Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-25

H93 Az országgyűlés 25. ülése 1956. sát fedezné. Ma már egyre világosabbá válik, i hogy a termelőszövetkezetek, a szocialista nagyüzemi gazdálkodás több kenyeret, több húst, több vajat és egyéb élelmezési cikket ad az ország dolgozói számára, éppen ezért 1956-ban hónapról hónapra előre kell haladni a mezőgazdaság szocialista átszervezésének útján. A mezőgazdaság szocialista átalakítása, s a mezőgazdasági terméshozam növelése nem kampány, hanem döntő, állandó mindennapi feladat, amellyel nap mint nap rendszeresen kell törődni. Meglevő termelőszövetkezeteink megszilárdításával és továbbfejlesztésével, az elért eredményeink népszerűsítésével, jó politikai felvilágosító és szervező munkával el kell, érnünk, hogy mind több egyénileg dolgozó paraszt győződjék meg a termelőszövetkezetek előnyéről és önként lépjen a nagyüzemi közös gazdálkodás útjára. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetésben levő számok bizonyítják, hogy pártunk és kormányunk milyen nagy figyelmet szentel a termelőszövetkezetek fejlesztése mellett az egyénileg dolgozó parasztokra is, akik országunkban még mindig a parasztság többségét teszik ki. Biztosak vagyunk abban, hogy ők is előbb vagy utóbb személyes tapasztalatból meggyőződnek a nagyüzemi gazdálkodás fölényéről és saját meggyőződésükből, önként a közös gazdálkodás útjára térnek. De addig is, amíg ez megtörténik, számos intézkedés könnyíti meg a dolgozó parasztság munkáját, növeli biztonságérzetét, termelési kedvét és jövedelmét. Kormányunk ez évben is műtrágyával, mezőgazdasági kisgépekkel, szerszámokkal, a gépállomások jobb és olcsóbb munkájával, valamint szerződéses termeléssel segíti a dolgozó parasztságot. A párt és a kormány döntő feladatának tartja, hogy politikai, gazdasági és kulturális támogatással, számos gyakorlati intézkedéssel, a párt- és tanácsszervek jó munkájával tovább erősítse népi államunk szilárd alapját, a munkások és parasztok megbonthatatlan testvéri szövetségét. A munkások és parasztok szövetsége azonban — képviselő elvtársak — a munkások és parasztok kölcsönös kötelezettségén alapszik. A munkások gépekkel, műtrágyával, jobb és olcsóbb ipari termékekkel, anyagiakkal, jó vezetőkkel, védnökséggel segítik a dolgozó parasztságot. A dolgozó parasztság a mezőgazdasági termelés fejlesztésével, több, jobb és olcsóbb élelmiszerrel, az állampolgári fegyelem erősítésével, beadási és adózási kötelezettségének minden hónapban való példás teljesítésével segítse a munkásosztályt, a városi dolgozókat és népi demokratikus államunkat. Tisztelt Országgyűlés! A költségvetésben előirányzott bevételek és kiadások sikeres teljesítésének elengedhetetlen feltétele, hogy az eddigieknél jobban gazdálkodjunk és a legszigorúbban takarékoskodjunk minden kiló anyaggal, minden perc munkaidővel, s az állam minden fillérével. Évek óta beszélünk a takarékosságról és meg kell állapítani, hogy ennek ellenére még mindig nagyon sok helyen úgy bánnak az állam pénzével, anyagával, kincseivel, évi február 9-én, csütörtökön. 1194 mint a „Csáki szalmájával". Emiatt nem fillérek, hanem tíz- és százmilliók esnek ki népgazdaságunkból. Csak néhány példát: a Gábor Áron Vasöntöde nem az üzem, hanem a rossz tervezés hibájából annyi húsdarálót gyártott, hogy nemcsak fedezte a szükségletet, hanem máris két-hároméves készletet termelt. Ugyanakkor a Soproni Gépgyár három évig kísérletezett a húsdarálók előállításával, míg végül is nagy erőfeszítéssel száz darab húsdarálót elkészítettek. A húsdarálókkal kapcsolatos kísérletezésre, felszerszámozásra az üzem több mint 100 000 forintot pazarolt el. Az Élelmiszeripari Tervező Intézet megbízta az építőipari egyetem lakásépítő tanszékét, hogy egy tornacsarnokot tervezzen. Már a terv elkészítése is hallatlanul sokba, 220 ezerforintba került. Kivitelezésre azonban nem kerülhetett sor, mert ahhoz közel 10 millió forintra lett volna szükség, viszont a tornacsarnokra mindössze csak 500 ezer forint áll rendelkezésre, s magyarán mondva kidobtak az ablakon 220 ezer forintot. A életben a pazarlás különféle formáival találkozunk. Közismertek és Budapest dolgozóiból mély elégedetlenséget és felháborodást váltanak ki a gyakori üzletátalakítások. Például ki tudná megmagyarázni, hogy miért volt szükség a volt New York-kávéházat többmillió forintos költséggel előbb sportáruházzá átalakítani, majd utána újra kávéházzá visszaalakítani? Bár az ipari termeléshez szükséges legdöntőbb alapanyagok jelentős részét valutáért importáljuk, mégis megengedhetetlen anyagpocsékolás folyik szerte az országban, ami komoly károkat okoz népgazdaságunknak és nehezíti külkereskedelmi helyzetünket is. A magyar szerszámgépek átlagos súlya jóval nagyobb, mint a külföldi szerszámgépeké. A Budapesti Szerszámgépgyárban gyártott EU. 215Xl000-es jelű csúcseszterga súlya 2300 kilogramm, hasonló csúcseszterga Belgiumban 1450 kilogramm. Krajnák elvtárs írta a Szabad Népnek: „Csupán külföldi megrendelésre évente 5000—6000 tonna, mintegy 20 millió forint értékű acélt szállítunk feleslegesen." Azt hiszem, ha közelebbről megvizsgáljuk, akkor jóval nagyobb kárt szenved ennél népgazdaságunk. Számos helyen nem tartják be az anyagnormát. így például egy tonna acél nyersvas előállításához felhasznált fajlagos kohókoksz mennyisége 1952 óta évről évre emelkedik, és a múlt évben is 4 százalékkal magasabb volt a tervezettnél. Közismert, milyen óriási méreteket öltött az anyagpazarlás az építkezési iparban. Az állami gazdaságokban még mindig nagyon drágán termelnek, s ezért sok még a deficit. A termékek önköltségében hallatlan nagy különbségek vannak az egyes állami gazdasagok között. Például a Szepetneki Állami Gazdaságban egy mázsa kenyérgabona önköltsége közel 4,5-szer magasabb, mint a Szügyi Állami Gazdaságban. Vagy a Balatonújhelyi Állami Gazdaságban egy mázsa takarmánygabona önköltsége 59 forint volt, ugyanakkor az újszalontai gazdaságban 380 forint, közel hatszor nagyobb. Ezeket az