Országgyűlési napló, 1947. V. kötet • 1948. december 14. - 1949. április 12.
Ülésnapok - 1947-104
815 Az orszáygyü'és 104. ülése 1949. Nos. md nem így gondolkozunk, hanem j azt mondjuk; azokkal az országokká;!' amelyekkel ideológiailag, érzeltmileg, (gazdaságilag, mindenkép szövetiségiben vagyuink és egyeit akarunk, jogrendszerünket is — ha szabad ezt a kifejeizést inas zilálnunk — szánfcronizíálnli kell. Nem azt mondom tehiáit, hogy össae fogunk ülni és ugyanazt a törvényt' ugyanaibban az időben szavazzuk meg. de ugyamazit a jogterületet ngyanazok mellett az talap elveik mellett fogjuk szabályoizmfr. Ebből a célból érintkezésbe léptem , a környező országok igazságügyi hatóságaival, hogy egy bizottságot alkossuink, amely a jogi kérdéseket meg fogja tárgyalni és azután minden ország saját szükségleteinek megfelelően fogja saját törvényeit megalkotni. Ez az igazi _ jogászi nemzetköziség, ez alkotja meg «azt az iigiatzi jogot, amely a nemzetközi kapcsolatokat kiépíti. a bárátság-okiat szorosábhá testei. (15.30) Ez nfagyon fontos területe az igazságügyminisztérium működésének. Alvinczy képviselő úr reklamálta maiam, hogy a. munkáshír óság ítélete ellen minas helye jogorvoslatnak. Ezt nem tudom összeegyeztetni azokkal az elismerő r szavakkal, amelyeket ugyancsak Alvinczy képviselő ÚT éppen a munkásbíró'Ságokról mondott. A képviselő úr^ elfelejti, a munkásbíró ságnlak az a feladata, hogy letörje 'a gazdasági spekulációt. Nem vitás, hogy ez sikerült is>. A leányzó azonban nem halt meg. csak aßszik! Abban a pillanatban, ámított a spekuláció érezni fogja, hogy kissé szabadabb a levegő, mert rniár eil lehet egy kicsit húzni az ügyet a fellebbezés- , seil, rögtön meg fog jelenni megint. Mint ahogyan eddig megtaláltuk .a kellő pálüánatot — akkor is, amikor bevezettük ezeket 'az intézkedéseket — tessék meggyőződve léninli, hogy megtaláljuk a kellő pillanatot arra is* ha ezeket a rendelkezéseket hatályon kívül helyezhetjük' ha gazdasági életünk már teljesen stabil lesz és azt semmiféle támadás nem 'lesz képes meggyöngíteni. Megingatni már ma «sem tudná semmilyen támadás, de árfeiná még árthatna. Egyébként is könnyebb lesz a helyzet, mert hiszen termésizetes. hogy a laikus bíráskodás bevezetésiével megszűnik a parancsoló szüksége annak, hogy különböző laikus bíróságok legyenek, bár esetf.eg még nem fog megszűnni annak ia szüksége' hogy bizonyos ügyek tekintetében más tanácsok éls mais el- ! járási módok legyenek. Mindenesetre kisebb lesz azonban a szükségesség mértéke és akkor majd ezeket a különbíróságokat beolvasztjuk a rendes bíróságokba, hdefeen — mondom — összetételük is azonos lesz. (ALVINCZY Imre (f): Ezt kértem!) Azt hiszem, nagyjában megfelelteim az itt felmerült kérdésekre és eziek után kérem» az országp-vulést, hogy a költségvetést fogadja el. Legyenek meggyőződve arról» hogy az igazságügymiiniszterium mindig, ia r magyar népi demokrácia építője és szolgája és a szocializmusért folyó küzdelem egyik eílőhareoisa leiste. (Nagy taps a kormánypártokon és a független demoktatapárton.) ELNÖK: A tanácstkozáist befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdeni a t. Országgyűlést, hogy asz igazságügyi tárca költségvetését általánosságban' a •tévi január hó 26-án, szerdán. 816 részletes % tárgyalás alapjául elfogadja-e? (lgen!) r Kimondom a határozatot, hogy az országgyűlés az igazságügyi tárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául eilifogadifea, Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a 0. címet felolvasni. FAKKAS GYÖRGY jegyző (felovassa a 0., 1-, 2.' 3., í. és 5, cíwieket. — A címeket az országgyűlés hozzászólás nélkül, véltoéHÍmml elfogadja*) ELNÖK: Ezzel az országgyűlési az igazságügyi tárca költségvetését részieteibén is letárgyalta. Napirend szerint követkeaik a honvédeílmi tárca költségvetésének általános tárgyalása. Mielőtt az előadó úrnak a szóit megadmátm» a t. országgyűlés tudomásária hozom, hogy a tároáhoiz a Magyar Dolgozók Pártja, a Független Kisgazdapárt és a Nemzeti Plarasatpárt jelentettek be szónokokat, éspedig Piriier szol József, Kisis Gergely és Nálnási László országgyűlési képviselőket. Az országgyűlés- a bejelentést tudomásul veszi. Kovács István előadó urat illeti a szó. KOVÁCS ISTVÁN (d) előadó: T. Országgyűlés! A honvédelmi tárca mosit beterjesztett költségvetése újabb bizonyítéka a magvat népi demokrácia hatalmas isiJkereiínek. E költségvetés is vissza tükrözi azt a döntő fordulatot, amely az elmúlt évben országunkban végbement. Visszatükrözi népi demokráciáink politikai megerősödését, gazdasági életünk megszilárdulását, iparunk fejlődését, ami liehe tővé teszi hadseregünk gyorsabb' ütemű kifejlesztését. Felvetődik a kérdés egyes pacifisták agyában % miért van egyáltalás szükség arra, hogy kiépítsük és erősítsük hadseregünket? Először is azért, mert egy nép szabadságának, egy ország függetlenségének biztosításához elengedheifetleiiiül hozzátartozik a nép, a háza vé^ delmezője: a hadsereg. Azért' mert nem Hehe* szabad az a nép, nem lehet önálló és; független az a z ország, ameVm^k nincs önálló, jól felszerelt' erős hadserege és mert mi azt akadjuk, hogy népünk szabad, hazánk öioíálló és független maradjon, ezért van szükség jól felszerelt, jó szellemű' modern néphadseregre. Szükség van a hadseregre azért is, mert bátr a hatalmas Szovjetunió vezetése alatt az egész világon erősödik a békét akaró és békét sízerető népek és a demokratikus erők összefogása» nem szabad elfelejtenünk azt, hogy körülöttünk még vannak _ imperialista oirlsizágok, háborús kalandorok, akik tőkés érdekeikért készen állnfak arra, hogy egy új, az eddiginél ie pusztítóbb harmadik világháborút zúdítsanak az emberiségre. Az imperialista kalandorokat egyenesen csábítják azok az országok, amelyek nem tt-endelkezttiek elegendő katojnai Jerővel alihoz, hogy határaikat minden idegen! imperialista tőreik véssél Sízemben megvédjék. Az imperialisták éhségét, tátmiadó kedvét csak a dotljgozó nép egységének összefogásával, fegyveres haderejének: fejlesztésével lehet • visszaverni. Ezt bizonyítja moisit Kína példája is> ahol a kínai néphadsereg csapásai alatt most omlik össze Ázsia legreakciósiabb népelnyomó rendszere, A néphadisereg a kínai nép támogatásával és a kínai kommnni^tia párt vezetése alatt fel-