Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.
Ülésnapok - 1947-48
239 Az országgyűlés 48. ülése 1948. hozzk ahhoz,, hogy ez a szám 24.000 főre csökkent. (Úgy van! a kommunistapárton-) De ehhez a csökkenéshez messzemenően hozzájárult az is, hogy a gyermek véd elem tekintetében kifejlesztettük :a napközi otthonok rendszerét, amelynek keretében éppen azokról a gyermekekről gomdoskodtunlk, aMk az elhagyatottságnak igen könnyen ki voltak téve. A napközi otthonokon keresztül mind a városban az ipaeri. munkásság körében, mind a falusi iakosság körében igen komoly eredményeket értünk el. A napközi otthon ina már a falun, ahol azelőtt ismeretlen fogalom volt.-nemcsak ismert és befogadott intézmény, hanem egyenesen olyan intézmény is, amely a falusi parasztasszonyok védelme alatt áll. (Ügy van! a kommunistapárton.) A falusi parasztasszonyok ma már mindenütt követelik a napközi otthonok megnyitását, mert rájöttek, milyen nagy jelentősége van- éppen a gyermek- és családvédelem szempontjából is annak, hogy napközi otthonokban helyezhetők el! a falusi gyermekek is, nemcsak a városiak. (Úgy van! a, kommunistapárton-) Ezért valóságos tömegmozgalommá szélesült ennek az intézménynek a fejlesztése és itt ki kell emelnem,, hogy* etekintetben a társadalmi szervezetek közül a Magyar- Nők Demokratikus Szövetsége végezte a legnagyobb munkát- (Taps a kommunista- és a szopiáldemokratapárton.) Ha Pete képviselő úr a családvédelmet reklamálja, mondván, hogy nem látja a népjóléti minisztérium tevékenységében, hogy ezt * centrális kérdésként kezelte volna, erre ez a válaszom: a gyermekvédelem messzemenő kiépítése, a sokgyermekes anyák védelme — ami-. ről rendelétíLjíton is gondoskodtunk és messzemenően gondozásba' vesszük ,a családokat — nemhogy lazítani akarná a család keretéit, ellenkezőleg, azzal, hogy gazdasági,életünkben egyre fokozódó biztonság keletkezik azzal, hogy a dolgozók gyermekeinek védelméről Gondoskodni tudunk, a legmesszebbmenő családvédelmet ezen keresztül valósítjuk meg, (Úgy van! Úgy vam! a kommunistapárton.) Szóba kerültek itt újfajta gyermekvédelmi intézmények is, amelyek természetesen nem elégíthetik ki messzemenőleg az igényeket, mivel kevés van belőlük. Ilyen a hajdúhadházi intézet, amely kétségtelenül mintaintézmény. Debrecenben most van építés alatt egy hasonító,' második ilyen intézményünk- Ez azonban ma L gában véve a menhelykérdést nem fogja megoldani. A mennetek átszervezése, a menhelyi gyermekek kihelyezése okozza a legsúlyosabb, problémát. Az az átlagosan havi 25 va)gy 26 forint, ami fejenként erre a célra szolgál, nem biztosítja a . gyermek megnyugtató elhelyezését. Gondoskodnunk kell tehát aírróli, hogy megjavítsuk és pedig sürgősen megjavítsuk a helyzetet Annak a húszezer gyermeknek sorsáról, aki családi kihelyezésiben él — nean imlinidig a legmegfelelőbb körülmények között —<, • olymódon kívánunk még ebben az esztendőben gondoskodni, hogy meg kell vizsgálnunk a nevelőszülőket, akik magukhoz fogaidnak gyermekeket és fokozott mértétebem kéli kiépítenünk az ellenőrzés rendszerét, s ami tailán még f ontosabb, keresnünk kell olyan megfelelő nevelőszülőket, akik anyagi helyzetüknél és gyermekszeretetüknél fogva ailkalimasak arra, hogy ennek a húszezer gyermeknek a sosrsát. évi február hó 18-án, szerdán. 240 amely ma nem minden tekintetben kielégítő, feltétlenül megjavítsuk a hozzájuk való kihelyezéssel. (CSEH-SZOMBATHY László (kg): jSíaigyom helyes! — Helyeslés.) T. Ország-gyűlés! A szegé nygolndtozás • egy másik olyan terület, amelyről hia> .a költségvetést kereteket nézzük, azt mondhatjuk, hogy aránylag szerény eszik őzökkel próbáll ezen a kétségtelenül súlyos problémán segíteni ésl a mai helyzeten változtatni. Ká kell mutatnom arra, hogyha a költségvetési keret erre módot nem is nyújt, a hároméves terv első évéiben 14 szeretetházat nyitunk meg és ezzel elinídlulunk egy olyan úton, amelynek 1 végén nemesaik a kiöregedett, munkaképtelenné vált dolgozókat juttatjuk 'megfelelő otthonhoz, hanem egyúttal meg fogjuk oldani a nagyon sokszor felvetett kolduskérdést is, mert hiszeni lényegében az igiaizi koldusok ezeknek a törődött, , munkaképtelenné vált idősebb embereknek kategóriájából kerülnek ki és húzódnak faluról a város fellé, ahol az utcán nagyobb tömegek előtt koldulva vélnelk magukniak exiszteaiciát biztosítani. Ha tehát © probléma megoldására, amely nemcsak a népjóléti minisztérium, de a közületek, az egyes városok ós fallvak 'feladatköréibe is tartozóik, különadókat kívánnafc rendszeresíteni, ez kétségtelenül nyújt valamelyes segítséget, de nem fogyja a kérdést megoldani. A kérdést mi úgy látjuk megoldhatóniaík, hogy a hárouiéves terv keretén belül a három év leforgása alatt 150 szeretetházait fogunk felépíteni az országban és ezzel lehetővé tesszük, hogy a szegények, iMetőlleg ai munkában megtört emberek elhelyezéséről gondoskodhassunik. Pete igen t. képviselő úr — ha jól értettem szavait — rámutatott arra, hogy a szegénygondozásróil szinte kizárólagossággal az egyházi szervezetek gondoskodnak a Qdaritász alakjában. Kétségtelen, hogy laBok a szervezetek e fontos tevékenységet igen széles területen látják el, meg keli azonban mondanom, hogy ez a tevékenység nem lesz és nem lehet egy ilyen fontos társadalmi kérdésnek helyes megoldása. Nem karitatív alapom kell ugyanis ezt a kérdést rendezni, hanem intézményesen, (Ügy van! Ügy van! — Taps a kormánypártok soraiban) ós ha a társaidiailöm mozgósításáról van szó, akkor nagyon szeretném felhívni Pete igen t. képviselő úr figyelmét arrai, hogy amikor társadalmi megmozdulások keretében szólítottuk fel az ország dolgozóit (13-30) arra. hogy egy cél: a karácsony érdekében közös összefogás jöjjön létre, akkor nem látjuk) azt. hogy éppen az egyház részéről valami komoly támogatásban részesültünk volna. (Egy hang a kommunistapártmi;- Akkor megtagadták! — Egy másik hang ugyanott: Akkor nem működött a keresztény szeretet! — KOVÁTS László fdn): Az egri norma jól működik, képviselő űri — Heves felkiáltások a kommunistapárton a néppárt felé. — Zaj.) Az egri norma, képviselő úr, és ha úgy tetszik, a magyar norma mindenesetre olyan állapotokat teremtettek, amilyen ekét mi a jövőben nean kívánunk fenntartani, hanem át kívánunk térni az intézményes szociálpolitika vonalárai. (BABAiNKOVICS István (dn): Szeretetre akkor is szükség lesz! — Zaj a kommunistapárton.) Mi ilyen szeretetből egyáltalán nem kérünk. T. Országgyűlés! A hadigondozás kérdése volt az, ami szintén foglalkoztatta felszólaló