Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-23

1061 Az országgyűlés 23. ülése 1955. november 17-én, csütörtökön. t062 Könnyűiparunk jelenlegi termelőképessége általában fedezi és túlhaladja — különösen a textil- és ruházati iparra áll ez — az ország jelenlegi szükségletét. Könnyűiparunknak is, ugyanúgy, mint egész iparunknak, azonban korszerűsítésre van szüksége. Szüksége van arra, hogy műszakilag magasabb színvonalra emeljük, emellett a könnyűiparban új iparágakat kell létrehoznunk. De könnyűipari termelésünknek általában nem az szab határt, hogy nincsen elég termelőkapacitásunk, hogy nincs elég üzemünk, gyárunk, hanem az, hogy viszonylag elmaradt nehéziparunk, ennek következtében elmaradt alapanyagtermelésünk. Ezt egyetlen példával jól meg lehet világítani: Ismeretes, hogy jelenleg az iparilag fejlett országokban igen nagy mennyiségben használnak különféle műszálat és műrostot, periont, nylont, kapront, orlont és más mű- és szintetikus fonalakat és szálakat, ruházati és egyéb szükségleti cikkek előállítására. Van olyan ország, ahol az ilyenfajta, a természetes anyagokat minőségileg sok tekintetben messze felülmúló mű- és szintetikus szálakból és rostokból készült ruházati cikkek aránya meghaladja már a 30 százalékot, s állandóan növekvő tendenciát mutat. Mi ezen a téren elmaradtunk, s a legközelebbi években igen nagy erőfeszítéseket fogunk tenni, hogy elmaradásunkat behozzuk. De miért maradtunk el? Azért-e, mert nincsenek gyáraink, amelyekben az ilyen műszálat és műrostot fel lehetne dolgozni? Szó sincs róla! Azért maradtunk el, mert elmaradott vegyipari gépgyártásunk, s mert elmaradott nehézvegyiparunk. Elmaradt az a vegyipar, amely az alapanyagot állítja elő. Ennek az alapanyagiparnak a megteremtése óriási befektetéseket követel. Maguknak a feldogozó üzemeknek a létrehozása viszonylag kisebb költséggel jár és sokkal gyorsabban megvalósítható. 1956. évi tervünk figyelembe veszi nemcsak a nehézipar elsősorban való fejlesztésének szükségességét a szocializmus építése, a dolgozók életszínvonalának emelése szempontjából, hanem külön is előírja a gépipar, a villamosenergia-termelés és különösen a vegyipar fokozott ütemű fejlesztését. S ez mindenképpen helyes. Akkor népünk — életszínvonalának emelkedésén keresztül is — látni fogja, hogy pártunknak, a Magyar Dolgozók Pártjának igaza volt, a gyakorlatban méginkább fogja érezni a marxizmus—leninizmus tanításának mindent legyőző erejét. A termelékenység, s egyben az életszínvonal emelése szempontjából rendkívüli jelentőségű az a határozat, amelyet a Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége a napokban hozott iparunk munkájának megjavításáról, s műszaki színvonalának emeléséről. Nagymértékben ennek a határozatnak következetes végrehajtásától függ, hogy milyen ütemben tudjuk fejleszteni népgazdaságunkat, s emelni a munkásosztály, a dolgozó nép életszínvonalát. Vannak, akik, amikor az ipar műszaki színvonalának emeléséről beszélünk, kizárólag új, modern üzemekre, gépekre, felszerelésre gondolnak, s hajlandók lenézni, lebecsülni azt, amivel ma rendelkezünk. Mi természetesen hatalmas összegeket fordítunk új, korszerű gépekre, felszerelésre, műszerekre, egész sor új üzemet építünk és szerelünk fel. Azonban iparunk műszaki színvonala emelésének nagy kérdéséhez hozzátartozik a technológiai és a munkafegyelem további megjavítása, a magasfokú szervezettség a termelésben, az anyaggal való fokozott takarékosság, a szigorú gyári rend stb. Ezekben az egyszerű dolgokban hatalmas tartalék rejlik. Mindez rendkívül fontos 1956. évi népgazdasági tervünk sikeres megvalósítása szempontjából. A Központi Vezetőség novemberi határozatának megvalósításáért, — az ipar. munkájának megjavításáról, s az ipari termelés műszaki színvonalának emeléséről —, mindenekelőtt a gazdasági vezetés felelős. De a gazdasági vezetés csak akkor tudja ezt a feladatot megoldani, ha a dolgozók legszélesebb tömegeire, kezdeményezésükre, javaslataikra, az újítómozgalomra, az egész munkásosztályra, a tömegszervezetekre, széles szocialista munkaversenyre, a népre támaszkodik, s ha mindezt a munkát a párt irányítja. A párt irányítása, a párt helyes irányításának érvényesülése összes terveink sikerének legfőbb záloga! (Lelkes taps.) Ebben az esetben kétségtelen, hogy olyan gyors ütemben fogunk előrehaladni, amelyről ma még nem beszélhetünk. Tisztelt Országgyűlés! A termelés növelésének, a munka termelékenysége emelésének, a termékek önköltsége csökkentésének rendkívül fontos eszköze a nemzetközi munkamegosztás a baráti országokkal, és az ez országok közötti szakosítás megvalósítása. Spontán módon kialakulhat bizonyos mértékű kezdetleges munkamegosztás és ki is alakul a tőkés országok között is, de az ilyen munkamegosztás csak késhegyig menő harcban, kíméletlen versenyben jöhet létre. Az ilyen munkamegosztás nemcsak kezdetleges, de tervszerűtlen, anarchikus, bizonytalan, s állandóan vitatott munkamegosztás. A mi táborunkban, a szocialista táborban más a helyzet. Itt a munkamegosztás, a termelés szakosítása a szocialista tábor országainak társadalmi, gazdasági berendezéséből folyik. Ez a munkamegosztás önkéntes, szabad megegyezésen alapszik. Elvileg új jelenség ez, az államok, az országok közötti új viszonyra épül, amelyre eddig nem volt és nem is lehetett példa. A munkamegosztásnak és a nemzetközi szakosításnak ez az új típusa, a műszaki, gazdasági és tudományos együttműködésnek, a termelési tapasztalatok kicserélésének, az egymást segítésnek ez a történelemben eddig ismeretlen formája csak azért és csak akkor jöhetett létre, amikor az első szocialista ország, a nagy Szovjetunió mellett megjelent a szocializmust építő országok egész sora, amelyek valamennyien közös alapon működnek, amelyeknek állami, társadalmi, gazdasági berendezkedése lényegében azonos. A lényeg a termelési eszközök társadalmi tulajdona, s a munkásosztály, a dolgozó nép hatalma. (Taps.) Ezek az országok valamennyien a béke, a szocialista hazafiság, a szocializmus és a proletár-nemzetköziség magasztos jelszavait írták zászlajukra. A magyar nép büszke rá, hogy a béke, a szabadság, a szocia-