Országgyűlési napló, 1949. I. kötet • 1949. június 8. - 1949. december 22.

Ülésnapok - 1949-16

367 Az országgyűlés 16. ülése 1949. erre visszaemlékezünk, arra is emlékeanünk íkiell, hogy a kommunisták pártja szállt szembe ezzel a -felfogással is, pedig akkoriban e E nem volt népszerű álláspont. A kommunisták azonban Rákosi elvtárs vezetésével netmiesak leleplezték ezt alz álcázott romboló felfogást, haneim hozzákezdtek a néphadsereg' építéséhez is. A Párt volt az, amely kid oldozta a nép­hadsereg felépítésének feltételeit és biztosí­totta, hogy ezeknek a fel tétel éknek alapián meginduljon a hadsereg- építése. Elsősorban . természetesen káderekre volt szülkség, mert a dolgoizó nép érdekében el kellett távolítani a hadseregből azokat, akik károsoknak vagy al­kalmatlanoknak bizonyultak arra, hogy egy újtípusű hadsereg építésében tevékenyen közreműködjenek. Ugyanakkor azomíbaai a Párt volt az is, (13.00) amely megvédte és» fon­tos beotsztásokbam s'zervező, építő miunikára állította be azokat a réigi hivatásos tiszteket, akik bebizonyították, hogy m a nép érdekeit nemcsak megértik és helyeslik, de akarnak és tudnak is amnak érdekében dolgozni. Ma. már ott tartunk, hoigy tisztikarunk több minit felé munkások s párasatok-' gyerme­keiből kerti] ki (Taps.), olyanokból, akikbői a népei nyomó Horthy-rendszer ideiében csak el.nyoiiioi.lt és megszégyenített bakák lehettek volna Pártunk odaiadjia legkipróbáltabb har­cosainak egy részét a hadsereg építéséhez, üze­mekből és falvakból egyaránt. Ezek élén oda­adta egyik legjobb vezetőjét, legerősebb kezű harcosát. Farka« Mihály vezérezredes elv­társialt,. {Lelkes taps.) Dolgozó népünk jól látja, hogy ez a had­sereg miemesalk szlaibadságának. függetlenségé­nek, .békéjének és jólétének őre> hanem ugyan­akkor a demokráciának iskolája is, ahol fej­lett öntudatra, határtalan ha/jas;zereí!étre, bátorságra és hősiességre, a népek testvérisé­gére, az elnyomót!!:: népeik szabadságharcának tiszteletére és támogatására tamiljaik őket Ezzel magyar ázható meg, hogy a néphad­seregbe va!ió bevonulás ma nem kín és szoimo­rúság a bevonulók szüleinek, haneni büszkbség­Ezzel magyarázható az az eleven, forró kap­csolat, amely a néphadsereg és a dolgozó nép között fennáll és állandóan elmélyül. A szülők ma -egészen más leveleket írnak gyermekeik­nek, mini; a népelinyorao Horthy-rendszer ide­jén. Ezek a mostani levélek arra szólítják fel a katonáikat, hogy tanulják meg jól forgatni a fegyver 1 :;' sadátítsák él a katonai itudományo­kat. legyenek mesterei az ellenség megsemisí­tésének, ás végezzék feladatukat magas poli­tikai ölnitiudat'tial. Ma önként adják oda gyermekeiket az öntudatos munkások és dolgozó parasztok. Egy ózdi munkásasisizony azt mondja az egyik gyű­lésein: »Odaiadoim minid a két fiamat kait ónénak, merít az apjuk esaik akkor fog nyugodtan ter­raeJinii az üzemben, ha a mii fiaink védik a beikéit, és csak akkor leszek nyugodt, ha tudom» hogy OK én f'am védi az ország függetllen­ségét.« Ez a hadsereg csakugyan iskolája a demo­kráciának > körültekintő és éber nevelője ifjú' Ságunknak. Emeli politikai és erkölcsi szín­vonalát, ápolja harcos öntudatát, testi erejét és egészségét. A mi katonáink egy fejjel nőnek meg öntudatban, bátorságban, magatartásban katonai szolgálati idejük alatt, és ma mér ésak apáik (elbeszéléséből tudják, hogy »ezzel szem­ben M Horthy-hadseregben kétszínűségre, ön­évi december hó 10-én, szombaton. 368 tudatlanságra, meglaláztatáSokra és szadista módszerek raffinait alkalmazására nevelték.^ Néphadseregünknek ez a szoros egysége dolgozó tnépünkkel, ez, aj szétválaszthatatlanság a dolgozók legbelső érdekeitől egyik biztosi" téka annialk, hogy ez a badserelg megfelel a vele szembén támasztott követelményeknek' feladatiokniaik. _ t ' A máísik biztosíték az. hogy ezt a hadsere­gfet igazi hazaszeretetre, harcos hazaszeretetre neveljük, Ugy neveljük néphad seregünket, hogy eleven erővel éljen benne a proletár nem­zetköziség szelleme, a Szovjetunió és ia népi demokratikus államok hadseregeivel való kö­zösség szellemié, az elnyomott, szabiadsájgiszerető népek küzdelmének követése és támogatása. De ugyanakkor a mi hadseregeinkben őrzik és ápolják a. magyar szabadságharcok legszentebb hagyományait- Meghajtjuk zászlóinkat azok előtt, akik történelmünk folyamán a haladásiért, a szabadságért küzdöttek Ezért lelkesítenek bennünket a 48-ban szabadságunkért, függet­lenségünkért harcoló hős honvédek. Büszkék vagyunk arra, ho,2v az 1919-es dicső magyar vö­rös hadsereget vallhatjuk elődünknek. Ötéves tervünk történelmünkben olyan n?gy haladást jelent, hogy ha nemzetünk nagy­jai, .az évezreden keresztül szabadságukért küzdő dolgozók iné élnének, velünk együtt lel­kesednének és cftolg óznának annak megvalósí­tásáért. A mi néphadseregünk olyan hazaszeretet 'alapján áll, amelyet az jellemez, hogy elválaszklhatatliainí a dolgozó nép teljes felsza­biadításáj 1- szolgáló erőfeszítésektől. Nem két­séiges, hogy a szocializmus építése a legna­gyob erőfeszítést jelenti a. dolgozó nép felamel­Védésének útján. Ez az öltéves terv a szocializ­mus építésiének terve. A' hazaszeretetet mi azon mérjük le, hogy kii mennyire veszii ki résizét az ötéves terv teljesítéséből. Nem lehet ugyanis szeretnü a hlaizát és ugyanakkor kö­zömbösen nézni a dolgozó nép erőfeszítéseit, vagy éppen ellentétes áiHáspontra helyezkedni. A hazát szeretni annyit jelent, .mint építeni a szocializmust és harcolni a szocializmus építé­sének ellenségei ellen. Ez ®sz a. hazaszeretet, amelyre néphadseregünket neveljük- És itt hadd mondjam meg, hogy két dologban határ­talanságra neveljük katonáinkíait. Az egyik a haza, a dplgozó nép szeretete, a másik az ellen­ség gyűlölete. (Taps-) Ez laizat bizonyítja, hogy fenl'ődő, épülő néphadseregünk meg is tud f-efle-loiii a rárótt felladaí+okln'alk. Es végül hadd szóljak ia. mi erőnk és fejlőj désünk legnagyobb forrásáról, a Szovjetunió szüntelen támogatásáról, a|mit nemcsak gazda­sági életünk megszervezésében és építésében érzünik, de érezzük, maint követendő példát a fiatal hadsereg építéséiben is. A Szovjetunió a fiatal magyar néphadsereg rendelkezésére bocsátotta- a sztálini kiképzési, harcászati és hadászati elvéket. Ezek az elvek dicsőséges és győzelmes elvek. Ezek azok az, elvek, ameilyeknek segítségével a Szovjet Had­sereg megverte a német fasizmust, s ennek a győzelemnek köszönhetjük mi magunk is sza­badságunkat. A győzelem sztálini elvei bebizo­nyították óriási fölényüket a kapitalista álla­mok katonai elveivel szemben- Lehetetlen nem a Szovjetunió bizalmát és melep* barátságát látni abban, hogy a bjacteereg építésénél döntő segítséget nyújt azáltal, hogy a legkorszerűbb. legmagasabb katonai elveket és módszereket rendelkezésünkre bocsátja, így. fiatal néphad-

Next

/
Thumbnails
Contents