Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-50

t 415 Az országgyűlés 50. ülése 1948, évi február hó 20-án, pénteken. 416 ennek az Ígéretemnek komolysága tudatában méltóztassanak a cíimiet elfogadni. (Taps-) ELNÖK: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Országgyűlést, méltóztatnak-e a 3. címet elfogadni? (Igen!) Kimondom a határozatot, hogy az országgyűlés a 3. címet elfogadja. Következik a földmívelésügyi tárca 4. címének tárgyalása. Kiérem a jegyző urat szíveskedjék azt felolvasni. POLÁNYI ISTVÁN jegyző (felolvassa a 4. címet.) ELNÖK: Szólásra következik a 4. címhez feliratkozott szónokok közül? POLÁNYI ISTVÁN jegyző: Adorján József! ADORJÁN JÓZSEF (kg): T. CXrszággyű. lós! (Halljuk! Halljuk! — TERNAY István (md): Volt fiatal íbfaoráit, öreg barnát; halljuk a szürkebarátot!) — Élénk derültség!) Az embernek természeti alaptulajdonsága, hogy amit szeret, amit kedvel, amit kíván, azzal sokat szeret jfoglalkozni és róla bjeszélni. (Felkiáltások az ellenzéken: Halljuk a szürke" barátot!) A mostani költségvetés tárgyalásai alatt azonban nem ez történt, mert a képviselő urak legalább 90%-bam és maga a mi" niszter úr is nagyon szeretik i a bort, mégis a legkevésbbé ezzel a problémával foglalkoztak. Amikor a kis aypró méhecskéikről olyan sokat beszélteik', kifogásolom is, hogy a három" jéves terv keretében a méhészetet a borgazda)sággal, a szőlészettel kapcsolják egybe. (Derültség.) Kifogásolom pedig laizért, mert a mélh kártékony rovar, amely elpusztítja a szőlőt és így a boirteirimelést is. (KOVÁTS László , (dn): Internáló táborba velük! — Derültség.) Éppen ezért, miutáu olyan keveset beszéltek a költségvetési vita során a magyar szőlészetről és a magyar bortermelésről, engedjék meg ner jkein, hogy én sokat beszéljek róla. ós tegye lehetővé nekem a t. Ház, hogy ne a házszaMá" liyok szerinti 15 percig, haneim legalább 20 percig beszélhessek. (Derültség.) Szeretniém a magyar országgyűlés és a kormány minden egyes tagijának figyelmét felhívni, de legeLsősorban a földmívelésügyi miniszter úr figyelmét, akit én mint embert, mint minisztert is igen szeretek, (Felkiáltás a kisgazdapárton: Borivó! — Derültség.) hogy a költségvetésnek' a szőlészetre vonatkozó rovatánál neon tudiok vele egyetérteni, mert a saőlószet és a bortermelés feljavításához mindössze csak 85.000 forinttal járul hozzá. Ez olyan . kevés összeg, hogy ezzel nem lelhet mit kezdeni. Sietek hozzátenni, tuidom, hogy a hároméves terv keretén belül is előirányoztak egy összeget, három évre 22 millió forintot, tehát egy évre alig 7 millió forintot. (SZABÓ Árpád miniszter: Bocsánatot kiérek, az egy évre szól!) Értről már volt itt vita, de háj úgy is van, aho" gyan a miniszter úr mondja, akkor is kevés volna, mert ,nagyon kevés összeg. Ha figyelembe vesszük, hogy nem foglal" kqznak a magyar szőlőtermeléssel annyit, mint a kis méhecskével, akkor rá kell döbbennünk arra a katasztrófára, amely a magyar szőlészetet és ezen keresztül aí borteime" lést fenyegeti. Ha fi gy eleimbe vették volna úgy a földmívelésügyi tárca költségvetésének az összeállítói és előadói, mint ahogyan a hároméves tervnél más problémákkal kapcsolatban tették, hogy milyen veszélyek fenyegetik szőlőtermelésünket, ha figyelembe vették volna az elöregedést, — hiszen a szőlők körülbelül 5—6 év múlva kiöregednek,— akkor láthatták volna, imilyen nagy !a) veszély, és nem ilyen _kevés lösszeggel. hanem hatalmas összeggel siettek volna a szőlősgazdák megeegíté" sere. De még mindig lehet segíteni, mert iái hároméves terv keretében lehetőség Lés mód van a gyors segítségre, és ezt meg is kell adná a szőlősgazdáknak- Mert, ha ez /nem történik meg, nem lesz bortermelés, és vegyük egészen komolyan, r nagyon komolyan, hogy hatalmas termelési ág esne ki az ország közgazdasági életéből. Mit jelentene ez? Magyarországon az utóbbi tíz évben alig telepítettünk új szőlőket, legalábbis a minőségi bort termelő vidékeiken. Nagyon jól tud

r juk, hogy ez a háborúnak és ai háború utáni éveknek a következménye. Nem volt mód és lehetőséig a telepítésre. Hiányzott a szakszerű kezelés is a háború alatt és a háború után, a szőlősgazdáik szakszerű kezelés nélkül művelték szőlőjüket, neon törekedtek minőségre, hanem mennyiségre. Metszették a szőlőtőikéket, tehát valóságos rablógazdiáik ódás folyt. 23z így ütem mehet tovább, mert ez a Sizőlők pusztulásához vezetne. Ezléirt kell felhívnom a kormánykörök és az érdekeltek figyelmét, d©^ az egész magyalr közgazdasági élet figyelmlét is erre a problémára. Hiszen, nemcsak a szőlősgazdáik élnek a szőlőből, hanem az ipairi munkásokkal együtt — lakik belekapcsolódnak a borgazdaságba - — több, mint kétmillió ember. Nemigen mondhatjuk el magánkról, hogy bortermelő állam lennénk. Eddig: úgy volt valóiban, hogy sok bort tudtunk termelnú de ha megnépzüík a statisztikát, lazt látjuk, hogy amikor három, három és fél, mógymilliÓHíhektohtert termeltünk, volt is nagyobb kivitelünk; de most lennek messze alatta vagyunk,, nemcsak .ajzért, mert aszályos év volt különben is, de a szőlőtőkék elöregedése^ és a szákszerű ke* izélés hiányai, a hiányzó tőkék pótlása mindmind hozzá járul ahhoz, hogy most már nem tudjuk elérni a három-négymillió hektoliteres termést. Éppen ezért, ai kormányköröknek segítségére kell sietniök a 'szőlősgazdáknak, Jelenleg körülbelül csak 250 katasztrális holdon tudunk termővesszőket, csemetéket termelni, Nenüróg beszéltem a földmívelésügyi minisztérium ejgyik szaJkemiberiével, aki azt mondotta, hogy 120 katasztrális hold vad" yesszőterületünk van Magyaírországon, a többi kipusztult aí háború alatt, mert nem tartották fontosnak kezelni. A többi területet átcsatolták Erdélybe lés így a legjobb akarat mellett sem •lehet gyorsan pótolni a hiányzó szőílŐket. Éppen ezért arra kérem a, földmívelésügyi miniszter urat, hogy külföldi alanyokat, a magyar talajúak megfelelő Ripacrit és Bereuderdt importáljon. Hacsak ai.120 katasztrális holdnyi Oltvány területre leszünk ráutalva, akkor leg" ialább 25—30 év kell, míg a régi kapacitást el tudjuk érni, anni a háború előtt volt. Tehát vadvesszőket kell' importálnunk. Tudjuk, hogy a háború alatti években a vadvesszőterületek nemcsak nálunk, hauem ia< külföldön is tönkrementek. Ha azonban nem sietünk segítségükre megfelelő anyagi eszközökkel és a földmívelésügyi miniszter úr nem tud olyan rendeletiét kiadni, hogy iái gazdák köiné." ben feltalálható vad vesszőket állami gyüjjíőtelepekre hozzák össze és azokat beojtsák, hogy így osszák szét a gazdák részére, akkor niem tudjuk a hiányzó tőkéket pótolni.