Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.
Ülésnapok - 1949-44
737 • Az országgyűlés 44. ülése 1951. évi december hó 18-án, kedden. 738 imperialista hatalmak vak eszközévé, bábjává, sakfigurájává tegyék. Ezek az elvek vezérlik külpolitikánkat és határozzák meg szilárd, fenntartásnélküli állásfoglalásunkat abban az egész világra kiterjedő harcban, amely a békeszerető és demokratikus országok Szovjetunió vezette tábora és az Egyesült Államok irányítása alatt ál.ló imperialista tábor között folyik. Mi félreérthetetlenül állástfoglaltunk és (tántoríthatatlanul kitartunk ia békés és demokratikus országok tábora mellett, amely a béke fenntartásáért és a népek szabadságáért harcol. A két szembenálló tábor küzdelmében az erőfölény a béketáboré. E tábor erői jelentősen megnövekedtek az elmúlt év folyamán. A szovjet nép építőmunkájának hatalmas eredményei, a kommunizmus építésének gyors előrehaladása megingathat a ti anná teszi ia béke és a népek szabadsága legfőbb őrének erejét. A népi demokratikus országok népgazdasági terveinek sikeres teljesítése és túlteljesítése, a mezőgazdaság fokozatos szocialista átalakítása és a kulturális forradalom győzelmei ezekben az országokban a béke és a demokrácia számára az erők további gyarapodását jelenti. Világszerte tovább nő és egyre szélesedik a béke híveinek hatalmas erejű és kiterjedésű mozgalma; ezideig 600 millió ember támogatta aláírásával a Béke Világtanács határozatát, amely az Öt nagyhatalom békés megegyezését követeli. A béketábor olyan politikai, gazdasági és katonai erőt képvisel, amely eredményesen, biztos győzelme tudatában képes szembeszállni az imperialisták fenyegetéseivel. Sztálin elvtárs nem hiába hangsúlyozta legutóbbi nyilatkozatában: »az agresszorok természetesen azt akarják, hogy a Szovjetunió fegyvertelen legyen, de ha az agreszszorok támadást indítanak ellene, a Szovjetuniónak az agresszort teljes fegyverzetben kell fogadnia.« Mi büszkék vagyunk arra, hogy a béke és haladás táborában a Szovjetunió oldalán állunk. Kormányunk külpolitikája, a szoros együttműködés a béke és haladás erőivel megfelel legjobb hagyományainknak. »E hagyományaink — mondotta Rákosi elvtárs — azt hirdetik, hogy hazánk akkor volt erős, megbecsült és független, amikor sorsát a nemzetközi haladással kötötte egybe.« A béke erőinek legyőzhetetlen táborával szembenáll az imperializmus agresszív tábora, élén az Eszakamerikaí Egyesült Államokkal, amelynek külpolitikáját Visinszkij elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere az Egyesült Nemzetek jelenleg folyó közgyűlésén így jellemezte: »Az Egyesült Államok egész politikájának alapja a készülődés az új világháborúra, abból a célból, hogy az amerikai monopóliumok megszerezzék a világuralmat és a háború révén óriási profitra tegyenek szert. E politikának célja nem a béke fenntartása, hanem egy új világháború felidézése, bármilyen újabb vérözönt és nyomorúságot zúdít is az emberiségre.« Az amerikai monopoltőkések milliárdokat keresnek az általuk provokált koreai háborún és fegyverkezésen, amelyet lázasan fokoznak mind az Egyesült Államokban, mind az Amerikától függő kapitalista országokban Ezért félnek az Egyesült Államok vezetői a békétől; ezért próbálják elgáncsolni a békés megoldások lehetőségét; ezért próbálnak háborús tűzfészkeket teremteni szerte a világon, hogy így megkísérelhessék új világháború kirobbantását. Az Egyesült Államok kormánya minden téren és minden eszközzel továbbfokozza háborús előkészületeit. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok elleni támadás céljaira létrehozott Északatlanti Szövetségbe bevonja Görögországot és Törökországot, a »középkeleti parancsnokság« cégére alatt a Közel-Keleten is új felvonulási területet akar magának biztosítani, leplezetlen formában éleszti fel a német és japán imperializmust, hogy ezek fasiszta és militarista rendszerét használhassa fel főtámaszul Európában és Távol-Keleten agressziós tervei végrehajtására. Ennek az új háborút előkészítő politikának szerves része a népek megfélemlítése, az atom- és hidrogénbombával való fenyegetődzés, az úgynevezett atomdiplomácia, amelynek hitele egyre jobban zuhan, még a kapitalista országokban is. Az amerikai imperialisták világuralmi és világháborús terveiket azonban roskatag alapokra építik fel és nem vetnek számot a valóságos helyzettel, a tényleges erőviszonyokkal. E tervek megvalósítását a Béketábor töretlen és egyre szilárduló egységével szemben egyre inkább akadályozzák azok a súlyos ellentmondások is, amelyek az imperialista táboron belül jelentkeznek és amelyek a háborús előkészületek fokozásával egyre mélyülnek. Az Egyesült Államok által az imperialista táborba beszervezett kapitalista országokban is egyre nagyobb elkeseredést vált ki az <a brutális terjeszkedési politika, amelyet az Egyesült Államok elsősorban saját, úgynevezett »szövetségesei« számára folytatnak, azok a hatalmas anyagi terhek, amelyeket az Egyesült Államok a felfegyverzés végrehajtásával kapcsolatban rónak ki reájuk. Egyre világosabbá válik a kapitalista országok legszélesebb rétegei előtt is, hogy az amerikai imperializmus a kozmopolitizmus és az »európai ^ egység« — idézőjelben legyen mondva — cégére alatt saját hatalmát akarja kiterjeszteni Európára és az egész világra. Az Egyesült Államok agresszív politikájának egyenes következményeként az imperialista labor országainak gazdasági helyzete — és ez alól nem kivétel az Egyesült Államok gazdasága isem — egyre romlik, egyre nagyobb ellentmondásokkal küzd. A hadiipar esztelen növelése a közszükségleti cikkek termelésének rovására, megbontja a gazdasági élet egyensúlyát, myersanyaghiányhoz, inflációhoz, gazdasági összeomláshoz vezet. A felfegyverzés hatalmas arányokban növeli a kapitalista országok dolgozóira háruló terheket és csökkenti életszínvonalukat, amire a dolgozó tömegek hatalmas tömegmozgalmakkal válaszolnak. Egyre tudatosabb és élesebb ellenállást fejtenek ki a háború politikájával, az amerikai politikával szemben. Az imperialista tábor gyengeségének, erői bomlásának további forrása a gyarmati népek és télgyarmati országok egyre erősödő és egyre nagyobb sikereket elérő felszabadító harca. A Fülöpszigetektől Észak-Afrikáig, Délkelet-Ázsiában csakúgy, mint Közel- és Közép-Kelet országaiban felszabadulásukért küzdő népek harca a gyarmati elnyomók ellen, egyre magasabb hullámokat ver.' Különösen nagy jelentősége van annak a felszabadító'harcnak, amely Iránban és Egyiptomban 57*