Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.

Ülésnapok - 1947-85

873 Az országgyűlés 85. ülése 1948. nem lehet más bírósághoz áthelyezni, mert ve­lüík egy kategóriáiba tartozó bíróiság, avagy pedig alsó- vagy középfokú közigazgatási bíró­ság _ vagy szabadalmi bírásáig nincs; másrészt pedig a közigazgatási bírósági és a szabadalmi . bíróság eigyes tagjai nem bírói, hanem közigaz­gatási és egyéb szakképzettséggel rendelkeznek, azokat tehát bírósághoz áthelyezni már ezért sem lehet­Ezekre a kategóriákra is áll természetesen az 1948.-XXII. törvénycikknek az a rendelkezése, hogy ' f amennyiben az illetékéé főfelügyéleti hatóság, vagyis az egyik kategóriára, a közigaz­gatási bíróságra nézve a miniszterelnök úr. a másik kategóriára, vagyis a szabadalmi bíró­iságra nézve az iparügyi miniszter úr vógelbá­hást rendiéi eb e bíirióságok tagjai negyvenöt éves koruk előtt is megfogják kapni a végelbá­oiás folytán őket megillető nyugelláftmányokat, tehát _ mindem tekintetben az egyéb bíróságok tagjaival esnek egy tekintet alá­A bizottsági tárgyalás során felmerült an­nak gondolata, nem lehetne-e megengedni, ille­tőleg lehetővé tenni azt. hogy a közigazgatási és a szabadalmi bíróságnak azok az ítélőbírái, akik bírói képesítéssel rendelkeznek, megfelelő vagy hasonló, más munkakörű bíróságokhoz helyeztessenek át. A bizottság alapos megfonto­lás után arra az álláspontra helyezkedett, hogy ennek megengedését a törvényben kimon­dani nem volt szükséges, annál az egyszerű oknál fogva, mert ha valamelyik ilyen kate­góriába tartozó ítélőbíró ellen csak helyi vagy . olyan kifogások támaszthatók, amelyek nem akadályozzák meg azt, hogy ő továbbra is köz­szolgálatban maradjon, akkor őt más közigaz­gatálsi állásra, bírói képesítés esetén pedig más bírói állásra ki lehet nevezni, illetőleg be lehet osztani. A törvényjavaslat 2. §-.a azt mondja ki, hogy az i garas ágügymi ni szter az igazságügyi tárca körébe tartozó, de az 1948: XXII. te. 1­§-ának hatálya alá nem eső bármely közszol­gálati alkalmazott végelbánás alá vonását el­rendelheti, továbbá, hogy bármely közjegyzőt elmozdíthat állásából s hasonlóképpen elmoz­díthatja állásukból a bírósági végrehajtókat. A szociális szempontoknak felel meg azonban a törvényjavaslat 2. §-á,nak (4) bekezdése akkor, amikor azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a yill. fizetési osztálynál alacsonyabb fizetést élvező tisztviselőkre nézve hat hónapi kíméleti időt, mondjuk: felmondási időt állapít meg, azokra a tisztviselőkre pedig, akik ennél maga­sabb illetményeket élveznek, illetőleg a köz­jegyzőkre és "végrehajtókra, akik állami fize­tési osztályba sorozott tisztviselőiknek nem ne­vezhetők és így az államtól illetményeket nem élveznek, három hónapi kíméleti időt állapít meg, amely idő alatt még működhetnek; így tehát a szociális szempontok ebben a tekintet­ben is biztosítva vannak. Ennél a rendelkezésnél is rá kell mutatnom arra, hogy a bizottsági tárgyalás során szóba került az a kérdés, néni kellene-e lehetővé tenni a közjegyzői törvény olyan módosítását' hogy • a közjegyzőket az igazságügyniiniisizter hiva­talból is áthelyezhesse, aminek az 1886 :VII. te­13- §-a ezidőszerint útjában áll. A bizottság alapos vita után arra az álláspontra helyez­kedett, hogy erre nincs szükség, mert a törvény­javaslat 2. §-a világosan kimondja, hogy a köz­jegyzők elmozdításának ugyanolyan eljárás útján van helye, mint a bírák elmozdításának, évi november hó 23-án, kedden. 874 vagyis meg kell hallgatni az összes felügye­leti hatóságokat, közjegyzők elmozdításénál meg kell hallgatni a közjegyzői kamarát, a fel­ügyeleti hatóságot, vagyis a törvényszéki elnö­köt s ha valaki ellen, akinek elmozdítására vo­natkozólag javaslatot tesznek, csak olyan kifo­gások merülnek fel, amelyek nem általános­hanem mondjuk helyi szempontból teszik kívá­natossá azt, ho(gy az illető ott tovább ne mű­ködjék, akkor neki módjában van az igazság­ügyminiszter úrtól áthelyezését kérni, tehát nem hivatalból, hanem saját kérelmére történ­- hetik az áthelyezése s az igazságügy miniszter úr abban a helyzetben lesz, hogy úgyis megüre­sedvén több közjegyzői állás, az ilyen áthelye­zési kérelmeket figyelembe veheti. A törvényjavaslat 3. §-a akként rendelkezik, hogy a törvény hatálybalépésekor működő sza­badalmi ülnökök megbízása ez év végén meg­szűnik és így az új szabadalmi ülnökök kine­vezéséről a vonatkozó törvénynek, az 1927 :XX­törvénycikknek megfelelően kell intézkedni, de olyan szabadalmi ülnököket' akik edc'iig is mű­ködtek, újból ki lehet nevezni. Ennek az az in­doka, hogy az 1927:XX. törvénycikk megszün­tette az annakidején felállított szabadalmi fel; sőbíróságot s a szabadalmi bíróság határozatai feletti jogorvoslattal a Kúriát ruházta _ fel. Ezekben az ügyekben a Kúria szaibadalmi ta­nácsa ítélkezik egy tanácsé]nők. két kúriai bíró és két szabadalmi ülnök részvételével, amely szabadalmi ülnökök a műegyetem tanári kará­ból választanak ki. Minthogy ezek a;z ülnökök is a bírákkal esnek egy kategóriába g fegyelmi ügyeikre is a kúriai bíráik fegyelmi eljárására vonatkozó szabályok alkalmazandók, kívánatos­nak mutatkozik, hogy most — a demokratikus követelményeknek megfelelően — ezt a kategó­riát is hasonló elbánás alá vonják, mint a kú­riai bírákat. (Elnök: MOLNÁR IMRE. — 10.58.) A törvény javaslat itt is egy átmeneti és kivételes rendelkezést tartalmaz, amennyiben az illetékes minisztereknek, vagyis az ignzság­ügyrnlniiszternek, a miniszterelnöknek _ és az iparügyi miniszternek ezt a kivételes jogkörét átmenetileg, 1949. évi december hó 31- napjáig biztosítja; semmiesetre sem akarja tehát vég­legesen megszüntetni az ezeknek a bíráknak ós egyéb alkalmazottaknak elmozdítására és át­helyezésére vonatkozó tilalmi rendelkezéseket. Végül még egy kérdést, amelyről a bizott­ság szintén részletesen tárgyalt. Nevezetesen a bizottság azzal a kérdéssel is foglalkozott, hogy az a határozat, amellyel egy közjegyzőt az állá­sából el fognak mozdítani, nem les'z-e túlságo­san hátrányos arra a közjegyzőre, aki a vonat­kozó jogszabályok és a nyugdíj intézeti alap­szabályok szerint már megszerezte a nyugdíj­ellátásra vagy rokkan tsiági ellátásra való igényét. A bizottság a jegyzőkönyvben is kife­jezést adott annak a véleményének, hogy ha egy közjegyzőt ennek a törvénynek alapján el­mozdítanak állásából, ez nem érinti a vonatkozó jogszabályok és a nyugdíj intézeti alapszabá­lyok szerint már megszerzett nyugdíjigényét, vagy pedig rokkantsági ellátási igényét. A tör­vényjavaslat tehát ebben a tekintetben is ele­get akar tenni a szociális szempontoknak­A törvényjavaslat 4. §-a a végrehajtási és a hatálybaléptető rendelkezésieket tartalmazza, kimondván, hogy a törvény végrehajtásáról, a

Next

/
Thumbnails
Contents