Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-12

498 Az országgyűlés 12. ülése 1954. évi szeptember hó 21-én, kedden. 494 polgári állam legdemokratikusabb hatalmi apparátusának is. Ezért fogadja munkásosztályunk bizalommal és lelkesedéssel az új tanácstör vényt. Vannak, akik vitatják és csorbítani akarják a centralizmus elvének érvényesítését a tanácsok í endszerében. Ezzel a véleménnyel nem lehet egyetérteni. A tanácsra az jellemző, hogy helyi hatalmi szerv. Ennek pedig szükségszerűen nemcsak előnyös, hanem hátrányos következményei is lehetnek. A helyi elfogultság — a legjobb szándék mellett is — kárára lehet a járási, megyei, vagy országos érdekeknek. A sokféle, egymással is ellen te tes és egymást keresztező elképzelés anarchiát szülhet, nem pedig a proletárdiktatúra hatalmának erősödését. A helyi hatalom, a helyi eredmények és a helyi hibák demagógiára, a helyi sovinizmus felszítására adhatnak alkalmat öntudatlan és ellenséges elemeknek. A vitának és a meggyőzésnek helyes és szükséges kiegészítése tehát a magasabbfokú államhatalmi .szerv ellenőrző funkciója és vétójoga. Ha a centralizmus, az erős, központosított hatalom elvéből engednénk, népi demokratikus hatalmunk alapjait ásnánk alá. A törvényjavaslat 6. §-ának második pontja meghatározza a tanácsok helyi gazdasági, társadalmi és kulturális tevékenységét. Örömmel látjuk ebben a felsorolásban a tanácsok jogainak és kötelességeinek kiszélesítését, önálló kezdeményezési lehetőségének megnövekedését. A helyi források és tartalékok feltárása és felhasználása, mégpedig elsősorban a helyi lakosság szükségleteinek kielégítésére: éppen ennek a feladatnak a végrehajtása erősítheti meg a leg jobban tanácsaink tömegkapcsolatát; ez az a mindenki számára kézzelfogható cél, amelynek elérésére sok embert lehet mozgósítani, mert az egyéni érdek és a közérdek ezen a ponton szembetűnő módon találkozik. A tanácsoknak termelési, szociális és kulturális funkciói teljesítésében igen nagy segítségére lehetnek szakszervezeti szerveink és a szakszervezetben tömörült dolgozók. A Szakszervezetek Országos Tanácsa és a szakszervezetek elnökségei készek mindent megtenni azért, hogy a helyi ipar fejlesztését, az oktatás, az egészségügy, a kereskedelem, a szállítás javítását a tanácsok el tudják érni. Helyi szerveink készen állnak arra, hogy az eddiginél nagyobb mértékben és szervezettebben vegyenek részt az állandó bizottságok munkájában, tanácskozzanak és együttműködjenek a tanácsi apparatu; osztályaival, szakigazgatási szerveivel. Ne felejtsük el, hogy ipari, alkalmazotti és mezőgazdasági jellegű szakszervezeteinkben éppen azok tömörülnek, akiknek a közreműködésére joggal számít pártunk és államunk a tanácsok munkájának javításában, befolyásának szélesítésében. A tanács és a szakszervezet is, tehát munkásosztályunk és egész dolgozó népünk is csak nyer azzal, ha megtaláljuk az alkotó és állandó együttműködés útját e kétféle feladatot teljesítő szervezet — a tanács és a szakszervezet — között. Bízunk abban is, hogy a Hazafias Népfront és annak helyi bizottságai serkentőleg fognak hatni minden hazafias erő összefogására a népi hatalom erősítése, jólétünk állandó növelése érdekében. Ezzel elérkeztem a harmadik ponthoz, amelyhez hozzá kívánok szólni: a tömegek és a tanácstagok kapcsolatainak formájához. Számos hozzászólóval együtt én is örömmel üdvözlöm azt, hogy többé nem lista alapján, hanem személy szerint választja meg minden körzet a maga tanács-képviselőjét, ettől rendszeresen beszámolót követel, elvárja tőle a közérdekű és a személyes ügyek lelkiismeretes intézését és a hanyag tanácstagtól a választók bármikor visszavonhatják megtisztelő bizalmukat. A tanácsi munka demokratizmusa sokkal kézenfekvőbbé válik, ha a tanácstagok nemcsak arról számolnak be, amit más tett, vagy a testület végzett, hanem rendszeresen és visszatérően arról is, amit ők maguk tettek, vagy elmulasztottak. Lehet, hogy lesznek jelöltek és tanácstagok, akiket a tömegellenőrzés ilyen közvetlen formája elriaszt a funkció vállalásától, mert soknak és nehéznek tartják azt. Kónynyebbséget kell tehát adnunk a tanácstagoknak, olyanokat, amelyeket eddig nam tudatosan, de megtagadtunk tőlük. Először is fel kell mentenünk őket a többi, másfajta társadalmi munka végzése alól, hogy szabadidejüket és képességüket elsősorban erre *a munkára fordíthassák. Másodsorban azzal is növelnünk kell a tanácstagi tevékenység megbecsülését, hogy nagyobb nyilvánosságot szentelünk neki; kitüntetjük a legjobban működő tanácstagokat, sokkal nagyobb erkölcsi és hatósági védelmet, támogatást nyújtunk a tanácstagoknak vállalt feladataik elvégzéséhez. Szenteljünk időt és türelmet arra, egyebek között az állandó bizottságokban, hogy a tanácstagok beletanuljanak ebbe a második »szakmájukéba. Csak így nevelődhetik ki azoknak a közéleti embereknek új serege, akik olcsóbbá teszik a közigazgatást, megtanulnak kormányozni és biztosítékot nyújtanak arra, hogy sohasem fognak elidegenedni a dolgozó néptől, amely bizalmával tisztelte rm?g őket és amellyel eltéphetetlen szálakkal vannak összekötve. A tanácsok tömegkapcsolatainak a törvényjavaslatban foglalt formáit eleven tartalommal lehet és kell is megtölteni. Vonatkozik ez az állandó bizottságokra éppúgy, mint az osztályokra, sőt a végrehajtó bizottság tanácskozásába is- Példának veszem azt a máris sok eredménnyel járt együttműködést, amely kialakult a szakszervezeti és a tanácsszervek között a kereskedelem és a közellátás társadalmi ellenőrzésében, például Ózdon és más ipari, bányászati központokban. Ujabb együttműködési lehetősé geket tár fel ez a javaslat, amikor kimondja, hogy a végrehajtó bizottságok kívülálló szervei: javaslatait is tárgyalják meg és az ilyen javas latok tárgyalására hívják meg az érdekelteket. A törvényjavaslat 29. §-a így szól: »Minden politikai, gazdasági vagy egyéb tevékenység, illetőleg magatartás, amely ellentétben áll a dolgozók érdekeivel, összeférhetetlen a tanácstagsággal. Az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat a Népköztársaság Elnöki Tanácsa állapítja meg«.