Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-19

887 Az országgyűlés 19. ülése 1955. április 22-én, pénteken. 888 külpolitikáját békeszerető papságunk és a hivő katolikus nép nagy többsége is. Éppen ezért azonosítjuk magunkat ezzel a külpolitikával, annál is inkább, mert az a keresztény életszem­lélet szerint is helyesen és jogosan félti és védi magyar jövőnket. Minthogy tehát egyházam arra tanít, hazám és népem arra szólít, hogy szolgáljam a békét, az emberek nyugalmát és boldogságát, befeje­zésül arra kérem a mindenható Istent, adja ál­dását azon hő kívánságomra és felhívásomra, hogy minden katolikus pap és hivő itthon és vi­lágszerte tegyen eleget a béke biztosítása körüli kötelességének. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik? PESTA LÁSZLÓ jegyző: Barcs Sándor képviselőtársunk. BARCS SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Mindannyian emlékszünk még arra, hogy a magyar értelmiségiek egy csoportja nyilatkoza­tot tett közzé a Pravda ianuár 23-i számában. A nyilatkozatra az Eszakatlanti Tanács decem­beri párizsi határozatai adtak okot. Ezen az ülésszakon ugyanis az Atlanti Tömbben részt­vevő hatalmak képviselői lényegében az atom­háború előkészítése mellett foglaltak állást. »•Nekünk drágák építőmunkánk eredmé­nyei — állapítja meg a nyilatkozat —, de ma az egész emberi kultúra alkotásainak sorsára, s az évszázadok során az egész világon létrehozott anyagi értékekre is gondolunk. Nekünk drága az emberek élete, drágák Nyugat-Európa vá­rosai és falvai, civilizációjának kincsei. Azt sem szeretnők, hogy az amerikaiak saját országu­kat romokban lássák. Ezért felhívunk minden becsületes és józangondolkodású embert: emel­jék fel a tiltakozás hangját és közös erőfeszíté­sekkel akadályozzák meg az atomháború kirob­bantására irányuló új tervek megvalósítását.-« Ez a nyilatkozat méltó állásfoglalása volt a magyar értelmiségnek, s nincs ennek a hazának egyetlen hűséges fia sem, aki ne helyeselné és ne vallaná magáénak a nyilatkozat minden egyes gondolatát, annál is inkább, mert nap­jaink egyik legfontosabb — nyugodtan hozzá­tehetjük — történelmi jelentőségű kérdéséről van szó. Háború, vagy béke. rombolás, vagy al­kotó munka, az emberi kultúra elpusztulása, vagy egy soha nem álmodott gazdag, új kor­szak virágzása — ez itt a kérdés. De ez a törté­nelmi kérdés nem úgy hangzik el, mint eleddig bármikor. Mert ha háború, akkor hatásaiban szinte el sem képzelhető, ha pedig béke, akkor sokatígérő — úgy is fogalmazhatnánk —, az em­beriség új korának, az alkotó atomkornak be­köszöntése. Agyirovics szovjet fizikus írta nem­régiben, hogy az atomenergia előállítását a tár­sadalom fejlődésének olyan nagy jelentőségű tör­ténelmi eseményével hasonlíthatjuk csak össze, mint a tűz birtokbavétele. Valljuk, hogy ez a tűz az élet tüze, az építés tüze, a világ szebbé és boldogabbá alkotásának tüze, nempedig az emberi életek kioltásának, városok, falvak és pó­tolhatatlan kulturális értékek elpusztításának gyűlöletes tüze. Nem kell ahhoz fejlett politikai, ítélőképesség, nem kell hozzá különösebb kép­zettség, sem pedig az emberi gondolkodásnak valamilyen magas foka, hogy a világon min­denki azt a tüzet válassza, amelyre Agyirovics célzott: az építés tüzét. Miért határoz akkor az Északatlanti »Ta­nács másként, miért áll ama bizonyos másik tűz oldalára? Világosan kell ugyanis látnunk, hogy az Északatlanti Tanács decemberben hozott dön­tése jelentőségében — ahogy Joliot-Curie, a hír­neves francia atomtudós mondotta — »szinte egyértelmű az atomfegyver törvényesítésével«. Világosan kell tehát látnunk azt is, hogy ezzel a döntéssel — ami időpont tekintetében csaknem egybeesett a Nyugat-Németország felfegyverzé­sére vonatkozó parlamenti határozatokkal — az atomháború veszélye is megnőtt. És világo­san kell látnunk végül azt, hogy az Eszakatlanti Tanácsnak ez a határozata a tudatos atomzsa­rolás és atomfenyegetés új kiindulópontja lett a nyugati világban. Atomfegyverekkel fenyege­tőzött néhány nappal ezelőtt Van Fleet ameri­kai tábornok a »Life« című folyóiratban, atom­mal fenyegetőzött január elején Radford tábor­nok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának főnöke Szöulban és atommal fe­nyegetőzik szűnni nem akaró beszédeiben Dul­les amerikai külügyminiszter is. Az Atlanti-világ urainak ez az egész atom­politikája, atomtaktikája és atom-stratégiája a gyökeréig tárja fel az imperialista világ veze­tőinek minden embertelenségét, sátáni gonosz­ságát és mélységes rothadtságát. A mohó, profit­éhség és a világuralmi láz keveredik itt az el­vakult gyűlölettel és a visszataszító kannibáli ösztönnel. Gondolom, nem árt, ha néhány pél­dát megemlítek itt a tisztelt Országgyűlés előtt. A gátlástalan szadizmus tükröződik abban a cikkben, amelyet Charles Willoughby tábor­nok. MacÁrthur felderítő osztályának egykori vezetője írt a »The Freeman-« című amerikai fo­lyóirat múlt év július 11-én megjelent számá­ban. Csak a stílszerűség kedvéért jegyzem meg, hogy az amerikai folyóirat magyarra fordított címe így hangzik: »A szabad ember-«. Nos, az amerikai tábornok az atom- §s hidrogénbomba használatára hívta fel az Egyesült Államokat, hogy — mint hangoztatta — »a nullával tegye egyenlővé Ázsia kimeríthetetlen embertartalé­kait« és hogy Ázsiában megteremtse »a felper­zselt föld övezetét-«. És vajon nem ugyanez az elképesztő, nyílt barbárság nyomja-e rá bélyegét a NATO-fő­parancsnokság egész taktikai és stratégiai tevé­kenységére? A »Der Spiegel« című hamburgi lapot igazán nem lehet a szocializmus iránti jó­indulatú elfogultsággal vádolni. Nos, ennek a lapnak március 30-i számát forgatva azt olvas­hatjuk, hogy Schuyler tábornok, a* NATO ve­zérkari főnöke hadműveleti elgondolásait szó­ról szóra így fogalmazta meg: »Hadműveleti célunk a gyilkosság és legfőbb gyilkoló szer­számunk az atomrobbanás.« Schuyler tervei szerint háború esetén »Közép-Németország a 10—15 ezer tonna TNT-robbanó hatással ren­delkező atomlövedék tűzörvényében borzalmas pusztasággá válik.« Ugyanebből a lapból meg­tudhatjuk azonban azt is, hogy az amerikai tá­bornoknak ez a hitleri elképzelése még saját NATO-beli francia, angol, olasz és skandináv kollégáit is visszariasztotta. Igaz, nem emberséges okokból, hanem pusztán a megtorlástól való ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ 66

Next

/
Thumbnails
Contents