Országgyűlési napló, 1949. I. kötet • 1949. június 8. - 1949. december 22.
Ülésnapok - 1949-7
103 Àz országgyűlés 7. ütése 1949. évi ügyi miniszter felügyelete alatt, Gazdasági és Műszaki Akadémiát kell létesíteni«. A mmnkásasiztály soraiból kikerült vállalatvezetők, műszaka vezetők vagy intézmények vezetői eredménnyel irányították a^ gyárak, üzemek és intézmények újjáépítését és valóisítiáik mfeg a hároméves 'tervet két és fél év alatt. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtása is nagy követelményéket támasztott vezetőinkkel szemben. Jóllehet a hároméves; terv «órán sok újat is alkottunk és igen sok esetben a régàt mean ugyanúgy állítottuik helyre, minit azelőtt volt, mégis eddig-i feladataink lényeg© a helyreállítás volt ás .a hároméves terv is (lényegében a helyreállítás terve volt. Ezeknek a feladatoknak a végrehajtása még többségében a vezetés régi módszerével, a régi technika alkal" mázasával történt. Most fejlődésünikiben új fejezet -kezdődik: népgazdaságunk újjáalakításának é& továbbfejlesztésének, a szocializmus építésének szakasza. Ebben a szakaszban — ahogy Gerő elvtárs, az ötéves tervről tartott előadásában hangsúlyozta — lerakjuk a szocializmus talapjait egész (népgazdaságunkban, városban és fa" hin, iparban, mezőgazdaságban és áruforgalomban egyaránt Az ötéves terv végrehajtása, a szocializmus építése nagyobb követelményeket állít a vezetők elé. A szocializmus építéséhez többet, jobbat és gazdaságosabban kell ternielnünjk. Ma már nemcsak az a feladat áll a munkásosztály soraiból kikerült vezetők előtt, hogy elsajátítsák azolkat a módszereket, ahogyan eddig az üzemeket, intézményeket vezették, ma már nem elégedhetünk meg ezekkel a módszerek" kel. Meg kell tanulni az új és meginjöfvekedett követelményeknek megfelelően, új módoin vezetni és ehhez miee fkell szerezni a megfejelő tudást. (Elnök: NAGYISTÓK JÓZSEF. — 10.33.) Az ötéves terv végrehajtásának olyan hatalmas feladatai, mint például a mohácsi vas^ kombinát megépítése vagy a tiszalöki vízierőmű megépítése, az állami kereskedelmi há" lózat megerősítésié, a nagyüzemszerű építkezés megteremtése, általában technikai elmaradottságunk feiszámolása, üzemeinkben új technika bevezetése a politikai, gazdasági és műszak; tudományok alaposabb megismerését Ikiövetelik üzesmeinik és intézményeink vezetőitől. Csak azok a vezetők fogják jól megállni a helyűiket, csak azioJk lehetnek az ötéves terv, a szocializmus építésének jó harcosai» akik fokozottabb mértékben fejlesztik pplitikaí, gaz* dasági és műszaki tudásukat. Az új feladatok megoldása fokozottabb felelő-séget követel meg mindéin vezetőtől Az új típusú vehetőiknek nagyobb felelősséggel kell kezelniök azt a vagyont, amelyet a nép rájuk bízott, jobban kell tudtok gazdálkodni, a termelést gazdaságosabban ós eredményesebben kell vezetniök. Ezért azt a feladatot állítja a mi munkásosztályunk a soraiból kikerült vezetők elé. hogy ugyanolyan áldozatkészséggel igyekez" zenék tanulni, amilyen áldozatkészséggel vezették ós irányítottak üzemeinket és intéz•ményeíinütet, szolgálták »a nép ügyét. A munkásosztály soraiból kikerült vezetők munkájának eredményességét az biztosította, hogy nein szakadtak el osztályuktól, dolgozó népünktőlmegvolt bennük a z áldozatkészség és a dolgozó nép ügye iránti odaadás. Ezt minden vezetŐaugusztus hó 11-én, csütörtökön. 104 nek továbbra is szem előtt kell tartatna. Nem • lehet jó vezető az. aki bezárkózik a műszaki ismeretek elefántcsont-tornyába és csak a szűken vett műszaki tudást fejleszti- A vezetőknek, műszaki feladatok végrehajtása mellett aktív részt kell vátllalniok a magyar dolgozó nép minden harcában, minden célkitűzésének' és problémájának megoldásában. A munkások soraiból kikerüilt vezetőink döntő többsége eddig is ilyen volt és ez teszi őket alkaWassá arra, hogy az előttük álló nagy feladatokat sikerrel oldják meg. Ezen a téren is imfagunkévá kell tennünk a Szovjetuniónak és Sztálin elvtársnak tanításait, (Hosszantartó, általános, lelkes, nva.id ütemes taps.) aki arra hívja fel figyelmünket, hogy nekünk nem akármilyen vezető emberek, mérnöki és technikusi erők kellenek, hanem nekünk olyan vezető emiberekre, mérnökökre és ItJecunikusokra van szükségünk, akik meg tudnák érteni országunk munkásosztályának politikáját, képesiek ezt a politikáit imaaukévá tenni és készek ezt lelkiismeretesen megvalósítani. ';••.;'.:'. Mit jelent ezí — veti fel Sztálin elvtárs. Ez azt jelenti, hogy országunk belépett a fejlődésnek abba a szakaszába» amikor a munkásosztálynak meg kell teremtenie maga számára a saját technikai értelmiségét'. amely meg tudja védelmezni a termelésben a munkásosztály, mint uralkodó osztály érdekeit. Ennek a törvényjavaslatnak a táiifrválásánál is hálánkat kell kifejeznünk a nagy szocialista Szovjetunió iránt, amely felszabadí" totta hazánkat és önzetlen támogatást nyújtott további nagy küzdelmeinkben, lehetővé Siette számunkra, hogy ma a tervgazdálkodás útjain a szocializmust építhessük. Hálánkat kell kifejeznünk azért is, mert a nagy ötéves terveik megvalósításával példát mutalttak a mii számunkra is. megmutatták nekünk, hogy ha a munkásosztály áldozatkészsége és hazaszeretete párosul az új tudományok meg ismerésével, a törlíénelemben ledüug ismeretlen eredményeket képes elérniEzeknek a tanításoknak nyomán a Szovjetunió dolgozóinak példáját követve, igyekszünk mi is feladatainkat megoldani. Ezt a célt szolgálja többek között a Gazdasági és Műszaki Akadémia létesítése is- A Gazdasági és Műszaki Akadémia hivatva van a váillalatvezetiőknek, valamint a gazdasági vezető szervekben dolgozó, illetve odaküldendő munkáskádereknek a vezetői munkához ezükségeei politikai, gazdaságnoMltikai és műszaki atanismereteket biztosítani, illetőleg őket szakmailag továbbképezni. A Gazdasági és Műszaki Akadémia három fakultásra tagozódik: ipari, kereskedelmi és pénzügyi fakultásra- Az ipari tagozat további különböző ipar-, illetőleg gyártási ágakra, a pénzügyi tagozat pénzintézeti és pénzügyi közigazgatási szakra, a kereske'deiltmi tagozat pedig kül- és belkereskedelmi szakra oszlik. A tanfolyam időtartama az ipari tagozatokon és a (külkereskedelmi szakon 18 hónap, a többi szakon 12 hónap. Az Akadémián a kommunista pártiskolák jól bevált módszereit fogják alkalmazni. Az Akadémia bsifejezése" kor a hallgatók via-gát tesznek és oklevelet fognak kapni. Az Akadémia hallgatói döntő többségükben a munkásosztály soraiból fognak kikerülni, előadói közé a legkiválóbb szakembereket fogjuk bevonni. Szükséges hang-