Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-18

837 Az országgyűlés 18. ülése 1955. április 21-én, csütörtökön. 838 tumokat. Az építési vállalatok gyakran kénytelenek teljesen kidolgozott tervrajzok nélkül megkezdeni az építkezést, annak ellenére, hogy már több minisztertanácsi határozat eltiltotta ezt. A kellő tervek nélkül elkezdett munka nyomán gyakran bontásokra is sor kerül és mindinkább nehezíti a tervszerűség betartását, hogy a megrendelők építés közben is gyakran megváltoztatják igényeiket. Feltétlenül szükséges tehát, hogy a megrendelő tárcák mihamarább, lehetőleg az előző év harmadik negyedévében megadják megrendeléseiket és építési programjaikat. Ez esetben sokkal inkább biztosítható a tervszerű építkezés — és ami ezzel majdnem egyértelmű — az olcsóbb építkezés is. Javuló népgazdasági tervezésünk mindinkább lehetővé teszi, hogy a Szovjetunió mintájára javítsuk építkezéseink organizációját. Ennek viszont előfeltétele, hogy az építőipari hatóságok minél előbb megkapják a megrendelést. Ez esetben ugyanis nyugodtan előkészülhetnek, az anyagot odaszállíthatják, megtervezhetik az egész építkezés lebonyolítását és ilyen módon nagymértékben elkerülhetik a béralap-túllépést is. Szerepe van a drága építkezésben, tisztelt Országgyűlés, a nem megfelelő anyagkezelésnek is. A modern építőipari technika új kifejezéssel gazdagodott. Újabban a cementet nem zsákban hordják az építkezésre, hanem tartályokban, mert így sokkal olcsóbb. Az ilyen cementet ömlesztett cementnek nevezik. Sajnos, a magyar építőipar ismeri az ömlesztett téglát is. Ez azonban korántsem a modern építkezés valamiféle korszerű technikáját jelenti, hanem azt, hogy a téglát gondatlanul kiborítják a teherautókból és nagy részét összetörik. A gondatlan anyagkezelést mutatja az is, hogy az ország számos helyén, ahol nagyobb építkezés volt, a környéken nagy számban épültek fel a családi házak. Hozzátenném, nagyrészt nem vásárolt anyagból, hanem »elvitt« anyagból. Szükséges, hogy az építkezési költségek felét kitevő anyagot az építőiparban jobban megbecsüljék, gondosabban megőrizzék és gondosabban kezeljék. A drága építkezésnek oka továbbá a munkafegyelem lazasága is. Ismeretes, hogy az iparban általában nem megfelelő a munkafegyelem és ez különösen áll az építőiparra. Az építésügyi minisztérium vállalataitól évente annyian lépnek ki. amennyi az össz-munkáslétszám. A hiányzók száma is igen magas. Természetesen ez a jelenség soká nem tűrhető. Az sem engedhető meg. hogy az építőinari dolgozók egy része minden héten már pénteken este hazautazzék, és hétfőn a késő délelőtti órákban kezdjen újból munkához. Az építőipar költségei között, tisztelt Országgyűlés, igen jelentősek a szállítási költségek. Sajnos, ma, habár csökkenő mértékben, még igen sok a felesleges anyagszállítás. Gyakran előfordul, hogy messziről visznek építési anyagot oda, ahol azt közelebbről is szállíthatnák. Ebben is természetesen szerepet játszik, hogy a megrendelő tárcák késése miatt tervszerűtlenség és kapkodás van. Az építési vállalatok, a határidőt betartani akarván, gyakran nem törődnek az építési költségekkel. Az építőipari dolgozók a kapitalizmus idején úgyszólván semmi szociális ellátásban nem részesültek. Jelenleg évről évre komoly összegeket fordítunk a dolgozók ellátására és munkaviszonyainak megjavítására. Szükséges azonban, hogy jobban vigyázzanak a vállalatok a dolgozók szociális ellátását biztosító vagyonra. Ez év telén is, mindannyian láthattuk, hogy a hóeltakarításnál dolgozók vattásnadrágban és kabátban, gumicsizmában dolgoztak. Ez az öltözék legtöbbször nem a saját tulajdonuk, hanem rendszerint valamelyik vállalattól, igen gyakran az építési vállalattól viszik el. Az építkezéseknél igen gyakran látunk kitűnő minőségű kis sportmelegítőben dolgozni segédmunkásokat és kőműveseket. Magam is hallottam egyik építkezésen, hogy az újonnan belépő dolgozó csizmát követelt, s amikor mutatták az üres raktárt, követelte, hogyha máshonnan nem, legalább a vállalat táncsoportjának a piros csizmáiból adjanak neki. (Derültség.) Küzdeni kell, tisztelt Országgyűlés, azok beállítottsága ellen, akik csak a jogokat hangoztatják, gyakran nem indokolt követeléseket támasztanak, de a kötelezettségeket szívesen mellőzik. Jobban meg kell őrizni a komoly értéket képviselő szociális beruházásokat és szakítani kell ezen a téren is a liberális magtartással. Végül szeretném felvetni, tisztelt Országgyűlés, a drága építkezésnek még egy okát, a nem termelő létszám túlzott magasságát. Habár az építésügyi minisztérium vállalatai jelentősen leszállították a nem termelő létszámot, még mindig túlméretezettnek mondható az adminisztráció, még ma is sok felesleges jelentést és adatot kérnek a legfelsőbb állami szervek. Az építésvezetők szerint munkaidejük kétharmadrészét veszi el az adminisztráció, és nem merem megmondani, hogy havonta mennyi jelentést kell készíteniük. A drága építkezésnek tehát igen sok oka van. Bizonyos, hogy az általam felsoroltakon kívül még jóegynéhánv tényező drágítja az éphV kezéseinket. Ezek a hiányosságok kijavíthatok. Mindezt figyelembe véve, úgy vélem, hogy az ez évre előírt 5,4 százalékos önköltségcsökkentés az építőiparban elérhető és elérhető az egv főre eső termelés 3,6 százalékos növelése is. Ehhez természetesen szükséges, hogy az építésügyi minisztériumot jobban segítsék, de maga a minisztérium és vállalatai is szervezettebben dolgozzanak. Tisztelt Országgyűlés! Szinte közhely már, hogy a magyar építőipar milyen mélyről indult. Az építőipar a Horty-fasizmus idején túlnyomórészt kisipari jellegű volt. A gépesítést alig ismerte és alig volt vállalat, ahol a dolgozók létszáma elérte volna a 100—200 főt. A felszabadulás után — ellentétben a többi iparággal — az építőipar még évekig nem indult meg. 1948-ig az építőipari munkások jórésze munka nélkül volt. Tulajdonképpen 1948-ban, az építőipari vállalatok államosításával indult meg a szocialista építő nagyiparnak a fejlődése. Mindezt