Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-52

Ü07 Âz országgyűlés 52. ülése 1952. évi december hó 15-én, hétfőn. 1108 esztendőben ezekben a gyarmati és félgyarmati országokban, Tunisztól Dél-Afrikáig és Iraktól Vietnamig hatalmas erővel lángolt fel a gyarmati elnyomók elleni harc. , Az amerikai monopoltőke világuralmi törekvésének és a háború előkészítésének elkerülhetetlen velejárója, hogy magában az Egyesült Államokban éles fasizálódási folyamat indul meg. A háborús agresszor otthon, a saját országában biztosítani akarja, a hátát. Biztosítani akarja olymódon, hogy üldözi, terrorizálja a békét védő, háborút ellenző demokratikus szervezeteket,, elsősorban a kommunistákat és a haladó polgárokat. Az Egyesült Államokban kezdenek mindenkit üldözni, aki szót emel a polgári szabadság mellett, a békéért, vagy aki egyszerűen nem ért egyet ia monopoltőke háborús uszításával. A besúgók, spiclik, provokátorok, kopók soha nem látott hada nyüzsög Amerikában. A titkostrendőrség minden munkás ujjlenyomatát megszerzi. A városok utcáin, terein figyelmeztető táblák hívják fel a polgárokat arra, hogy leselkedjenek szomszédaikra és tapasztalataikat jelentsék be a titkosrendőrségre. Ez a titkosrendőrség ia »szabad« Amerikában olyan hatalom, amilyenhez hasonlót a régi rendőrállamok nem ismertek. Ez a titkosrendőrség mindenható. Ma már ott tant Amerika, hogy Eisenhower jövendő kormányának tagjai Dulles külügyminiszter jelölttel az élükön, hivatalosan felkérték a titkosrendőrség vezetőjét, hogy mielőtt miniszteri széküket elfoglalnák, állítson ki róluk erkölcsi bizonyítványt. Az Egyesült Államok monopoltőkései világuralmi céljaikat és agresszív terveiket a demokrácia és a szabadság megvédésének ürügye alatt készítik elő. És mert kezükben van az Egyesült Államokban és más tőkés országokban nemcsak az államhatalom, hanem a sajtó, a televízió, :i színház, a rádió, az egyház, a legtöbb szakszervezet vezetése, egyelőre félre tudják vezetni a néptömegeket. Miközben szabadságról és demokráciáról szájal az amerikai monopoltőke, háborús hisztériát teremt, amelyben a népszabadság utolsó maradványait is kezdi megsemmisíteni és egyre inkább átveszi a német nácik, a német fasizmus minderi funkcióját. Ugyanezt teszi nemzetközi méretekben is. Szolgálatába állítjia Hitler és Mussolini háborús bűnös tábornokait, a német és japán fasisztákat. Udvarol Francónak, a spanyol nép hóhérának. Gondosan összegyűjti a világ minden részéről megszökött fasiszta csőcselék maradványait *és világszerte segíti a reakciós, népelnyomó erőket, mint ahogy ezt aronak idején Hitler és Mussolini tették, Ezzel párhuzamosan üldözi, ahol csak módja van rá, a béke, a demokrácia, a népszabadság erőit. Így az Amerikai Egyesült Államok fokozatosan a világ zsandárává válik. Az erőszakolt fegyverkezéssel jár, amelyét az amerikai imperialisták szövetségeseikre kényszerítenek, hogy a hadiipar egyre inkább elharácsolja a hékeipar elől a nyersanyagot, ami fokozódó munkanélküliségre, a dolgozó tömegek életszínvonalának csökkenésére vezet a kapitalista or

; szagokban. Az Egyesült Nemzetek gazdasági bizottságának legutóbbi jelentései erről a tényről ilyen megállapításokat tartalmaznak: „Anglia, Franciaország, Nyugat-Németország, a Skandináv országok, Belgium, Hollandia és Svájc lakossága 1952-ben kevesebbet eszik, iszik, dohányzik, kevesebbet utazik, kevesebbet szórakozik és kevesebb ruhát, háztartási cikket vásárol, mint 1951-ben. Az 1952-es év első negyedében a kereskedelem minden ágában a pangás és több ágában a válságkorszaka volt." És hogy az év folyamán a helyzet nem javult meg, azt ugyanennek a bizottságnak ez év november 30-án megjelent közleménye mutatja, amely így kezdődik: »Az ipari termelés általában gyengébb volt, mint a megelőző év hasonló periódusában. Nyugat-Németországban meglassúbbodott a fejlődés és Franciaországban a háború óta először a második negyedév termelésének színvonala alacsonyabb volt, mint az első negyedévé. Az Egyesült Államokban a termelés körülbelül öt százalékkal volt kevesebb, mint az 1951. év második negyedében és valamivel még gyengébb volt, mint 1950-ben is. Hasonló fejlődés tapasztalható a többi ipari országban is, amelyekben a termelés vagy pangott, vagy csökkent. A fogyasztás is általában csökkent.« Az ipari munkások a kapitalista országokban hatalmas sztrájkokkal igyekeznek életszínvonalukat megvédeni. Az Egyesült Államokban az acélipari munkások sztrájkja hét hétig tartott és húszmillió tonna acél kiesését okozta. A rosszabbodó gazdasági helyzet következtéI ben a kapitalista államok legtöbbjében kezd egyre ! jobban terjedni a felismerés, hogy az ellenség maga a szövetséges: az Amerikai Egyesült Államok és hogy ezen országok függetlenségét és szabadságát egyetlen oldalról, az Egyesült Államok imperialistáinak oldaláról fenyegeti veszély. Felmerül a kérdés: annyira hatalmába kerítette-e az amerikai monopoltőke a többi kapitalista országot, hogy kizárta annak a lehetőségét, hogy a tőkés országok egymáis között, vagy az Egyesült Államok ellen háborút viselhessenek? E kérdésre Sztálin elvtárs korszakalkotó művében, »A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban«, a következő választ adta: »Látszólag minden „rendben" van. Az Amerikai Egyesült Államok kényszerítette Nyugat-Európát, Japánt es a többi kapitalista országot, hogy összébb húzzák nadrágszíjukat. Németország (Nyugat-Németország), Anglia, Franciaország, Olaszország és Japán az Egyesült Államok karmai közé került és engedelmesen teljesíti parancsait. Helytelen lenne azonban azt gondolni, hogy „örök időkre" minden „rendben" maradhat, hogy ezek az országok a végtelenségig tűrni fogják az Egyesült Államok uralmát és jármát, nem próbálják meg, hogy az amerikaiak rabságából kiszabaduljanak és az önálló fejlődés útjára lépjenek .. . Feltételezhető-e, hogy ezek az országok a végtelenségig tűrni fogják a mai helyzetet, amikor az amerikaiak a „Marshall-terv" keretében nyújtott „segély" leple alatt befészkelik magukat Anglia és Franciaország gazdaságába és igyekeznek azt az Egyesült Államok gazdaságának függvényevé tenni, amikör az amerikai tőke elhódítja az angol és francia gyarmatokon lévő nyersanyagot és félvevő piacokat, és ilymódon vészesen fenyegeti az angol és francia kapitalisták nagy profitjait? Nem helyesebb-e azt mondani, hogy a kapitalista Anglia, majd nyomában a kapitalista Franciaország végülis kénytelen lesz kitépni magát az Egyesült 86*