Országgyűlési napló, 1953. I. kötet • 1953. július 3. - 1956. február 11.
Ülésnapok - 1953-8
33£ Az országgyűlés 8. ülése 1954. évi június 17-én, csütörtökön. 340 lakó családok, a túlzsúfolt szobákban, pincékben, üzletekben lakó családok is. Hogy a rendkívül szűkös lakásviszonyokat meg tudjuk javítani, sürgősen szükséges volna az ötéves tervbe már betervezést nyert, de ezideig meg nem épített háromszáz szobás irodaház 1955-ben való megépítése és évenként legalább 150 lakás folyamatos felépítése. Csak ezen a módon válik lehetővé a kormányprogramm, valamint a Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusának határozatai szellemében a dolgozók életkörülményeinek megjavítása és jogos lakásigényeik kielégítése. így lesz városunk erős és izmos fiatal ipari várossá, melyben a dolgozók felszabadultan, örömmel, lelkesen végzik munkájukat a szocializmus építésében. Tisztelt Országgyűlés! A közlekedés dolgozói eddig is érezték, a költségvetés számadatainak ismeretében pedig még jobban fogják érezni munkájuk megbecsülését, de azt is, hogy ennek a megbecsülésnek alapja eddigi jó munkájuk. Tudják, hogy a közlekedés jó működése előfeltétele a mezőgazdaság és az ipar tt-rvszerűbbé, eredményesebbé tételének és ezzel a dolgozók jóléte emelésének. Tudják, hogy a közlekedés beruházásai a közlekedési dolgozók jó munkája eredményének arányában növekedhetnek, és ezért ebben az évben az eddigieket felülmúló eredményeket fognak felmutatni. A költségvetés a lehetőségek Keretén belül megteremti ennek előfeltételét és ezért a költségvetést elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend tárgyalására szánt idő letelt. Javaslatot teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére. Javaslom, hogy az országgyűlés iegközelebbi ülését holnap, folyó hó 18-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel tartsa és annak napirendjére tűzze ki: 1. az 1954. évi állami költségvetés, valamint az 1953. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés folytatólagos tárgyalását; 2. a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvényt módosító törvényjavaslat tárgyalását. Elfogadja-e a tisztelt Országgyűlés a napirendi javaslatot? (Igen.) Az országgyűlés a napirendi javaslatot elfogadja. Az ülést bezárom. (15.54) 4-543015. Athenaeum (F. v. Soproni Béla)