Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.
Ülésnapok - 1947-56
10Í8 Az országgyűlés 56. ülése 1948. évi március hó 1-én, hétfőn. 1074 nem .töröltük. Ennek oka nagyon egyszerű: a földadó természetben lévén összeírva, ia természetbeni beszolgáltatási kötelezettség azonos maradt a későbbivel és nem segíthetítük elő azt. hogy a rossz adózó, aki nem tett eleget kötelességének, később mentesüljön ai beszolgáltatási kötelesség alól, viszont a jó adózónak ezért semmiféle jutalom ne járjon. Ezl volt az oka. hogy az infláció idejében keletkezett' pénztartozásokat törölnünk kellett már csak azért, is, mert hiszen a pénz — jól tudjuk —> teljesen el-' értéktelenedett, úgyhogy nem lett. volna értelme az akkori időkből származó adótartozások behajtásának, mert hiszen fillérek tizedei lehettek csak azok az összegek), amelyek pénzben jártak, viszont ugyanakkor éppen a közellátási szempontok .miatlt a hátralékos földadót nem volt módunkban törölni. A képviselő úr azt is kifogásolta, hogy a földadó után 36 százalékos késedelmi kamatot számítanak fel az, adóhatóságok. Itt rá kell mutatnom arra. hogy ez a megállapítás nyilvánvalóan tévedésen alapszik, mert a földadónál évi 12 százalék a késedelmi kamat, Kétségtelen, hogy egyes adónemeknél késedelem esetére havi 3 százalékos adópótlék van megállapítva, így például a házadónál. A földadónál ez nern áll fenn, ennek késedelmi kamata évi 12 százalék. Megnyugtathatom a képviselő uratthogy ha az adóhatóságok az előírások ellenére a földadó után esetleg 12 szjázaléknál magasabb késedelmi kamatot számítanának fel, akkor ennek a sérelmes helyzetnek megszüntetéséről minden konkrét esetben intézkedni fogok. Egyebekben ai 12.400/1947. számú kormányrendelet felhatalmazza a pénzügyminiszteri arra is. hogy egyes esetekben, ha az adóalany felszaporodott köztartozásainak rendezése másképp nem biztosítható, azi adópótilékot a késedelmi kamat erejéig mérsékelheti a többi adónemnél is. így tehát méltánylást érdemlő esetekben még a nem földadóból eredő tartozást is megfelelően tudjuk és fogjuk is mérsékelni. Szeretném még azt is megállapítani, hogy a földadó 12 százalékos késedelmi kamata méltányosan van megállapítva, mert nem az év elejétől hanem csak augusztus 1-től számítható fel. Mivel pedig a gazda a '.folyó: évi adóját aratás után, augusztus löéig egyenlítheti ki, az év első nyolc hónapja után voltaképen nem számítunk neki késedelmi kamatot Ami a képviselő úrnak az elszámolási sorrend tekintetében tett kifogásait illeti, itt meg kell mondanom, hogy általában magánjogi elvekről van szó. A késedelmes tartozás esetén elsősorban a költséget kell kiegyenlíteni, utána a kamatokat és a legvégén kerül sor magának a tőketartozásnak ,az apasztására. Meg kell állapítanom, hogy a kormány nagy gondot fordít arra, hogy az igazoltan aszálykársujtotíta gazdák a lehető*legnagyobb kedvezményt kapják. Ezért intézkedtem aziránt/- hogy a pénz>ügyigazgaíióság'ok az aszáb'kárbejelentéseket minden egyes esetben a legnagyobb gondossággal vizsgálják ki és abban az esetben, ha kid.erüb hogy az adózó a 'kivetett adót tényleg saját hibáján kívül, elemi csapás következtében nem tudja megfizetni', mindenkor méltányosan bírálják el a halasztási kérelmet. Annak is megadtam 1 a módját, hogy személyi viszonyaiknak megfelelően a lehető legnagyobb fizetési kedvezményben részesüljenek az ilyen önhibájukon kívül fizetési késedelembe esett adózók. A részletfizetés esetleg két évig terjedhet, Végül pedig még azt szeretném megmondani. (18.00) hogy a kormányzat már tavaly is módot adott arra, hogy ai búzakötvény felhaszf náltassék a hátralékos földadó fizetésére. Ezt a kedvezményt azután előterjesztésemre a kormány 1947 őszén ismét megújította, és ezl alkalommal kiterjesztették a kedvezményt az 1947 végén fennálló földadóhátralékokra is. A kedvezmény hatálya most járt le, úgyhogy há a búzakötvénnyel való lerovás tekintetében bármilyen jogos panasz érkezne hozzám, attinak megszüntetése érdekében azonnal intézkedni fogok. T. Országgyűlés! Ezeket az intézkedéseket azért említettem meg, hogy ezzel is dokumentáljam: a kormány nagy súlyt helyez arra, hogy különösen a szegényebb néprétegek vállára nehezedő adóterheket a lehetőség szerint és a leenagyobbfokú méltányosság figyelembevételével állapítsa meg. A kormány ezekre a szociális szempontokra már a múltban is tekintettel volt és a jövőben még nagyobb mértékben tekintettel^ kíván lenni. ííemélhető, hogy a mezőgazdaságra siilyoS'odó adóterhek is egy jobb termés esetén, — amelyet mindnyájan várunk. — sóikkal könnyebbé és elviselhetőbbé válnak. Addig is a kormány a maga részéről mindent megtesz, hogy az egyetemes nagy cél, az ország újjáépítéséhez szüksége© bevételek további biztosítása mellett az egyes konkrét panasizokat a lehetőségek ihatárain belül mindig figyelembe vegye és orvosolja. Az elmondottak alapján kérem válaszom tudomásulvételét, (Taps a kormány párt okom,.) ELNÖK: Z. Nagy Ferenc képviselő urat a viszonválasz jogra megilleti. Z. NAGY FERENC (kg): T. Országgyűlés! Múltkori interpelláíeióm elmondásánál ugyanaz a cél vezetett, mint amely most a pénzügyminiszter urat vezette válaszadásának végén, hogy éppem a legszegényebb sorban lévő mezőgazdasági adózók helyzetén segítsünk. Tudni kell, hogy hátralékok felszaporodása senkinél sem a bőségtől ered, sohasem a jobbmódú, N jobb körülmények között élő, hanem a szegényeb sorban élő parasztság adóhátraléka szaporodik fél. Hangsúlyoznom kell viszonválaszomban, interpellációmat nem azért mondottam el. mintha a pénzügyminiszter úrral szemben a legkisebb fokú bizalmatlanság is vezetett volna, őszintén megbotránkoztam azon, hogy a jobboldalról egyik képviselőtársam közbeszólt, hogy mondjon le a pénzügyminiszter, s hogy miért itt mondom el ezt neki, miért nem mondóul el a pártban. A pénzügyminiszter úr tudniillik az éin pártomhoz iartoziik, azonban a me-% zőgazdaségi adózók sorsa, a rajtuk való segítés, az adóterhek könnyítése az országgyűlés színe elé tartozik. A magam résééről a pénzügyminiszter úr válasza,! nemcsak, hogy tudomásulveszem, hanem mindazoknak a nevében, akiknek nevében interpellációmat elmondottam, köszönettel veszem tudomásul. • Mi sohasem kifogásoltuk, hogv a buzaföldadót bevezették a közellátás érdekében. Mi nagyon jól tudjuk, hogy ma erre a közellátás biztosítása érdekében szükség van. Nagyon örülök atnnak. hogy a Pénzügyminiszter úr itt az országgyűlés előtt kijelentette, hogy a buzaföldado után csak 12%-os kamat van megállapítva, az m csak augusztus 15-e után, tehát az októberi fizetésnél csak s%> mondom, nagyon örülök ennék, mert hiszem, hogy mindazokon 68