Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-56

1061 Az országgyűlés 56. ülése 1948. tői származhatik'.házasságból született törvé­nyes gyermeke. (SZABÓ Imre (kp): Öreg le­génynek nem való a május!) Ez semmi egyéb," niirut a többnejüségnek törvénybeiktatása. (MÓNTJS Illéísné (szel): Ez sincs köteiezőleg előírva!) T. Ház! Már az e'őttem szólott képviselő úr dis kifejezésre juttatta azt, hogy a fakultatív hitoktatás nem lett törvénnyé, valamint, hogy nem jelentek meg állami támogatás mellett olyan immorális tartalmú könyvek, (BALOGH József (kp): Mint az Almanach!) amelyek nyo^c-tíz éves fiúk és' lányok erikölesét meg­rontják, nem a kormány jó szándékának hanem a társadalom erőteljes akarat-kifejezé­sének (kell betudni. T. Ház! Meni 'egy intézkedésből, Ihianem az intézkedések egész .sorából meg kell állapíta­nom, hogy a kormányhatalom tevékenysége arra irányul, (Egy hang a kommunistavárt oldalára 1 : Hogy a nép jól éljen! — SZEGEDI Albertné (kp): Végre emberi életet éljen!) hogy az ifjúságot minden vonatkozásban ki­vegye az egyház tainitói hatalmi köréből, ab­ból a tanítói hatalmi körből, amelyet az egy­ház papjainak gyakorolnia kell. Az iskolák államosítása, a felekezeti iskoláiknak másod­sorba, háttérbe szorítása, az egységes tan­könyv, az egységes iskola, azok a rendelkezé­sek, hogy a katolikus tankönyvírók által be­adott könyvek hosszú hónapokon keresztül nem kapják meg az iniprimaturt, mind azt mutatják, hogy aiz állam egészen tökéleifeisen birtokába akarja venni az ifjúság szellemét (GERENCSÉK György (kp): A jussát!) és annak (irányításából a katolikus papságot egé­szen ki akarja zárni. (GERENCSÉR György (kp): Mihelyt demokratikus szellemű lesz, nem zárja ki! — KOVÁTS László ídn): Maga pap volt, ezt tudhatja! — Zaj a kommunistapárt soraiban. — KOVÁTS László (dn): Harmad;" rendű ferences volt, de eltávolították! Kolduló barát volt! __ GERENCSÉR György (kp): Kö­zelebb álltam a kereszténységhez, mint te!) Az elmúlt esztendők alatt a kormány 1700 katolikus egyesületet oszlatott f;cl és vette el ezeknek a vagyonát. Ezeknek az egyesületeik­nek a vagyona, nem királyi adományból szár­mazott, hanem a magyar szegény katolikus társadalom gyűjtögette össze. Az a ma gy ar társadalom, amelynek nagyon gyenge a szer­vezkedő képessége és mégis 1700 ilyen egyesü­letet tudott összehozni. Mit jelent ez? Azt- je­lentig hogy a (katolikus egyház számára nincs meig a szervezkedés és a szabad véleménynyil­vánítás joga. (BALOGH József (kp): Jjásd páter Kis Szalézt és a többi összeesküvőt! — Egy hang a kommunistavárton: Egy karsza­lagos nyilas sem jött onnan? — Zaj. — KOZMA József (kp): Azokat ki neveitel Mi?) A katolikus egyház papjaji nincsenek' abban a helyzetben, hogy híveikkel ós legfőképpen a felnőtt ifjúsággal egyesületek keretében te­vékenykedjenek és azok szellemét továbbra is irányítsák. T. Ház! A sajtószabadságot 'törvénybe ik­tattuk és annak százéves jubileumát üljük. Mégis, bár * Magyarországon több mint ezer lap megjelenésére adott a kormány engedélyt, mégis a magyar katolikusok számára, akik az ország népességének 67%-át teszik ki, egyet egy napilapot sem engedélyeztek. (Zaj a kom­munista párton. — GERENCSÉR György (kp): Hát a Szív Újság iá mohamedánoké?) Nekünk | tehát nincs sajtónk, amelyben véleményünk­évi március hó lén, hétfőn. < * 1069 nek kiifejezést adhatunk (DÖMÖTÖR Ferenc (kp): Tessék a demokratikus sajtóban véle" ményt nyilvánítani! Van itt demokratikus sajtó elég!) és amelynek szellemében össze tudnók tartani a magyar katolikus társadal­mait, mert ez számunkra a sajtószabadság elvi megállapítása eh énére is lényegében tiltva vatn. __ Itt fájdalmasan kell megemlítenem, (DÖ­MÖTÖR Ferenc (kp): 48'at gyalázni mégsem lehet) hogy a püspökök még pásztorlevele­ket sem írhatnak szabadon, mert ezek is cen­zúra alá esnek. (GERENCSÉR György (kp): Dehogynem! 1945-ben azzal lázították fel a falut!) Vagy ott van, t- Ház, a rádió. Minden poli­tikai párt, minden gazdasági szervezkedés 1 , minden alkalmi egyesülés megtalálja a lehe­tőséget, hogy a rádió utján érintkezzék a maga közönségével, de a rádió használatából a magyar katolicizmus ki van zárva. (Zaj és ellentmondások a kommunistavárton. — GE­RENCSÉR György (kp): Minden vasárnap mise- van a rádióban! — SZABÓ Imre (kp): Sokáig alszik, kedves képviselő úr. későn éb­red fel és nem hallja! _ GERENCSÉR György (kp): Ne aludja el a miséket a rádió­ban! — DÖMÖTÖR Ferenc (kp): Legyen jó katolikus, akkor majd meghallja! — SERE GÉLYI József (kp): Ha nincs rádiója, akkor vegyen!) T. Ház! Magyarországon az állam és az egyház évszázadokon keresztül (TÖRÖK Ist­ván (kp): Magának az fáj, hogy Mindszenty beszédét nem közvetíti a rádió! — DÖMÖTÖR Ferenc (kp): Az angol rádiót hallgatja, az a baj!) egységet alkotott. Az állam etikai hatal­mát az egyháztól nyerte. Az egyház képvi­selte a nemzet kultúráját, nem mint a ma­gáét, hanem mint a nemzetét. Ennek termé­szetes folyománya volt az, hogy az iskolák­ban R tanítást a katolikus egyház napjai vé­gezték' Mivel pedig az egész nemzetnek* illetve egyegy községben és városban az illető köz­ség és város egész lakosságának érdekeit szol­gálták, ezeknek az iskoláknak fenntartásáról mindig a község- vagy a város gondoskodott. (Zaj. — Az elnök csengett-) Okiratokban meg volt állapítva ez a kötelezettség. Ennek ellenére az a helyzet, hogy most a belügyminisztérium rendelkezésére ' repülő­bizottságok járják, végig: a községeket és a •községek költségvetéséből törlik azokat a kiadásokat, (Zaj. — Egy hang a kommunista­párton- Tudatosan hülyítettek!) amelyek az iskolák anyagi és személyi szükségleteire, to­vábbá a plébánia fenntartására elő vannak irányozva. Nem számít, hogy az az iskola az egyetlen abban a községben, tehát egyetemes érdeket szolgál, a községi támogatásoknak máról-holnapra való megvonásával a szó legszorosabb értelmében megbénítják ezen iskolák működését (MÓNTJS Illésné (szd): A kultusztárca költségvetésében benne van! _ — Közbeszólás a kommunista/párton: Több. mint 60 milliót adtak! — GERENCSÉR György (kp): gúnyosan: Kevés!) ugyanakkor, ami­kor az állam iskolái mind, abban a kedvez­ményben részesülnek, amiben minden elemi istkiolának — aíkár az államé, akár felekezeté — "részesülnie kellene. T. Ház! Sajnálattal kell megállapítanoni) hogy az elmúlt esztendők során katolikus in­tézmények ós katolikus iskolák ellen r nemcsak az országban, hanem külföldön is súlyos vá­dakat emeltek: hogy fegyvere* raktárakat N 67*

Next

/
Thumbnails
Contents