Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-13

évi szeptember hó 22-én, szerdán. 536 535 Az országgyűlés 13. ülésé 1954. látogatásoknak, nemzetközi kongresszusoknak, találkozóknak sora, amelyeket a mi szép főváxosunkban rendeznek meg és amelyeken részt vesznek a világ mind a négy sarkából ideérkezett vendégek. Budapest lakossága a maga szenvedésein, megpróbáltatásain, hősi munkáján keresztül tanulta meg szeretni a békét és ezért van ott az első sorban, ahol a békéért, a nemzetek közötti békés együttműködésért, egy új világháború elhárításáért kell küzdeni. Ezért nézi Budapestnek, a béke városának lakossága olyan nagy reménnyel, rokonszenvvel azoknak a baráti kapcsolatoknak a kiépítését, amelyek legutóbb Sztálingrád, a hős város és Cowentry, az angol mártírváros tanácsai között jöttek létre. A világ minden városának békeszerető lakossága között jöjjenek létre ilyen kapcsolatok — ezt kívánja Budapest lakossága. Röviden összefoglalva, tisztelt Országgyűlés, így tudom kifejezni azt, hogy miért örül Budapest népe és vele együtt az egész magyar nép annak, hogy e törvényjavaslat Budapest különleges jellegének külön hangsúlyt ad. És most hadd térhessek rá — megvallom — ismét csak szubjektív érzéseimnek a vonalán, a falu egyes kérdéseire. Nem tudom pontosan, hogy első vagy második elemista voltam-e, amikor tanítóm a pécsbányatelepi iskolában elmondott nekünk, bányászgyermekeknek egy mesét. Körülbelül arról volt benne szó, hogy az óriások királyának leánya a várkastélyból, mely fenn volt a hegyen, lement a völgyi mezőkre, és ott játékszerűen kötényébe szedte a mezőkön szántó-vető parasztokat. Valami jótétlélek azonban figyelmeztette az óriási királyi leányzót, hogy a játékszereknek szánt parasztokat ekéikkel, lovaikkal együtt engedje szabadon, mert különben még az óriás király, a maga hatalmával, erejével sem tud kenyeret elővarázsolni. Én ezt a mesét jól az emlékezetembe véstem. Gyermekkoromban éppen úgy, mint most, amikor járom az országot, ha szántó-vető parasztot látok, eszembe jut ez a mese. Sajnos, a Horthy-rendszer idején sokszor éreztem, hogy a parasztok szeretetére, tiszteletére figyelmeztető jótét angyal csak a mesékben létezik. A parasztot elárverezték, Amerikába hajszolták, ágyútöltelékül használták fel, a politikában csúful becsapták és bizony néha csendőrsortűz zúdult reá. A felszabadulás hozta meg parasztságunk legnagyobb eseményét: a földreformot és azóta különösen a júniusi párthatározat és a kormányprogram óta a mezőgazdaság fejlesztése lett a kulcskérdése az új szakasz politikájának. Én azt szeretném, ha az új tanácstörvény után megválasztandó minden tanácstag és minden végrehajtóbizottsági tag megtanulná az imént elmondott rövid mesének tanulságát, vagyis azt, hogy necsak a párthatározatok és a kormányprogram lélektelen végrehajtásával, de egyéni szeretettel, emberiességgel támogassák dolgozó parasztságunkat akár a termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban dolgoznak, vagy pedig mint egyénien gazdálkodó parasztok művelik a földet, biztosítják népünknek a mindennapi kenyeret. A munkás-paraszt szövetségnek alapköve, tisztelt Országgyűlés, az új tanácstörvény; megvalósításának egyben nagy biztosítéka: az értelmiség bevonása a tanácsokba. Végleg el kell tűnnie minden értelmiségellenes előítéletnek az új tanácsokból. A régi tanácsokban nem egy helyen előfordult, hogy különösen a falvakban az értelmiséget egyenesen számkivetették a tanácsok munkájából. A pantallót, a nyakkendőt, az oklevelet sokszor diszkriminációs jelnek tekintették. Ez nem volt így jól. A néphez hű értelmiség nemcsak most, de a múlt századokban is megmutatta, hogy a haladásnak, a nép szeretetének, a haza függetlenségének fáklyahordozója és a magyar értelmiség többsége most is ott áll a nép mellett, teljesíti hazafias kötelességét a népért, a haza függetlenségéért, a békéért folytatott nagy harcban, küzdelemben. Most, amikor a tanácsokról szóló törvényjavaslatot, népi demokráciánknak ezt az új, kiemelkedő alkotását tárgyaljuk, jusson eszünkbe Vörösmarty Mihálynak ez a kérdése és ez a válasza: »Mi dolgunk a világon? Küzdeni Erőnk szerint a legnemesebbekért. Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.-« Igen, tisztelt Országgyűlés, előttünk egy nemzetnek sorsa áll. Elsősorban a mi dolgunk, a nép képviselőinek, hogy ez a sors virágzó, kedvező, békés sors legyen. Ha mindent megtettünk ezért, akkor mondhatjuk el majd ugyancsak Vörösmarty szavaival magunknak és népünknek a legnagyobb képviselői beszámolónkat: »Ha azt kivittük a mély süllyedésből, S a szellemharcok tiszta sugaránál Olyan magasra tettük, mint lehet, Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfimunka volt!-« A törvényjavaslatot elfogadom.- (Taps.) ELNÖK: Szót kért Mileji István képviselőtársunk. A szót megadom. MILEJI ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslathoz kívánok hozzászólni. Ügy érzem, kötelességem ez, mert hiszen elvárja tőlem a zalai dombos vidék dolgozó népe. Az első tanácstörvény akkor került a nép elé, amikor népünk felszabadulásának ötödik évfordulóját ünnepelte és azért is örömmel fogadjuk az előttünk fekvő törvényjavaslatot, mert hiszen dolgozó népünknek apraja-nagyja annakidején bekerült a hatalomba. Ha most felelevenítjük a múlt rendszer dolgait, azt kell tapasztalnunk, hogy hatalmas lépéssel haladtunk előre éppen a közigazgatás terén. A múltban ugyanis a kisembernek, a kisparasztnak nem volt joga részt venni a közigazgatásban, mert azt mondották az akkori rendszer urai, hogy ezek nem értenek hozzá! Nem volt akkor értéke a magamfajta kisembernek a faluban. ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ 40