Országgyűlési napló, 1949. II. kötet • 1950. május 8. - 1953. március 18.

Ülésnapok - 1949-42

655 ,4a! országgyűlés 42. ülése Î95Î. rikai imperialisták háborús mesterkedéseit és síkraszál! a nagyhatalmak egyetértése, a leszere­lés és a béke biztosítása mellett. Ezért javasolta Malik, a Szovjetunió födeiegátusa az ENSZ-ben június 23-án tartott rádióbeszédében a koreai harcok beszüntetését. Ismeretes, hogy ennek a nyilatkozatnak a nyomán, a hős koreai szabad­ságharcosok és bátor kínai önkéntes bajtársaik győzelmeinek eredményeként végül is a keszoni tárgyalóasztalhoz kényszerítették az amerikai imperialistákat. Ezért rántja most le a leplet Visinszkij az amerikai küldöttség hamis, alszen­teskedŐ leszerelési javaslatáról, amely a való­ságban csak adatokat szolgáltatna az amerikai imperialistáknak a többi országok fegyveres erejé­ről és fegyvergyárairól, ' amely az amerikai mono­póliumoknak szolgáltatná, ki az egész világ gazdaságát, magának Amerikának a leszerelését és az atombomba betiltását pedig az ítélet nap­jára halasztaná. Erre jó a »fokozatok« és a »biz­tosítékok« rendszere. Ezért állítja szembe ezzel Visinszkij a Szovjetunió őszinte, a béke valósá­gos vágyától áthatott javaslatát a tényleges le­szerelésre, az atombomba tényleges betiltása na. A Szovjetunió nem szűnik meg erőfeszítésieket tenni a békéért. A béke legfőbb reménysége a Szovjetunió, amelynek élén a haladó emberiség nagy tanítómestere áll, a bölcs Sztálin. (Hosz­szantartó ütemes taps.) ' . . ­Hadd mondjam meg itt, hogy a magyar nép őszintén kívánja, hogy az Öt nagyhatalom között megegyezés jöjjön létre, mert ebben látja "a béke megvédelmezésének egyik legfontosabb biztosíté­kát. A magyar nép hő kívánsága az is, hogy vezessenek eredményre a Szovjetunió következe­tesen megismételt javaslatai a valódi leszerelést, az atombomba tényleges betiltását illetően. A Magyar Népköztársaság kormánya éppen ezért kívánatosnak tart és üdvözöl minden olyan ese­ményt a nemzetközi politikában, amely lépést jelent előre ezen a téren. Mindebből kitűnik, hogy népi demokratikus áüamunk, dolgozó népünk ahhoz a táborhoz tar­tozik, amelynek legfőbb törekvése a béke meg­óvása. Ez a tábor azonban nemcsak békeszerete­tével tűnik ki, hanem legyőzhetetlenségével, egyre növekvő erejével is. Ezt a tábort a békés épí­tés terén elért sikerek jellemzik. Az élenjáró Szovjetunióban már a kommunizmus nagyszerű építkezései folynak, a népi demokratikus országok pedig — köztük a mi hazánk is — politikai, gazda­sági és kulturális téren egyaránt felvirágzanak. Ez a mi növekvő erőfölényünk bizonyítéka, ez a mi legdöntőbb erősségünk az imperialista háborús gyújtogatok ellen folytatott küzdelmünkben. Az erősek nyugalma, biztonsága, nyilvánul meg a béketábor minden tettében, egész politikájában. A Magyar Népköztársaság kormánya büszke arra, hogy megbízójának, a dolgozó magyar népnek akaratához híven ebben az esztendőben is a béke táborának, az erősek, a legyőzhetetlenek táborának további megszilárdítását segítette elő működésével. T. Országgyűlés! Beszámolóm végére értem. Ezúttal már harmadízben tehettem jelentést a kormány működéséről és mindig nagyobb ered­ményekről szólhattam. Még jól emlékszünk a évi december 15-én, szombaton. 656 j Horthy-korszak kormányelnökeinek parlamenti be­! szédeire. Ezek semmiféle szólammal sem tudták j leplezni, hogy az országban hárommillió koldus i van, akiknek sem jó, sem rossz termés idején ! nem jut élelem, mert »feleslegesek«. Most más a | kép. Most szakadatlanul fejlődünk és megyünk ! előre. Most nem ismerünk felesleges embert, min­í denkinek helye van ebben a hazában, s aki dol- * ! gozik, annak munkájáért kenyér, becsület és I dicsőség jár osztályrészül. Honnan ered a különbség? Talán a mi veze­j tőinknek jobban kedvez a szerencse, a történeim! véletlen? Nem! Nem erről van szó. A szerencse, a véletlen befolyásolhatja az eseményeket egyszer vagy másszor, de nem folytonosan, nem állan­dóan. Másban kell keresnünk a dolgok nyitját. A magyarázatot abban találjuk meg, hogy a magyar nép szabad! (Nagy taps.) A Szovjetunió nagy " véráldozatok és dicsőséges győzelmek árán fel­szabadította és azóta is nagylelkűen támogatja életének minden területén. A Szovjetunió, pajzs­ként oltalmazza függetlenségünket, megnyitja előttünk évtizedes harcokban, megszerzett gazdag tapasztalatainak, élenjáró tudományának bő kin­csesházát, ellát bennünket tanácsaival, útmutatá­saival. Segítsége jelenti számunkra a legbiztosabb alapot, fejlődésünk leghatalmasabb lendítőkere­két. A mi népünk ezért mély hálával és egyre fokozódó szeretettel gondol támaszára és talpkö­vére, a nagy Szovjetunióra és nagy vezérére, a magyar dolgozók igaz barátjára és édesatyjára, Sztálinra. (Hosszantartó taps.) A magyarázatot továbbá abban kell keres­nünk, hogy a mi államrendünk, társadalmi be­rendezkedésünk gyökeresen különbözik a Horthy­. fasizmustól. Akkor a kormányok, a földesurak és a nagykapitalisták érdekeit védelmezték. A népi demokrácia kormánya a dolgozó nép javát viseli szívén. Ez a nép kormánya, a munkások és a dol­gozó parasztok szövetségének kormánya, amelyet tevékenységében olyan biztos iránytű vezet, mint a nemzet élenjáró osztályának, a. munkásosztály­nak és nagy pártjának, a Magyar Dolgozók Párt­jának iránymutatása. Ez a kormány a népnek olyan sok áldozatot hozott, kipróbart, biztos íté­letű vezérét követi, mint Rákosi Mátyás elvtárs. (Nagy taps.) T. Országgyűlés! Sikereink azt bizonyítják, hogy kormányunk helyes ütőn jár. ígérem, hogy továbbra is ezen az úton megyünk előre. Az 1951—52-es év állami költségvetését, amely ezt a szándékot tükrözi vissza, a magam részéről is elfogadásra ajánlom. Kérem a t. Országgyűlést, hogy vegye tudomásul beszámolómat a miniszter­tanács munkájáról. (Nagy taps.) ELNÖK: Az országgyűlés a beszámolóban f og!altakat tudomásul veszi. T. Országgyűlés! Napirendünk anyagával vé­geztünk. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket 17-én, hétfőn délelőtt 11 órakor tartsuk. Annak napirendjére tűzzük ki az 1952. évi állami költ­ségvetés általános vitáját. Elfogadja-e az Ország­gyűlés a napirendi javaslatot? (Igen.) Az Ország­gyűlés a napirendi javaslatot elfogadta. Az ülést bezárom. (12.19.) 5-5113436. Athenaeum. F. v. Soproni B^a

Next

/
Thumbnails
Contents