Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-24

1149 Az országgyűlés 24. ülése 1956. évi február 8-án, szerdán. 1150 esi fölényt mutat a washingtoni, a NATO-beli és a SEATO-beli hangokkal és intézkedésekkel szemben. Nem a szemet szemért, fogat fogért elv alapján, hanem a gonoszt jóval meggyőző erkölcsi felelősség fölényével és erejével méri fel a helyzetet, és mutat a megoldás felé. A békeszerető emberek tömegei láthatják, hogy bár vannak Washingtonban olyanok, akik a népek sorsát a háborús szakadék szélére szeretnék ismét sodorni — és ez valóban nagy veszedelem — velük szemben a béke államaiban a népek sorsáért olyan felelősség él, mely anyagi hatalmával és erkölcsi igazságával meg tudja hiúsítani a szakadékpolitika diplomáciájának istentelen és embertelen szándékát. Ismét napnál világosabban derült ki, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete alapelveit hol védik, képviselik és gyakorolják igazán. Mert amíg az észak-atlanti tömbben, a bagdadi paktumban és a délkeletázsiai szerződésben a népek békés együttélését támadó katonai tömbök veszélyeztetik, addig a varsói szerződés tagállamai új nyilatkozatukban és intézkedéseikben is a népek békés együttélésének, gyümölcsöző együttműködésének a lehetőségeit tárták fel. A békeszerető emberek szerte az egész világon láthatják, hogy a varsói szerződés nem a katonai tömbpolitika vetülete, hanem éppen a katonai tömbpolitika felszámolása céljából jött létre. Ennek a szerződésnek a tagállamai együtt és külön-külön azért küzdenek, hogy a nemzetközi életben érvényesüljenek az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapelvei és maga az Egyesült Nemzetek Szervezete is betölthesse a népek életében azt a hivatást, amelyért a II. világháború után nagy remények között a* népek képviselői ezt a szervezetet létrehozták, a népek békéjének, gyümölcsöző együttműködésének a biztosítására. A prágai tanácskozás és a Minisztertanács elnökének mai beszámolója a nemzetközi élet kedvező alakulásának a jelei között sorolta fel azt a tényt, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete jelentősen haladt előre az egyetemesség felé, az újabb 16 állam — köztük hazánk — felvételével a szervezet tagjai közé. Erre az eredményre úgy tekintünk, mint amely nemcsak hazánk, hanem az Egyesült Nemzetek Szervezete és a népek békés együttélése javát is szolgálja. Csatlakozom a köszönetnyilvánításhoz. Köszönjük a Szovjetuniónak, hogy hosszú évekre szóló szívós békepolitikával és diplomáciai tevékenységgel az Egyesült Nemzetek Szervezete kedvező döntését gátló akadályokat legyőzte, és köszönetet mondunk mindazoknak az országoknak, amelyek szavazatukkal a jó döntéshez hozzájárultak. Hazánk dolgozóinak széles rétegei nagy örömmel tekintettek erre a döntésre, amely elismerte a felszabadulás óta folyó országépítés nagy eredményeit és új lehetőségeket ad nekünk a népek együttélésének ápolására. Az egyházak gyülekezetei is hálásan fogadták ezt a döntést. A református egyház legfőbb közigazgatási testülete, az Egyetemes Konvent éppen azokban a napokban ülésezett, amikor ez a döntés közhírré lett és örömének az Országos Béketanácshoz, valamint a Magyar ENSZ Bizottsághoz intézett táviratában adott kifejezést. Az Egyesült Nemzetek Szervezete ezzel a döntésével elismerte, hogy hazánk társadalmi, politikai és gazdasági berendezése megfelel azoknak az alapelveknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya és az emberi jogokról szóló deklarációja kifejez. Ezzel maga az Egyesült Nemzetek Szervezetének a közgyűlése mondott ítéletet a hidegháború hamis hírverése felett, amelyet meg-megújulóan egyes nyugati körök folytatnak ellenünk. Mi — tisztelt Országgyűlés — az egyházakban is tapasztaltuk eddig is, most is, hogy Népköztársaságunk bel- és külpolitikája egyaránt megfelel a szabadság és emberiesség alapelveinek — világnézeti tekintetben is — amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmányában és az emberi jogokról elfogadott deklarációjában kifejezésre jutnak. Erről az egyházak legilletékesebb testületei számos alkalommal tettek bizonyságot. Az egyházak vonatkozásában Népköztársaságunk külpolitikáját az jellemzi, hogy az elmúlt évek során is, amikor a nemzetközi feszültség a mostaninál jelentősen élesebb volt, a magyarországi egyházak képviselői minden olyan nemzetközi egyházi találkozón résztve-i hettek, amelyet saját munkájuk szempontjából fontosnak tartottak és évről évre vendégül láthatták azokat a külföldi egyházi vezetőket, akiknek látogatását az egyházak együttműködése szempontjából szükségesnek ítélték. Népköztársaságunk kormánya soha semmivel sem nehezítette, sőt a szükséges utazási engedéllyel és valuták biztosításával elő is segítette ezeket az egyházi tevékenységeket. Ezeknek az eseményeknek sorába tartozik az is hogy a magyar protestáns egyházak erre az évre magyarországi ülésre hívták meg az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságát, amely egy heti tanácskozásra mintegy 150 külföldi egyházi vendéget hozna hazánkba. Ezt az alkalmat is felhasználom arra, hogy Népköztársaságunk kormánya felé, a gyülekezetek élete iránt tanúsí-. tott megértéséért, az Egyházak Világtanácsa keretében az egyházak közösségének gyakorlását lehetővé tevő intézkedéseiért egyházam nevében is köszönetet mondjak. Népköztársaságunk kormányának ez a nagylelkűsége nyilvánvalóan annak is jele, hogy nálunk nincs az egyházak életlehetősége tekintetében sem semmi, amit külföldi látogatóink előtt titkolni akarnánk. A kölcsönös érintkezésnek ilyen formájától csak ott félnek, ahol a hidegháború és a feszültség fenntartása érdekében a nemzetközi bizalmatlanság szítását tartják kívánatosnak, így gördítettek akadályokat másfél évvel ezelőtt a magyar protestáns egyházak képviselői elé az Amerikai Egyesült Államokban, hogy ezáltal az Egyházak Világtanácsa nagygyűlésén egyházi szolgálatuk betöltését zavarják. Akkor a magyar protestáns egyházak delegátusait az amerikai hatóságok vízumkorlátozó intézkedései, a State Department szóvivőinek hivatalos nyilatkozatai, nem utolsósorban az amerikai