Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-49

1041 Az országgyűlés 49. ülése 1952. évi május hó 28~án f szerdán. 1042 sok. Az ellenőrzés kiderítette, .hogy a dolgozók kiszállításának, a szerszámellátásnak helytelen megszervezése és a rendszertelen ebédiszállítás gyakran a munkaidő kihasználatlanságát okozza. Ilyen bejelentés alapján állapította meg a/, AEK, hogy. a surjánt állami gazdaság keltető­aromása felesbe vállalt keltetést és a- beadott ismeretlen eredetű, vérvizsgálat alá nem vett tojásból kikelt csibék fertőzés veszélyének tették ki az állami gazdaságok baromfiállományát. De nemcsak a közvetlenül általuk ismert gazdaságok ügyei érdeklik dolgozó parasztjainkat. Egy nyírségi bejelentő egy véletlen beszélgetés alapján az egyik dunántúli megye állami gazda­ságaiban uralkodó viszonyokra hívta fel a figyel­met. »Ahogy hallottam — írja- —, ott igen atya­fiságosan megy a dolog, lopják az állam vagyo­nát. Az egyik gazdaságot a férj vezeti, a mási­kat a feleség, a harmadikat a sógor, így segítik egymás mesterkedéseit.« Az ellenőrzés eredménye beigazolta a bejelentő gyanújának alaposságát. Bejelentés nyomán jött rá az AEK arr.a is, hogy a Fejér megyei Erdőgazdasági Egyesülésnél és gazdaságaiba a néppel szembenálló ellenséges elemek furakodtak be, akik visszaéléseket követ­tek el és zavarokat idéztek elő az egész Egyesü­lés gazdálkodásában. Dolgozóink ébersége, a közösség érdekeinek megvédésére irányuló törekvése kiterjed állami és gazdasági életünk egész területére. Azok a bejelentések, amelyek az Állami Ellenőrző Köz­ponthoz érkeznek, a legkülönbözőbb ügyekkel, a legváltozatosabb kérdésekkel foglalkoznak. Igen sok bejelentés akkor is a termeléssel kapcsolatos jelentős hibák és hiányosságok felderítéséhez vezet el, ha a bejelentő csak a saját sérelmére, az őt közvetlenül ért hátrányra kér orvoslást. A leg­több esetben azonban egyenesen azokra a fogya- • tékosságokra ós mulasztásokra mutatnak rá, ame­lyek gátolják a terv teljesítését, akadályozzák a folyamatos, gazdaságos termelést. így válik valóra »az alulról jövő ellenőrzés, amikor a tömegek, amikor a vezetettek ellenőr­zik a vezetőket, kipécézik a hibákat és rámutat­nak arra, minő úton-módon lehet a hibákat kija­vítani« és így találkozik a felülről jövő ellenőr­zéssel, hogy a kettő együtt megvalósítsa az állami ellenőrzés alapvető célját, a szocializmus építését gátló akadályok okainak és okozóinak felderítését. A Sztálin Vasmű nemrég üzembe helyezett gépgyárának három dolgozója bejelentette, hogy felajánlásaikat nem tudják teljesíteni, mert sok­szor két-három napon keresztül nincs munkájuk, hogy nem ismerik tervüket, előfordult, hogy egy hétig munkautalvány nélkül dolgoztak és hibák vannak a bérezés körül. A bejelentés alapján vég­zett ellenőrzés azután megállapította, 1 hogy a 'Sztálin Vasmű gépgyáránál valóban fennállnak azok a szervezési hiányosságok, amelyek a ' beje­lentett hibákat okozták, sőt olyan fogyatékosságo­kat Is felfedett, amelyek nem. voltak kapcsolatban a bejelentéssel. Hasonló módon derült fény egyes előregyártott vasbetongerendák minőségi hibáira, ahol a minőség megjavítására szükséges intézkedések elmulasztását és a minőségi átvé­tel hiányát állapította meg az ellenőrzés. Az újítások elfektetésébe sem nyugszik bele az öntudatos dolgozó. Tudja, hogy minden újítás, minden észszerüsítés a termelés', emelkedését és ezen keresztül több terméket, több fogyasztási cikket, az életszínvonal emelkedését jelenti. Ezért érkeznek tömegesen a használatba nem vett újításokkal kapcsolatos bejelentések az Állami Ellenőrző Központhoz. Szeremley Tibor esztergá­lyos ez év januárjában például arra kérte az AEK, hogy nézzen utána a Vörös Csillag Trak­torgyárhoz 1951. júliusában beadott anyagtakaré­kcssági és műveleti újítása sorsának. A vizsgá­lat megállapította, hogy a hasznos újítással, nem foglalkoztak megfelelően, és a megállapkás ered­ményeképpen az újítás megvalósítására intézke­dés történt. Hasonló eset., történt Mészáros István sztahanovista tüzelőtechnikusnak azzal a javas­latával, amelyet a kohászati üzemek kemencéi­ből égés nélkül távozó gázok ló .hatásfokkal való elégetésére tett. Diósgyőrben már 1950 ele­jén jó eredménnyel alkalmazták ezt az újítást Az özdi Kohászati Üzemek azonban különböző kifogásokkal- még 1952-ben sem vezette be. Az ellenőrzés rámutatott ennek helytelenségére és a minisztérium megtette a szükséges 'intézkedéseket. így válnak a dolgozók tömegei aktív része­seivé az ellenőrzés munkájának. Az ellenőrzés szerveinek azonban még sok tennivalójuk van, hogy a tömegeknek ezt az aktivitását fokozzák, irányítsák. Az ellenőrzés munkatársainak olyan Kapcsolatot kell teremteniök a dolgozókkal, hogy ezek bizalommal forduljanak hozzájuk, érezzék, hogy panaszukat meghallgatják, ügyüket elinté zik és a feltárt hibákat kijavítják. Nem szabad csalódnia annak, aki a nép államának ellenőrzé­séhez fordul észrevételével és bejelentésével. Az Állami Ellenőrző Központnak tehát ko­moly kötelzettségei vannak az ellenőrzés önkén­tes munkatársaival, a dolgozó tömegekkel szem­ben. Meg kell becsülnie azokat a derék, öntuda­tos dolgozókat, akik már nem elégednek meg azzal, hogy csak az őket közvetlenül ért sérelme­ket jelentik be, vagy arra hívják fel a figyelmét, amit véletlenül észrevesznek, hanem nyitott szem­mel járnak, tudatosan és következetesen kutatják a hibákat és amit meglátnak, sietnek az Állami Ellenőrző Központ tudomására hozni. Számos ilyen Önkéntes ellenőr van már, és igen-fontos feladat, hogy még sokkal többet neveljünk, hegy az állami ellenőrzés valóban a dolgozók száz­ezeréire támaszkodó, valóban tömegméretű ellen­őrzéssé váljék. Az ellenőrzés, önkéntes munkatársai termé­szetesen ismerni akarják az ellenőrzés eredmé­nyeit is. Ezért helyes, hogy az Állami Ellenőrző Központ közli a bejelentővel, milyen intézkedés történt a bejelentés nyomán. Amikor a dolgozók látják, hogy bejelentéseikkel komolyan foglalkoz­nak, gondosan kivizsgálják és a hibákat ki is javítják, ez arra,indítja őket, hogy újra az AEK­hoz forduljanak,, ha bajt látnak, és társaikat is erre buzdítják. •• Még nagyobb hatása van annak, ha egy-egy közérdekét sértő eljárást feltáró vizsgálat leírása a sajtóban is megjelenik. Ilyenkor szinté ugrás­szerűen megnő a dolgozók bejelentéseinek száma.' De nemcsak ez az előnye annak, ha az ellenőr­zés eredményét széles körben megismerik a dol­gozók, így nemcsak az ellenőrzött szerv tudja kijavítani a feltárt hibákat, hanem — Rákosi

Next

/
Thumbnails
Contents