Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.

Ülésnapok - 1947-73

503 Az országgyűlés 73. ülése 1948, évi június hó 16-án, szerdán. 504 iskola fejlődése nem tartott lépést az ország átalakulásával, hogy nem a nehéz gazdasági körülmények között is kötelességeket buzgón ellátó nevelők okai közoktatásügyünk elmaradottságának, s nem a vallás- és közoktatásügyi minisztérium, amelynek apparátusa az elmúlt esztendő folyamán lényegesen megjavult, de rá kellett jönnünk arra is, hogy nem haladhat a magyar közoktatásügy a szükséges mértékbein, ha továbbra, is megmarad a mai széttagoltság állapotában- Kérdem: hogyan lehet fejlődő nevelésügyről ábrándozni egy olyan országban, ahol a nevelésügyet a vallás- és közokta- ' tasügyi minisztériumion kívül a legkülönbözőbb jellegű és összetételű autonómiák egymással koordinálhatatlan szervei irányítják? Hogyan ^irányíthatja a tanítót az az állam, amelyben a tanítóképzőintézetek döntő többsége nem az állam, hanem öt egyház kezében van? Ho" gya,n nevelhet magának haladó, az állam céljaival egyetértő, azt szolgáló értelmiséget az az állam, amelynek az egyetetmi oktatásra előkészítő középiskoláinak több mint kétharmadrésze nem a;z állam irányítása alatt van? De hogyan teremthet a nevelésnek alapot az az állam, amely a maga alkotta iskolatípust, az általános isfikíoláJfc olyan autonómiákra kénytelen több mint fele részben bízni, amely autonómiák legfelsőbb irányítása még az államformát sem hajlandó elismerni. Közoktatásügyünk állapota lehetetlenné tette azt, hogy egységes tanügyi; igazgatás alakuljon ki és enélkül a miniszter felügyeleti joga csak formális jog volt. amellyel élni nem lehetett. Ennek következtében demokráciáinkat az a veszély fenyegette, hogy megmaradván a letűnt korszák közoktatásügyi struktúrája, átöröklődik demokráciánkra az a népgyilkos, munkás- és parasztellenes közoktatásügy, amely ia múltban elzárta népünket attól, hogy művelődjék és társadalmunkat kasztosította. Ismerjük jól a történeti egyházak múltbeli érdemeit a, közoktatásügy terén, ám ezek az érdemek a történelem lapjaira tartoznak és jogokat csak akkor követelhetnének, ha eleven erényekké váltak volna- Ma azonban azt kell látnunk, hogy az egyházi oktatás teljesen az iskola állítási szabadságának idején egy olyan köznevelés alakult ki Magyarországon, amely csak az uralkodó osztálynak kedvezett, A parasztság és a munkásság fiai együttvéve sem tetteik M a középfokú és a felsőoktatásban részesült ifjak 5%-át. (DÉNES István (nd): így van!) Ezt a statisztikáit sem érdemes pontoskodón* túlságosan komolyan venni, mert arról nem szól a statisztika., hogy az egyetemre felkerült parasztivadékotk, niumkásgyermekek közül hány végezte el az egyetemet, sőt hány jutott, a képzettségének megfelelő vezető állásba. valamint hány pusztult el nyomorultul amiatt, hogy szűkös menziaikosztján táplálkozva, nyűtt ruhában, fűtetlen szobában, fagyoskodva, szabad idejét lélektelen leekeiadássa! töltve, idő előtt: őrölte fel életerejét. Abban a Magyarországban, ahol több volt az egyházi iskola, mint az állalmi, olyan kevés munkás- és parasztivadék juthatott be a felsőoktatásba, hogy ezek csak úgy tud*ák megállni helyüket, ha megtagadták osztályukat és beletörtek a tőlük osztályidegen úri-rendbe- Ma, amikor az egész magyar társadalom a munkásság és a parasztsás: felemelkedését szolgálja gazdasági berendezkedésével, politikai és társadalmi struktúrájával, elengedhetetlen, hogy olyan közoktatásügyi rendre térjünk át, amely nem zárja M a, népet a magasabb műveltségből, a szakműveltségből, amely valóban úrrá teszi népünket a maga portáján. De szükségessé teszi az államosítást a felekezeti nevelők helyzetei is, ELNÖK: A képviselő úr beszédideje lejárt. (Felkiáltások a dolgozók vártján:"Meghosszabbítjuk!) , ,BÓKA LÁSZLÓ (d): Tisztelettel kérek egy félóra meghosszabbítást. ELNÖK: Kérdem, méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? {Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja. ' (MAROSÁN György (d): Végre okos dolgokat is hall az ember! — KOVÁTS László (dn): Hol va

n a pártfegyelem?) BOKA LÁSZLÓ (d): Valóban úgy van^ ahogyan a kormánynál járt küldöttség egy tagja mondotta, hogy a felszabadult országban a felekezeti tanítóság az utolsó elnyomott rétegHogyan kívánhatjuk attól a tanítótól, hogy munkás ós szabad embereket neveljen demokráciánk szalmára, amikor azt kell tapasztalnia, hogy számára nem a munka, nemi a szaktudás jelent előmenetelt, hanem a megalázkodás, a minél szolgaibb alárendeltség. T. Országgyűlés! Elég arra gondolnunk, hogyan kell a felekezeti tanítónak életpályája elején megtörni tat gerincét, ha állást akar, mert hiszen az állás elnyerésének feltétele a plébános úr vagy a niagytiszteletű úr megnyerése, aiz egyházközség tekintélyes tagjainak vagy a presbitérium hangád óinak végigudvari átsiai és elég arra gondolnunk, hogy egész életpályáját ezek a parányi helyin agyság ok kegye deríti fel, vagy borítja árnyba. Kinél vizitel, kinek a lányát vagy unokahugát veszi el, meg meri-e f eddni aj kurátor úrlniefveljellten fiiájfc* saemjbe mer-e szegülni a papja illetéktelen beteayatkozásával, vagy lassan beletörődik abba a feleseled sorsba, lamihez hozzátartozik az anyakönyvek körmölése, kisebb-nagyobb komissiók elvégzése s az a természetes készség, ahogy a. pap kíséretéiben megette, két lépésisei járva, átveszi az átmelegedett kabátot vagy az egyházi funkcióhoiz nem illő fekete, keménykakpot. (MAROSÁN György (d): Igás! Ugy van! — Élénk, hosszantartó taps a kormánypártakon. — MAROSÁN György (d): A nemzet napszámiosai az urak cselédjei lettek! Nógrádban is így van!) Ezek ta kiszolgáltatott és megalázott tanítók, akik közt tehetséges népünk nem egy nagyképeségű fia kallódik el, mert nincs módja továbbképeznie mágiáit, ezek, akik felett most a megfélemlítés ostora csattog, ezek, akiknek a óévében jelenleg táviratoztatnak az engedelmesebb plébános urak, ezeknek a nyomorult sor?a kényszerít minket airra, hogy vegyük kezünkbe iskoláinkat és adjuk visiszia őket annak a népnek, latmelyből vétettek és amelyet ma is szívesen szolgálnak, szívesebben mint azokat, akik s'zolgasorba kényszerítik őket és szembeállítják őket a javukra munkálkodó demokráciával. (Ugy van! a dolgozók pártján.) Hogy érdemes csupán őérettük is megtennünk ezt a szükséges lépést ezt azzal is bebizonyítják, hogy minden megfélemlítés ellenére, a legképtelenebb terrorral szembeszegülve és. leszámolva azzal a számukra legrettentőbb fenyegetéssel, amivel! most fenyegetik őket, hogy elvesztik állásukat, egyre sokasodó tömegben és egyre növekvő bátorsággal tárják fel sorsukat és levelek, táviratok ezreiben, küldöttségek megrendítő élő szavával kérik a kormányt