Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.
Ülésnapok - 1947-48
235 Az országgyűlés 48. illése 1948. Ezért >a®t a javaslatot, amely vápdoa*könyvtárak alapítására vonatkozák, más "formában teszem magamévá; mindenesetre szükség van arra, hogy falusi orvosainkat állandóan ellássak kedvezményes vagy ingyenes kiadványokkal, (Helyeslés.) tudományos értekezésekkel és tudományos anyaggal, hogy így ne ébredjen fel bennük az aiz érzés, hogy a 1'aOura kivetettség egyúttal tudásuk lassú berezsdásodását is jelenti. (Élénk helyeslés.) Ez a kérdés összefügg az egészségügyi szakoktat tással is, összefügg az orvosok továbbképzésé; nek és újabb tudományos anyaggal való állandú ellátásuk kérdésével. Az egészségügyi szakoktatás céljaira a költségvetési keret viszonylag szerény összeget biztosít (ERÖSS János (kg): Nagyon szerény!) Meg kell azonban mondanom, — bár nem akarom ezt a . feladatot áthárítani a társadalmi szervezetek, az *orvos szakszervezet vagy más szervezetek feladatkörébe — hogy mindazt, amit eddig nem tudtunk az orvosképzés terén a költségvetés keretei között megoldani, az orvosok maguk próbálták megoldani. így kerülhetett sor — ha nem is intézményesen — az orvosképzésre, és ezért a tevékenységért külön köszönet illeti meg az orvostársadalmad és &z orvos szakszervezetét. Ami azonban a jövőt illeti, az 1948/49-es, tehát a következő évi" költ ségvetés keretei között már lényegesén komolyabb összeget fogunk erre a célra rendéi -Re zésre bocsátani. (13.00) Az orvosképzésnek még egy másik kérdését is feli keld azonban vetnem- Itt is felhozták, hotgy aiz orvosképzés lehetőségét oly módon is adjuk meg, hogy necsak klinikákon, hanem nagy vidéki kórházakban is lehetővé váljék az orvosok utánképzése, amire eddig nem volt elég alkalom és mód. Bizonyos ellenállás is volt ebben a tekintetben. Én azonban azt hiszem, hogy ezzel vidéki nagy kórházaink jelentőségét, minőségét nagy mértékben fogjuk emelni és végeredményben ezen ia réven a regionális képzésre is sokkal könnyebb mód kináílkozik. Egy-egy megye, vagy megyék "orvosainak összehívása lehetővé teszi azt, hogy egy vidéki helyen — tehát kevés közlekedési költséggel — mégis megkapják 'azt. amire szükségük van az orvostudományok állandó továbbfejlesztése és ébrentartása, szempontjából. Ugyanez.vonatkozik más téren a bábák fokozatos továbbképzésére is. Ennél a kategóriánál talán még fontosabb, hogy anyagi helyzetét lényegesen megjavítsuk, mert valóban ez a biztosítéka annak', hogy a bábák a falivakban szakszerűbben és sokkal nagyobb odaadással végezzék el munkájukat, mint eddig' Ezért legközelebbi terveim közé tartozik, hogy a bábák anyagi helyzetét végérvényesen rendezzük és az államosítás során nyugdíjigényüket is messzemenően biztosítsuk. (Helyeslés és taps a kormány várt okon.) T. Országgyűlés! Meg kell mondanom, ho°v a betegellátás területén meglepően komolv eredményeket tudtunk' elérni. Az eredmények meghazudtolták előzetes számításainkat- A múltban 50.000 ágy állo 4 t rendelkezésre; a háború következtében beállott visszaesés után ez év januárjára megközelítőleg már 43.000-re sziaporodptt asz ágyak száma (Taps a kommunistavárton) és az első tervév végére, tehát egy év leforgása alatt 6000-rel tudjuk szaporítani a kórházi betegágyak számát. Ez azt jelenti, hogy a hároméves tervnek az első évre eső proévi február hó 18-án, szerdán. s 236 .grammját ezzel 'máris túlteljesítettük. (Helyeslés és taps-) . . - " Ez a 46.000 betegágy természetesen nem elegendő, mint ahogyan nem volt elegendő a múltban az az 50.000 betegágy sem, amely annakidején Magyarországon a be egellátást szolgálta. Egyelőre az a célunk, hogy elérjük és a hároméves terv- folyamán meghaladjuk ezt az 50.000 betegágyat. Ugyanakkor azonban máans gondolunk arrai, hogy megszüntessük a betegágyak egyoMaíMságát és lehetőleg minden kórházi egységben megfelelő szakokat létesítsünk, megfelelő tagosításokat hajtsunk végre(Helyeslés a kommunistapár Ion.) Ezen a téren máris komoly eredményeink vannak. Ezek közül kiemelkednek az eredmények a talán legkomolyabb és legégetőbb területen,, amelyet itt valamennyi felszólalt t képviselőtársam megemlített: a tüdőbáj elleni védekezés területén, ahol a komoly előirehailadás már ebben &z esztendőben is éreztetni fogja hatását. ; E téren ugyanis elértük és meghaladtuk a régi 6700-as betegágys'zámot, amely az évente elhaló 12.000 lüdőbajos részére nagyon kevés voltRá kell azonban mutatnom arra is, hogy bizonyos tervszerűséggel igyekeztünk új' kórházakát telepíteni. Amíg a múltban Budapest és Debrecen között mindössze Szolnokon volt egy közkórház, ma ezen a szakaszon — amely az országnak egy lényeges területét jelenti — Karcagon/találunk egy új kórházat, Szolnokon pedig mos't nyílik meg egy 300 ágyas tüdőbetegszanatórium, illetőleg' kórház. (Helyeslés a kommunistapárton-) Ez nemcsak azt a célt fogja szolgálni, hogy felvegye a beteganyagot, hanem tervszerűségével be fogja hálózni az Alföldnek ezt ai részét, Szolnok vidékét le egészen a vihansarokiig, és a tüdőbaj elleni védekezésben ezen a területen igen jelentős lépéssel fogja a problémákat a megoldáshoz közelebb vinni. Cseh-Szombathy képviselő úr a nemibeteggondozással kapcsolatban felvetette azt a kérdést, hogy vájjon a penicillinnel elért eredményeink valóban olyanok-e, mint amilyenekről általában beszélnek, mert a'tapasztalat azt mutatja, hogy a nemibetegek szánra a magánrendelőkben valahogy nem akar csökkenni. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a képviselő úr kétségbe vonná. — hiszen szakember, ebben a kérdésben inkább •szakember, mint én — hogy a penicillinnel mégis 80—85°/o-ois eredményeket értünk el- Legfeljebb arról lehet szó. bogy a nenuibetegségek eltér jedettségének mértékét nem ítéltük meg helyesen, illetőleg a statisztikád adatok nem voltak megfelelőek. Feltehető, hogy a háborús pusztítás során a nemibetagségek elterjedettsége sokkal nagyobb volt, mint bármikor. Az a küzdelem azonbaai, amelyet ezen 1 a téren megindítottunk • és eredményeisen lefolytattunk^ mégis azt matatna, hogy a -falu egészségi viszonyaiban kezdenek mutatkozni az ellenlépéseknek igen kedvező és komoly eredményei. . Ami a sztreptomicin-jázat illeti, ez kétségtelenül megvan, mint aiboeryan által ábain megvan minden olyan új készítmény - iránt, .amely piacra kerül, ya^v amelynek nialerv jelentősége átmegy a köztudatba. Egy pillanatig sem kívánom kisebbíteni ennek a gyógyszernek Jelentőségét, de rá ktell mutatniom a következőkre. A RaikUsok között általában asz a vélemény alakult ki, hogy a sztreptomicinnek igen jelentős hatása van éppen ai tüdőbaj - •