevékenységért elsősorban a helyi tanácsok ipari osztályai a felelősek, amelyeknek dolgozói a látszólagos helyi érdekeket a népgazdaság érdekei fölé helyezték. De felelősség terheli a Könnyűipari Minisztérium vezetőit is, mert elmulasztották a kiadott utasítás hatékony ellenőrzését. A könnyűipar az önköltségcsökkentési tervet jelentősen túlteljesítette. Az önköltségcsökkentésben kiemelkedő eredményeket ért el a gyapjúipar, a kötszövőipar, a bőr- és bútoripar. évi február 10-én, pénteken. 1256 Az eredmények forrása elsősorban az, hogy az önköltségcsökkentést az elmúlt év folyamán először sikerült részletesen kidolgozott műszaki intézkedésekkel megalapozni. Az önköltségcsökkentési és a jövedelmezőségi terv jelentős túlteljesítése biztosította a könnyűipari vállalatok hozzájárulását az 1955. évi költségvetési terv teljesítéséhez. A vállalatok jövedelmezőségi tervének túlteljesítése azt biztosította, hogy termeivényük többsége negyedévről negyedévre javult, ezáltal csökkentek a minőségi árengedmények. A minőség javulására legyen szabad egy pár jellemző adatot és példát említenem. 1954 negyedik negyedévéhez képest a pamutszövet termelésén belül az I. osztályú áruk részaránya 1955 negyedik negyedévében 2,9 százalékkal javult. A női cipők I. osztályú részaránya 69,6 százalékról 79.2 százalékra emelkedett. A férfiöltöny minősége ugyanezen időszak alatt 92,1 százalékról 95.3 százalékra javult. A gyártmányok minőségének javulása a szívós munkának, a technológiai fegyelem betartásának és a minőségi bérezés kiszélesítésének is köszönhető. A veszteséges vállalatok száma is csökkent 1955-ben. Míg 1954 harmadik negyedévében 87 veszteséges vállalata volt a könnyűiparnak, addig 1955 harmadik negyedévében veszteséges csak 23; nagyösszegű veszteséges vállalat pedig mindössze hét volt. Ami a műszaki fejlesztés kérdését illeti, a könnyűiparban, mint egész iparunkban, nagy visszhangra talált a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének és a Minisztertanácsnak a levele. Ennek nyomán a dolgozók legszélesebb tömegei aktivizálódlak és ezrével tették meg javaslataikat arra vonatkozólag, hogy milyen módszerekkel lehet a könnyűipar műszaki színvonalát emelni. A javaslatok jelentős része az 1956. évi tervben már beépítésre került, további részük pedig a perspektivikus fejlesztési tervek összeállításánál nyer felhasználást. Eredményt értünk el az újítások bevezetése terén is. Míg 1955 második negyedévében 5450 újítást vezettünk be, ez a szám a harmadik negyedévben 6 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 9 százalékkal emelkedett. Egyedül a gyapjúiparban, a levél hatása alatt, mintegy 6 millió forintot eredményező újítás született. A Központi Vezetőség novemberi határozatának végrehajtása érdekében lefolyt tanácskozások és iparági aktívaértekezletek azt mutatják: a könnyűipari dolgozók megértették, hogy a műszaki színvonal elmaradásának felszámolására az ipar dolgozóihoz intézett levél alapvető változást kell, hogy jelentsen a műszaki kérdésekkel való foglalkozás tekintetében, az új technika alkalmazásának elterjesztésében. Tisztában vannak azzal, hogy az 1956. évi feladatokat csak a műszaki fejlesztés segítségével lehet eredményesen megoldani. Tisztelt Országgyűlés! Melyek az 1956-ban előttünk álló feladatok? Annak ellenére, hogy teljes volumenét tekintve a könnyűipar termelése néhány százalékkal csökken 1955-höz képest, számos gyártmányunk termelése jelentősen növekszik. így például a kötöttáru termelése 8,5 százalékkal, a nylonharisnyáé 12 százalékkal, a ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ ÍM