Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.
Ülésnapok - 1949-44
713 Az országgyűlés 44. ülése 1951. sát. Ennek érdekében fokozottan szorgalmazta az országos normaalapok kidolgozását. De a helyes normamegállapítás nem vihető keresztül szakmailag és politikailag jól képzett normások nélkül. Ezért az OMB jelentős feladatát jelenti a normások oktatásának biztosítása is. T. Országgyűlés! Ebben az esztendőben alakult meg a minisztertanács mellett az Országos Testnevelési és Sport Bizottság, amely kiépítette szervezetét az ország egész területére és munkáját együtt végzi el a tanácsokkal. A régi, sokszor a nép ellenségei által vezetett 4000 sportegyesület helyett újtípusú, tömegszervezetekre felépített sportegyesületek alakultak. A nagy tömegek megmozgatása elősegíti a tehetségek kialakulását és a minőségi sport fejlődését is. ÍA magyar testnevelés, a szovjet példamutatás nyomán, bevezette a Munkára Harcra Kész testnevelési rendszert, amely soha nem látott tömegeket mozgat meg a sport területén. Ebben az esztendőben több mint fémillióan jelentkeztek az MHK-ra és december l-ig 430.000-en próbáztak le sikeresen. A magyar sport nemzetközi eredményei a népek közötti barátság elmélyítését szolgálják. Ezeken a találkozókon ebben az esztendőben sok világ- és Európabajnokságot szereztek és a versenyek során több világ- és Európa-rekordot javítottak meg sportolóink, A jövő esztendő nagy feladat elé állítja a magyar sportot. Bízunk abban, hogy a helsinki olimpián és egyéb nagy eseményeken a^ magyar ifjúság jól megállja helyét, és eredményeikkel, példamutató magatartásukkal öregbíteni fogják népi demokráciánk jóhírét. Kormányzatunk olyan hatalmas összeggel — 33 millió forinttal — járul hozzá a magyar sport fejlesztéséhez, amilyennel soha semmiféle kormányzat még nem (támogatta sportéletünket. De ez a 33 millió csak a közvetlen állami támogatás. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az üzemek és a szakszervezetek által nyújtott támogatást sem — többszáz milliót — amikor a magyar ,sportról való gondoskodást tárgyaljuk, Sportolóink megbecsülését fejezi ki az a tény is, hogy Népköztársaságunk országgyűlésének két kiváló sportoló is tagja: Németh Imre elvtárs, olimpiai bajnok, a kalapácsvetés világrekordere és Bóbis Gyula elvtárs, nehézsúlyú olimpiai birkózóbajnokunk. T. Országgyűlés! Az Állami Egyházügyi Hivatalt ebben az esztendőben állította fel kormányzatunk azzal a feladattal — amint azt a miniszterelnök úr már elmondotta —, hogy biztosítsa a kormány és az egyházak között kötött megállapodások betartását. Az ezen a téren történt kezdeményezések sok, eddig zavaró körülményt küszöböltek ki, és ha a kormány és az egyházak közötti együttműködésben még mindig mutatkoznak zökkenők, ez onnan ered, hogy bizonyos egyházi vezetőkörök még mindig tűrik, sőt nem egy esetben szívesen is látják, hogy a magyar reakció maradványai az egyházi állásokat, sok esetben magát a vallást használják fel demokráciaellenes, népellenes cselekedeteik fedezékéül. Kormányzatunk az egyezményeken túl az elmúlt esztendőben újabb nagy anyagi terheket vállalt az egyházak felé. fgy pl. egyedül csak a évi december hó 18-án, kedden. 714 katolikus papság bevonása az SZTK biztosításba közel évi 7 millió forint újabb többletkiadást jelent államunk számára. A most életbeléptetett fizetésjavítás kiterjesztése pedig az összes egyházak kongruát élvező papságára újabb közel 13 millió forinttal emeli az egyházak támogatására előirányzott költségvetési Kormányzatunkban megvan tehát minden készség, hogy az egyházak működését, a vallásos élet szabadságát biztosítsa. Csak az egyházakon — és elsősorban az egyházak vezetőin — múlik, hogy semmi és senki se zavarhassa meg a kialakuló együttműködést. T. Országgyűlés! A Munkaerőtartalékok Hivatalának jellege népgazdaságunk hatalmas fejlődésének következtében lényegesen megváltozott. A hivatal működésében és így költségvetésében is a döntő súlyt az ipart tanulóképzés további fejlesztése jelenti. Ezt tükrözik a tanulók létszámadatai is. Ez év őszén 62.250 főre emelkedett a létszám, amely kizárólag nagyipari tanulókból — nehézipar, bányászat, építőipar — és a helyi ipar tanulóiból áll. Nagy mértékben nőtt az ipari tanulóotthonok férőhelyeinek száma, és ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a faluról nagyszámban vonjunk be fiatalokat az ipari termelésbe; Nagy mértékben fejlődött a szakmai oktatás. Ezt fejezi ki elsősorban a tanműhelyek költségvetése, amely szerint az ezévi lí.050-es létszámmal szemben jövőre 19.000 tanuló nyer tanműhelyi kiképzést. Jelentős lépések történtek a tanulók szociális és kulturális körülményeinek fejlesztése érdekében és a költségvetés is számottevő kiadásokat irányoz elő erre a célra. Minden ipari tanuló nyári és téli • egyenruhát, valamint munkaruhát kap. Az idén 13.000, a jövő évben 15.000 tanulót küldünk állami költségen üdülni. Az ipari tanulók körében 400 kultúrcsoport működik. Megalakult a tanulók sportegyesülete, amelynek keretében 28.000 tanuló vesz részt az MHKmozgalomban, Spartákiádák és egyéb sportmozgalmak fejlesztik tanulóink testkultúráját és teszik szebbé életüket. T. Országgyűlés! Minthogy a minisztertanács költségvetése, valamint a minisztertanács alá rendelt hivatalok működése, fejlesztésének biztosítása, mindenben megfelel Népköztársaságunk politikai és gazdasági érdekeinek, a minisztertanács költségvetését pártom és a magam nevében elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Minthogy a tárcához több hozzászóló nincs és módosító indítványt nem jelentett be senki, kérdem az Országgyűlést, hogy a minisztertanács és a kisebb igazgatási tárcák, nevezetesen az országgyűlés és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa, az Országos Testnevelési és Sport Bizottság, a Magyar Tudamányos Akadémia, a Népgazdasági Tanács és az Országos Tervhivatal költségvetését általánosságban és részleteiben elfogadja-e? (Igen.) Kimondom a határozatot: az országgyűlés a minisztertanács és a kisebb igazgatási tárcák költségvetését általánosságban és részleteiben elfogadta. Napirend szerint következik a külügyi tárca költségvetésének tárgyalása. Az országgyűlés tudomására hozom, hogy