Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.
Ülésnapok - 1947-64
107 Az országgyűlés 64. ülése 1948. évi április hó 28-án, szerdán. 108 középpontjába célgondolatként az ember szolgálata helyére a tőkések hasznát helyezte. A kapitalizmus lebontásának és egy uj, jobb gazdasági renddel való felcserélésének szándékában, amely nyilván az előttünk fekvő törvényjavaslat céljának is egyik igazollója ikíván lenni, azt hiszem, nincs különbség.közöttünk. A kapitatizaoins elvetésében annál nnkabb találkozhatunk, mert abban a tiörténiellmi felismerésiben is egyek vagyunk, hogy a kapitalizmuson, legalább is a szabadversenyes, momopÓlí-kapiMizmuson és fináme-kapiitializrmuson a haladás már klasszikus őshazájában is túllépett. Mindez ugyan negatívum, de olyan lényeges negativuni, amely bárminő "új és jobb gazdasági rend kialakításának elemi előfeltétele. A törvényjavaslat elbírálásánál köiaös szempontokat ad mindnyájunknak az a körülmény is, hogy közülünk senkiseon törekszik a tőke'hasznát a gazdálkodás központjába állító vagy vezető szempontjává' emelő kapitalizmusnak valaímilyen javított kiadásban való folytatására* hanem mindannyian a szocializ : mus jegyében kialakítandó új gazdasági rendben látjuk a gazdálkodásnak jobb ós kívánatosabb formáját Természetesen tudatában vagyok^ anűak, hogy a szocializmusnak nem mindnyájan tulajdonítjuk ugyanaziokat a fogalmi jegyeket. Az a szocializmus, amely eszménykép gyanánt ai mi szemünk előtt lebeg, — már* csak a világnézeti különbségből is következően — nem szolgai lemásolása a történelmi materializmus útmutatásaihoz igazodó marxista szocializmusnak- moha nem tagadjuk, hogy igen lényeges kérdésekben is azonosságok és párhuzamosságok vannak köizöttük. (Gúnyos közbeszólás « kommuni stopért on: Szolgai azonosságok!) Kártékony és logikátlan elfogultságra és szellemi gyávaságra valltaina, ha ezeket , a párhuzam os ságoka t és azonosság okát tagadmók, vagy pedig jelenteikteleníteni akarnók. Ezek a párhuzamossiágok és azonosságok az én szemeimben természetesek és loigikusiak, és csupán a mostani ^sajátságos viszonyok paradoxiája aiz, hogy viliágnézetünk és bölcseleti sízemlóle tünk gyakorlati ós időszerű, politikai és gazdasági konzekvenciái tekintetében nem egyszer hamarabb futnak párhuzuímosan törekvéseink azokéval, akiktől világnézeti szakadék vagy bölcseletii ellentmondás választ el bennünket, mint esetleg azokéval, akikkel azonos a szorosam vett doigtmaihitünk. Egyszer itt a Házban ezt az eszményt — jobb szó hiijján — evangéliumi szocializmusnak neveztem. Ennek az evangéliumi szocializmusniak a gyakorlati programmjához ma hozzátartozik a természeti monopóliumok köztulajdonba vétele, a monopolkapitalizmus ós a finánekapiitaliKmus lebontása és (általában az előbb jellemzett fcapitalistaszelieim érvényesülési lehetőségének teljes kiküszöbölése. Prograimmjániak lényeges alkotó része, hogy senkinek a kezén ne maradjon és ne halmozódjék fel annyi jószág, amely alkálimat adhat neki a! közjóval szemben, embertársai anyagi jólétének a megakadályozására vagy személyes szabadságjogainak meghiúsítására. Lényeges alkotó része, hogy a munkaijog szabad gyakorlása által mindenki előtt megnyíljék a lehetőség annyi magántulajdon megszerzésére és nyugodt birtoklására, amennyi ma gyakorlatilag a tényleges személyes szabadság előfeltételének tekintendő és amennyinek birtoklásával a közjót nem sértheti. -Ennek az evangéliumi szocializmusnak a lényege azonban az, hogy a gazdasági élet központjába a tőkések haszna, a többtermelés> az államhatalom érdeke, vagy valamely más cél helyett az egyenlő jogú és szabad emberi személyiségek szolgálata állíttassók. A hangsúly az emberi személyiség szolgálatán van, mert bárminő volna a gazdálkodás szervezete, vagy bárminő lenne a termelő eszközök tulajdonjogi viszonya, minket nem elégítenie ki egy olyan gazdasági rend, amely nem az emberi személyiségnek, mint célgondolatnak a szolgálatába állítaná^ a gazdálkodást. Innét van az, hogy a mi kívánságainkat nem elégítené ki például egy olyan gazdasági rendszer, amely a társadalom tény legesen dolgozó tagjait ugyan megélhetéshez juttatná, de már azokkal nem törődnék, akik önhibájukon kívül munka nélkül maradtak. Ebből az okból sem értettünk egyet, — én soha nem értettem egyet — még annak a humanizált liberalizmusnak a jelszavával sem, amely szerint a gazdálkodásnak célja a legtöbb embernek legnagyobb boldogsága; mert a gazdálkodás célja nem a- legtöbb, hanem minden embernek jóléte, ha nem is boldogsága, amelyet pusztán az anyagi Javak meg sem adhatnak. Hiába, csökkenne egy gazdasági rendben a magánikizsákmányolás lehetősége és hiába szabadulnánk meg a munkanélküliség rémétől, ha a társadalom által termelt javakat nem a társadalom életszínvonalának emelésére fordítamók. hanem — mondjuk — az imperialista célokat hajszoló államhatalom gazdasága és katonai erejének növelésére, ahoigyam a »vaj vagy ágyú« jelszavában ezt a gazdálkodási célt az álssziocialista hitlerizmus megfogalmazta. Nyilván, mindannyian ellene mondanánk egy olyan gazdasági rendszernek is, amely a magángazdaság kizsákmányolását megszüntetve, sőt még a teljes foglalkoztatottság lehetőségét is biztosítva, minden embert anyagi jólétbe helyezne ugyan, de ezt a személyes szabadságjogokkal fizettetné meg. Nem a »jólét vagy szabadságw. hanem a »jólét és szabadság« a jelszava annak a gazdasági rendnek, amely a mi szemünk előtt lebeg. (Élénk helyeslés és taps a néppárton. — Mozgás a kommunista- és o, szodáldemokrwtiapárton.) És semmiféle világnézeti akadálya nincs annak, hogy egyetértsünk abban: a személyes szabadságjogok a gyakorlati életben a gazdasági biztoinsáig nélkül éppúgy ábránddá foszlatlak, mint ahogyan önmagában a gazdasági jóiét sem jelent emberhez méltó életet a szabadságjogok élvezete nélkül. Az integrális, nem kizárólagos gazdasági ember, az integrális emberi személyiség áll a^ mi gazdasági szemléletünknek középpontjában. Távol áll tőlünk — ezt is őszintén meg kell mondanom — egy olyan értelmű kollektivizmus, amelyben attól kell félnünk, hogy benne az emberi személyiség mindenekfelett uralkodó értéke elhomályosul. Mi ugyanis nean a kollektivizmus, hanem a perszonalizmus hívei vagyunk, ami azt jelent ; , hogy a teremtett földi világban ós az ember munkája által átalakított földi világban az emberi személyiséget tekintjük annak a legnagyobb értéknek, amellyel szemben minden más dolog, még >a; kollektívám, vagy a kollektivitások is csak eszközöknek minősülnek. (Egy hang a szociáldemokratapárton: Fából vaskarika!) Ugyanakkor nem kisebb nyomatékkal valljuk azt, hogy a közösség java az egyén javát feltétlenül megelőzi, de a közösség is az integrális emberi személviség szolgálatában áll.
