Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-55

943 Az országgyűlés 55. ülése 1948. lejátszódtak, szinte egyetemes jelenségként dolgozták ki a beruházásoknak gazdaságaktivi­tást jelentő nagy kérdéseit. Az államok kivétel nélkül élnek ezzel, és a három- meg ötéves ter­vek azt jelentik, hogy ,a tervgazdaság szerves egésszé válik az állam pénzügyi és gazdaság­politikájával. A beruházásoknak egyik legkedvezőbb hatása, hoigy mozgásba hozzák a gazdasági erő­ket és szinte át villany ózzák a gazdasági életet, Hiszen vannak számítások arra is. hogy a be­ruházások további beruházásoknak kétszere­sét, háromszorosát élesztik fel. A mértékben lehet különbség, a mértékről lehet vitázni, de az biztos, hogy a beruházások mérlege mindig kedvező a gazdasági ólét megerősödése irányá­ban. (Ugy van! Ügy van! a kisgazdapárton.) T. Országgyűlés! Ezeknek az elgondolások­nak hangoztatása mellett úgy érzem, hogy amikor annyira benne vagyunk a tervgazdál­kodásokban, akkor nem felel meg egészen az idők szellemének az, hogy a költségvetések — lehet mondani — mindig esetlegese éggel ké­szülnek. Több évre szóló tervgazdálkodásból logikailag' folyik és gazdagodni kellene azon. nem volniaf-e helyes a hároméves tervet követő újabb három- vagy többéves költségvetési tervet készíteni. Jól tudom én, hogy nagy történelmi átalaku­lások idején szinte napról-napra fokozódik az állami feladatok köre, és jól tudom, hogy változást hoznak a folyamatos államosítások s. az élet minden vonalán újabb ós újabb igények támadnak az állammal szemben. Áll ez első­sorban szociálpolitikai és kultúrpolitikai vo­natkozásban és így nem is lehetnek ezek a költségvetésnek állandósult tételei. Nem is erre gondolok, hanem ez a többéves költségvetés inkább tájékoztató terv lenne, .de amelyben a kormányzat mégis erőt nyerne a különböző gazdaságtársadailmi feladatköröknek egységes elvek szerint való összehangolására. T. Országgyűlés! Az állami bevételek képe nem volna teljes, ha egy-két további bevétel­forrásról és annak adottságairól nem emlékez­nénk meg. Az első ilyen a szeszegyedáruság részéről jelentkező bevétel. Ez az intézmény határozot­tan jól bevált. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy az ebből folyó bevételek növekednek, mert a múlt évi 135 millió forintról 200 millió fo­rintra irányoztattak elő. (KISS Ferenc (kapos­vári) -(md): A kukorica meg elfogy!) Az indo­kolás szernt ugyanis főleg kiviteli lehetősé­gekre gondolva, a szeszfogyasztás emelkedésére számít a pénzügyi kormányzat, de másrészí foglalkozik az eladási árak újabb megállapítá­sával is. Ugy tudom, és ez megnyugvásul szolgál, hogy az eladási, árak újabb megállapítása nem jelenti itt az-árak felemelését* mert egyrészt már be kellene idegződnie az egész magyar közvéleménybe is, hogy a iegkeyésbbé szeren­csés politikai az, ha az állam a maga szolgálta­tásainál áremelést csinál, mert ezek mindig ösz­tönző rugói lehetnek kisebb-nagyobb mérték­ben a további áremelkedéseknek. Bár a fogyasztási adókhoz tartozik a cukor­adó, mégis itt kívánok a kérdéssel foglalkozni. Egyetlenegy szempont az, ami ennek a kér­désnek felemlítésére készítet, éspedig az, hog3 7 a cukoradóbevétel az előző évi 85 millió fo­rinttal szemben 441 millió forintra van elő­évi február hó 27-én, pénteken. 914 irányozva. Ez bizonyítéka egyrészt cukorrépa­termelésünk helyreállásának, másrészt az annyira szükséges belső fogyasztás erősödé­• A helyes árkérdés itt is döntő szereppel bir, mert minden ármérséklés felfokozott for­galomhoz vezet, ami a bevételeket számottevően emeli. T. Országgyűlés! Jelentős javulás látszik a I vámbevételeknél is. Ez főként azért örvendetes, I mert a vámbevételek természetszerű függvényei a kereskedelmi megállapodásoknak, s így örül­nünk kell, hogy ezeknek a területe egyre jobban és jobban tágul. A vámmentességek adásánál pedig — erről meg vagyok győződve ,—- a pénz­ügyi kormányzat nagy súlyt helyez arra, hogy a vámmentességek kizárólag a felelinelkedésün­ket szolgáló / termelőeszközök és anyagok szá­mára engedélyeztessenek. Lehetetlen, hogy itt szóvá ne tegyük újra és újra a csempészet kérdését. Az országnak ezen az utón való anyagi kifosztása jóvá nem tehető károkat okoz. Mindent el kell követnünk a csempészetnek, ha kell, a legkegyetlenebb módon való letörésére is. (Helyeslés.) Ugyancsak kedvező tétele a költségvetésnek' a dohányjövedék tiszta bevételének a feltárása­Az állam a niostani költségvetési évben.516 mil­lió forint bevételt vár a dohányjövedéktől, vagyis több mint 200 millióval többet, mint az elmúlt költségvetési évben. Ha hozzátesszük még azt. hogy a pénzügyminiszter lír a lelkén viseli a dolgozó parasztságnak, a dohányterme­lőknek az érdekeit is és szívén viseli azt is, hogy a clohánybeváltási árak is meigfelélő mértékben legyenek megállapítva és a dohánybeváltások­nál se forduljanak elő a jövőben visszásságok, akkor nagyon örülnünk kell annak, hogy a dohányjövedék bevételei ilyen alapos és organi­kus felfokozást értekel. Miveladohányjovedék bevételei tiszta függvényei a gazdasági életnek, reméljük, hogy ennek további megerősödése a jövőbe vetett hitünket igazolni fogja. Ezúttal is hangoztatni kívánóim hogy a jövő feladatai közé tartozik az egyéni kezdemé­nyezésnek és a kollektív gondolatnak logikus összhangba hozatala, és annak a reménynek adok kifejezést, hogy le fogjuk küzdeni a reánik háruló súlyos feladatok átmeneti nehézségeit, túltesszük magunkat átmeneti szenvedéseinken és szívós munkával meg fo'gjuk teremteni az egés-z magyar dolgozó társadalom számára az általános jólétet, a magasabb gazdasági, pénz­ügyi és- kulturális életszinvonalat. Ezeknek a dolgoknak a jegyében a pénz­ügy minisztériumnak -1947—48. évre szóló költ­ségvetését a t. Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Nagy taps a kormánypártokon.) ELNÖK: Szólásra következik a kijelölt szó­nokok közül? FAKKAS GYÖRGY jegyző: Farkas Dénes! FARKAS DÉNES (dm): T. Országgyűlés! '. Ez után a lázas érdeklődés közepette lefolyt költségvetési vita után elérkeztünk a költség­vetési vita végéihez, s ón, ha az,ellenzék részé­ről szólalok is fel, remélem, hogy ezt a hétvégi barátságos hangulatot nem fogom, megzavarni azzal, ha egyes dolgokban nem is értek egyet a pénzügyminiszter úrral '3s a költségvetéssel. (Mozgás, a kommunistapárton.) Amiket én most elmondani óhajtok, azt nekem kötelessé­gem az ellenzék részéről elmondanom. Én egész életemben az ellenzékhez tartoztam és rnegszok-

Next

/
Thumbnails
Contents