Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-18

7Ô1 Az országgyűlés 18. ülése H Károsan befolyásolta a tervek teljesítését a kulákok és spekulánsok tevékenysége. Hibás volt azonban a begyűjtési és tanácsi apparátus is, hogy a káros tevékenységgel szemben nem léptek fel idejében és nem elég erélyesen. Elmu­lasztotta a begyűjtési és tanácsi apparátus sok esetben a beadási kötelezettséget nem teljesítő termelőkkel szemben a szankciók alkalmazását, ami tovább lazította az állampolgári fegyelmet. A begyűjtési törvényrendelet és a benne adott kedvezmények helyes, széleskörű ismerte­tésével, megfelelő felvilágosító, nevelő munkával kell az egyes félrevezetett becsületes dolgozó parasztokat az állam iránti kötelezettségük tel­jesítésére serkenteni. Nem szabad eltűrni azt, hogy a kulákok szabotálják a begyűjtési tervek teljesítését, hogy olyan "esetek forduljanak elő, mint például a szegedi járásban lévő Kistelek községben, ahol 75 kulákból 36 volt hátralékos az 1954. évben, vagy Hódmezővásárhelyen, ahol az 1954. év végén 400 kulák maradt adósa népi államunknak. Ezek a kulákok sokszor úgy igye­keztek magukat kivonni a beadási kötelezettség teljesítése alól, hogy terményeiket elrejtették, állataikat mások nevére Íratták. Ahol a begyűjtő apparátus és a tanács jól dolgozik, az ilyen és hasonló cselekményeket észrevették és leleplezték. Akadtak azonban olyanok is — úgy a tanácsi, mint a begyűjtési apparátus dolgozói között —, akik elnézték az ellenség aknamunkáját és hallgatásukkal azt elő is segítették. Nem számoltatták el a hátraléko­sokat, nem ellenőrizték a termelőknél a beadási kötelezettség teljesítésére szükséges sertésfede­zet beállítását sem. A hanyag, az ellenséges te­vékenységet eltűrő begyűjtési dolgozókat azóta fegyelmi úton elbocsátották. Egyes helyeken a tanácsok sem nyújtottak elég segítséget a begyűjtési apparátusnak. Meg­engedhetetlen például az, hogy a hencidai köz­ségi tanács végrehajtó bizottságának elnökhe­lyettesét fel kellett függeszteni, mert elhanya­golta a begyűjtési munka támogatását és maga is 160 kiló sertéssel hátralékos volt, vagy hogy egyes végrehajtó bizottságok nem törődtek a be­gyűjtéssel, és a minisztertanácsnak a hús- és zsírellátás biztosítása érdekében hozott határo­zatát is késedelmesen hajtották végre. Termelőszövetkezeteink döntő többsége pél­damutatóan teljesítette az állam iránti kötele­zettségét, példát mutatva ezzel dolgozó paraszt­ságunknak is. Termelőszövetkezeteink jó teljesítése mö­gött ott van a példamutató termelés is. Gya­korlatilag bizonyították be a nagyüzemi terme­lés előnyeit és jól dolgozó termelőszövetkeze­teink tagságának jövedelme ma már eléri, sőt meghaladja a középparasztság jövedelmét. 'így például a makói »-Úttörő« termelőszövetkezet 43 forint 60 fillért, a földeáki »-Dózsa« termelő­szövetkezet és a nagytőkéi »Kalinyin« termelő­szövetkezetek 40 forintot fizettek ki a zárszám­adáskor munkaegységenként. A termelőszövetkezetek fejlődését bizonyít­ják az 1955. évre elkészített termelési tervek, amelyekben több termelőszövetkezet az állam iránti kötelezettség teljesítésen túl a múlt évi­i. április 21-én, csütörtökön. 792 nél lényegesen nagyobb összeg kifizetését ter­vezi munkaegységenként. Termelőszövetkeze­teink tagsága megértette, hogy ők a haladás úttörői a mezőgazdaságban. Megértették, hogy az ő példamutatásuk a termelésben és a kötele­zettségek teljesítésében mutatja az utat dolgozó parasztságunknak a további felemelkedéshez. Be kell és be is fogjuk bizonyítani — a termelő­szövetkezetekben dolgozó parasztsággal kar­öltve —, hogy szövetkezeti úton haladva kell mezőgazdaságunk termelésének fokozását elérni, parasztságunk és egész dolgozó népünk életszín­vonalát emelni. Dolgozó parasztságunk saját szemével látja, hogy csakis a szocialista mezőgazdaság, a ter­melőszövetkezet hoz megoldást, szabad, kizsák­mányolástól mentes paraszti életet. A Központi Vezetőség határozata rámuta­tott arra, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének egyedüli helyes útja a nagyüzemi gazdálkodás, a termelőszövetkezetek és a termelőszövetkezeti csoportok megerősítése, számbeli gyarapodása. A döntő feladat tehát a termelőszövetkezetek és a termelőszövetkezeti mozgalomnak a fejlesz­tése. Ugyanakkor világosan leszögezte a határo­zat azt is, hogy biztosítani kell az egyénileg gaz­dálkodó parasztok termelésének lOKozasat és ehhez dolgozó parasztságunknak megfelelő tá­mogatást kell nyújtani. A párt Központi Vezetősége március 4-i ülésen rámutatott a hibákra és megmutatta, hogy a jobboldali elhajlás és opportunizmus minden területen — így a begyűjtés területén is — komoly veszélyeket rejt magában. Ezeket a hibákat ki kell küszöbölni, meg kell szilárdí­tani az állampolgári fegyelmet, érvényt kell szerezni a népünk által hozott törvényeknek és törvényerejű rendeleteknek. Biztosítani kell, hogy a dolgozó parasztság és a termelőszövet­kezetek beadási kötelezettségük maradéktalan teljesítésével is hozzájáruljanak népgazdaságunk fejlesztéséhez, dolgozó népünk "életszínvonalának emeléséhez. Tisztelt Országgyűlés! A begyűjtési tervek maradéktalan teljesítése döntő fontosságú poli­tikai és gazdasági feladat. A törvény betartását mindig szem előtt tartó, a törvény betartását megkövetelő begyűjtési munkával is hozzá kell járulni a munkásosztály és a dolgozó paraszt­ság szövetségének megszilárdításához. Ennek a kapcsolatnak szilárd alapja a szocialista törvé­nyesség, amely az állampolgári jogok biztosítása mellett az állami fegyelem és az állampolgári kötelezettségteljesítés szigorú megkövetelésén alapszik. A törvények betartásával és betartatásával, a takarékosság szigorú szem előtt tartásával kell biztosítani a begyűjtési minisztériumnak és apparátusának a begyűjtési tervek maradékta­lan teljesítését. A most tárgyalás alatt álló költségvetés ezeknek a feladatoknak az elvégzéséhez bizto­sítja a pénzügyi fedezetet: erre a célra 389 mil­lió 799 ezer forintot irányoz elő. Ebből az ösz­szegből a tárca irányítása alatt álló vállalati szektorra 215 millió forint esik. Ebből az összeg-

Next

/
Thumbnails
Contents