Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.
Ülésnapok - 1949-49
1029 Az országgyűlés 49. ütése 195 nek párosulnia kell az osztályellenség mély gyűlöletével. Aki a nép ügyével szembehelyezkedik, az az ellenőrnek is halálos ellensége, az ilyen elemekre kíméletlenül, le kell sújtania. T. Országgyűlés! A törvényjavaslat az Állami Ellenőrző Központ feladatává teszi, hogy az ellenőrzés során elsősorban a termelés kérdéseit tartsa szem előtt. A termelés azonban mindenekelőtt műszaki folyamatokból áll és ezért ahhoz, hogy az ellenőrök maradéktalanul betölthessék feliadatukat, komoly műszaki ismeretekre kell szert fenmiök, műszakilag is fel kell készülniök az ellenőrzések lefolytatására. A műszaki ismeretek természetesen nem teszik 'feleslegessé vagy akár másodrendűivé azt -a követelményt, hogy az ellenőrök a számvitelhez, a nyilvántartáshoz is értsenek. Az ellenőrzést a nyilvántartások tanulmányozásával és az okmányokra támaszkodva kell végezni. Nem ellenőrizhet módszeresen és eredményesen az az ellenőr, aki a vállalatok és intézmények számvitelében nem járatos, aki a' számviteli összefüggéseket nem ismeri fel és nem tudja az innen nyert adatokból kiolvasni azt, . amire munkájában szüksége van. Feltétlenül követelményként kell az ellenőrök elé állítanunk, hogy jó áttekintéssel rendelkezzenek a népgazdaság egészének döntő kérdéseiben, mert aki az ötéves terv célkitűzéseivel kapcsolatban a,z egyes népgazdasági ágazatok legidőszerűbb, legfontosabb kérdéseit nem ismeri, az nem találhatja .meg az általa vizsgált részterület összefüggéseit az egész népgazdasággal és ebbel következően nem is ítélheti meg helyesen, hogy mikor teljesítik jól az általa ellenőrzött részterületen a feladatokat. / Az ellenőr az állami fegyelem, a szocialista, törvényesség betartásának harcosa. Különös kötelessége tehát, hogy ismerje azokat a szabályokat, amelyeknek szigorú betartása felett neki is őrködnie kell. Ezért minden ellenőrrel szemben elengedhetetlen követelmény, hogy az érvényben lévő jogszabályokat alaposan tanulmányozza és állandóan tájékozottsággal bírjon i a legfrissebb joganyagokról. Végül alapvető kötelessége minden egyes állami ellenőrnek, hogy megismerje a szocialista állami ellenőrzés gyakorlati .tapasztalatai alapján leszűrt alapelveket és módszereket. A Szovjetunió rendelkezésünkre bocsátotta gazdag tapasztalati anyagát és ezzel felbecsülhetetlen segítséget adott a mi központi állami ellenőrzésünk munkatársainalk ahhoz, hogy elsajátítsák és sikerrel alkalmazzák a legcélravezetőbb, a leghaladottabb ellenőrzési módszereket. Ezzel a kapott lehetőséggel az ellenőröknek élniök kell. Azok a magas politikai, erkölcsi és szakmai követelmények, amelyeiket a központi állami ellenőrzés minden egyes munkatársával szemben támasztunk, elsősorban azoknak a célkitűzéseknek és feladatoknak a nagy fontosságából követkéz nek, amelyek e szerv, előtt állnak. De nagy követelményeket kell támasztani az ''ellenőrökkel szemben azért is, mert figyelembe kell venni, hogy az ellenőrzés éppen azon keresztül segít a felülvizsgált intézményeknek, hogy rátapint a legfájóbb pontjaikra, ami nem ritkán bizonyos ellenkezést vált ki. Az ellenőröknek munkájukat minévi május hó 28-án, szerdán. 1030 dig új és új és olykor nem is nagyon barátságos környezetben kell végezniük, ilyen, körülmények között kell teljes önállósággal megöldaniok az ellenőrzés bonyolult feladatait. Nagy szilárdságra, fejlett öntudatra és szakmai biztonságra van szükség ahhoz, hogy az ellenőrök ilyen esetben fs megállhassák a helyüket. Sztálin elvtárs így tanította a Szovjetunió hajdani állami ellenőrzési intézményének, y Munkás-Paraszt Inspekciónak a munkatársait: »Tudom, hogy a Munkás-Paraszt Inspekciónak ez az útja igen nehéz út, hogy gyakran elégedetlenséget kelt a felülvizsgált ^intézmények egyes munkatársaiban, tudom, hogy a Munkás-Paraszt Inspekció legbecsületesebb munkatársait gyűlölni fogják egyes elbizakodott hivatalnokok, -sőt egyes kommunisták \s, akik e hivatalnokok szavára hallgatnak. De a Munkás-Paraszt Inspekciónak nem kell ettől félnie. Ez legyen legfőbb parancsolata: ne kíméld az egyes személyeket bármilyen állást töltenek is be, csak .az ügyet, csak az ügy érdekeit kell kímélni. Ez igen nehéz és igen kényes feladat, mely nagy kitartást és feltétlen, tisztaságot, szeplőtlen tisztaságot .követel munkatársainkól... Ha a Munkás-Paraszt Inspekciónak jutott osztályrészül az a rendkívül megtisztelő feladat, hogy helyrehozza intézményeink fogyatékosságait, hogy intézményeink munkatársait segítse előrehaladásukban, tökéletesedésükben, ha azt a feladatot tűzték a Munkás-Paraszt Inspekció elé, hogy ne kíméljen senkit, csak az ügy érdekeit kímélje, akkor nyilvánvaló, hogy a Munkás-Paraszt Inspekció munkatársainak tisztáknak, kifogástalanoknak és a maguk igazában kíméletleneknek kell lenniök. Feltótlenül ilyeneknek kell lenniök, mert csak így lehet nem pusztán törvényes, hanem erkölcsi joguk is arra, hogy másokat ellenőrizzenek, hogy' másokat tanítsanak.« Ez a tanítás parancsolat a mi központi állami ellenőrzésünk munkatársai számára is, amelyről soha, 'egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkezniük, és amelynek egész magatartásukban, egész 'ténykedésükben vezetnie. kell őket. A központi állami ellenőrzés elé kitűzött célokat és az ezek érdekében megvalósítandó felada, tokát, az ellenőrök kötelességeit és jogait, a központi állami ellenőrzés munkamódszereit, az ellenőrök magatartását illető követelményeket az Országgyűlés elé tárt törvényjavaslat azoknak az elveknek 'megfelelően határozza meg, amelyeket az elmondottak ismertettek. Ha az Állami Eltemőrző Központ .munkatársai • maradéktanul' végrehajtják a törvényjavaslatban foglalt szabályokat, munkájukban szem előtt tartják azokat az irányelveket, amelyek szellemében a törvényjavaslat elkészült, akkor egészen bizonyosak lehetünk benne, hogy a központi állami ' ellenőrzés teljesíteni fogja azt, amit állami vezetésünk és egész dolgozó népünk elvár tőle. A törvényjavaslatot pártom és a magam nevében elfogadom. (Élénk taps.) ELNÖK: Szólásra következik? CZETT JÓZSEF jegyző: Nagy Dániel képviselőtársunk. NAGY DÁNIEL: T. Országgyűlés! Szocialista hazánk gyorsiramú építésének minden szakaszában növekednek, szélesednek az állami ve•