Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.

Ülésnapok - 1953-2

3ß Az országgyűlés 2. ülése 1953. évi július hó 4-én, szombaton. 36 A dolgozó parasztság a munkásosztállyal, a többi dolgozó rétegekkel együtt még szilárdabban sorakozik fel pártunk és kormányunk, népi demokratikus rendszerünk mellett. Dolgozó népünk, benne dolgozó parasztságunk, erősíti sorainak egységét, fokozza éberségét és tántoríthatatlanul halad előre a pártunk és kormányunk által mutatott helyes úton, a béke, munka, jólét, felemelkedés útján. Tisztelt Országgyűlés! A párt és a kormány programmja — melyet Nagy Imre elvtárs ismertetett — teljes egészében megfelel egész dolgozó népünk érdekeinek. Ezért azt a magam és a dolgozó parasztság nevében lelkesen üdvözlöm, örömmel elfogadom és annak megvalósítását minden erőmmel támogatom. (Nagy taps.) ELNÖK: Bognár Rezső képviselőtársunké a szó. BOGNÁR REZSŐ: Tisztelt Országgyűlés! Mint a magyar értelmiség egyik képviselője, nagy örömmel és őszinte elismeréssel üdvözlöm a minisztertanács elnökének beszédét, amelyben Népköztársaságunk új kormányának gazdaságpolitikai irányvonalát ismertette és feltárta előttünk a szocialista építés új, nagyvonalú és az eddiginél jobban* megalapozott perspektíváját. A felszabadulás óta a függetlenség, a szabadság és a felemelkedés útján hatalmas győzelmeket arattunk, de azt hiszem, hogy a mai napon új hazánk építésének egyik legjelentősebb pontjához érkeztünk el. Nem könynyű ilyen röviddel a kormányprogramm nyilvánosságrahozatala után felmérni ennek a programúinak a jelentőségét. Megkísérlem, mindenekelőtt a magyar értelmiség szemszögéből értékelni azokat a megállapításokat és bejelentéseket, amelyeket Nagy Imre elvtárs tett, de előrebocsátom: tudatában vagyok annak, hogy itt olyan mélyreható változásokról van szó, amelyeknek hatókörét, terjedelmét, jelentőségét még alapvonásaiban is nehéz áttekinteni. Nem is szólva arról, hogy egy rövid felszólalásban megfelelően méltatni lehessen! A kormány gazdaságpolitikájának nagy jelentőségét elsősorban abban látom, hogy előtérbe állítja dolgozó népünk anyagi és kulturális helyzetének azonnali és gyors megjavítását, világossá teszi, hogy a szocialista építés, maga a termelés nem öncél, hanem a dolgozók jólétét, boldogulását és a fejlődést szolgálja. Az ismertetett rendszabályokban biztosítékát látom annak, hogy rövid időn belül az eddiginél is fokozottabban az elégedettség, a rend és nyugalom váljék uralkodóvá országunkban, helyreálljon és megszilárduljon a törvényesség. Az új gazdasági politika összhangot teremt közérdekés egyéni érdek között, a haza, a nép érdeke és az egyes dolgozó érdeke között és ezzel hatalmas erőket szabadít fel a szocialista építés folytatására, biztosítja a szocializmus felépítését hazánkban. Ez a politika egyaránt érdeke harcokban edzett, munkahőstettekben kitűnt munkásosztályunknak, dolgos, áldozatkész parasztságunknak és a néphez hű, alkotó értelmiségünknek. Népi demokráciánk nagy vívmányainak hosszú sora a bizonyíték arra, hogy a mi rendszerünk a magyar nép felemelkedését, békéjét és biztonságát szolgáló rendszer volt eddig is. Ezt nem utolsósorban mi, a régebbi generációhoz tartozó magyar értelmiségiek is elmondhatjuk,' akiknek alkalmuk volt összehasonlítani az értelmiségi munka helyzetét a múltban és most. Mi nem felejtjük el, hogy a reakciós Magyarország nemcsak a hárommillió koldus országa volt, hanem a munka nélkül ténfergő Vagy kegyelemkenyéren tengődő értelmiségiek tíz- és százezreinek országa is. A felszabadulás és a dolgozó nép hatalomrajutasa óta a mi helyzetünk is gyökeresen megváltozott. Az értelmiség is szabaddá lett és mindinkább összeforr a néppel — eszméi, érdekei, céljai ma már nem választják el, hanem szorosan Összekapcsolják a nagy dolgozó osztályokkal. Az alkotásnak olyan lehetőségei tárultak fel előttünk, ame

: lyekre azelőtt nem is gondolhattunk: az építésnek, a kutatásnak, a tanításnak, a gyógyításnak, az alkotó gondolatnak nem remélt lehetőségei és távlatai. Azt hiszem, nem szerénytelenség, ha azt mondom: arra, hogy milyen megbecsülésben tartotta a népi demokrácia munkánkat, milyen magasra emelték becsületét, a legmeggyőzőbb tanúbizonyság azok az eredmények,. amelyeket a magyar értelmiség az utolsó években elérhetett. A tudomány és a technika terén elért számos felfedezés, a pedagógia, az egészségügy, a termelés terén kivívott számos kiemelkedő eredmény nem -születhetett volna, ha nem így lett volna. A magyar értelmiség szereti új hazáját, becsben tartja szakmáját, elsősorban azért, mert érzi népünk meleg rokonszenvét, az állam támogatását: tudja, hogy munkájával népét és a haladást szolgálja, az új, szabad, emberibb társadalmat építi. Ezzel azonban nem akarom azt mondani, hogy nem voltak vagy ma nincsenek olyan sérelmeink, amelyek komolyan megnehezítették, akadályozták, néhol majdnem hogy megakadályozták munkánk eredményes folytatását. Először is arra szeretnék rámutatni, amire a minisztertanács elnöke is utalt beszédében, hogy nem voltak ritkák, sőt az utóbbi egy-két évben sokasodtak egyes helyeken az olyan esetek, amikor jószándékú értelmiségieket a legkülönfélébb módon' zaklattak és háborgattak, éreztetve velük, hogy értelmiségi mivoltukat nem becsülik eléggé. Történt több intézkedés, amely az értelmiség védelmét szolgálta és amelyeket örömmel fogadtunk és jobb munkával igyekeztünk meghálálni. Azonban az intézkedések egy része eredménytelen majadt, mert a bürokratikus, lélektelen bánásmód egyes szervek részéről nem szűnt meg. Aki pl. a túlterhelés miatt szót emelt, azt ridegen visszautasították, aki a kedvezőtlen munkafeltételek ellen emelt panaszt, az nem egyszer segítség helyett rideghangú kioktatásban részesült. Az értelmiség áldozatkész volt és az ma is, de lelkesedését, odaadását, ügyszeretetét nem egyszer béklyóba verte a problémái és anyagi gondjai iránti közömbösség. A legnagyobb fájdalmat okozta emellett az, hogy derék, megbecsülésre méltó értelmiségieknek legjobb erőfeszítéseik ellenére is sokszor gyanakvást és bizalmatlanságot kellett tapasztalniuk. Tagadhatatlan, hogy a régi nevelés és világnézet ellen a legszívósabban a régi értelmiség között kell harcolni, azonban az említett intoleráns szellem nem könnyítette, hanem megnehezítette ezt a harcot. Sokhelyt hiányzott az a megértés és türelem, amelynek légkörében meggyorsulhatott volna az értelmiség politikai és