Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-28

165 Az országgyűlés 28. ülése 1947. Kérésünkre ,a Gazdasági Főtanács lei is adott egy újabb, 103.700. számú rendeletiét, amely az előző rendelet legséríelmesíeiblb részét, aí közös szappanfőzőmúhely kijelö-ését haitlhóiniapi idő­tantanira felfüggesztette. Hahár ezt készséggel elismerjük és megköszönjük a fötdimívelés­ügyi miniszter úrnak, meg kell mondanunk, hogy "bennünket nem nyugtait ínég, az egész magyar parasztságot nem nyugtatja, meg 1 , hanem ezt a kétbalkezű rendeletet szőröstül­bőröstüli viislsza kell, vonná. (Taps a kisgazda­párton, a magyar demoKraí'apúrton és a néppárt cm.) Nem nyugodtba tunlk meg elbben azért sem. mlert a 103.700. számú rendelet 'mindössze csak a közös szappanfőzőhely kije­lölését függeszti fel hat hónapra, de változat­lanul fenntartja; azt a rendelkezést, amely sze­rint mindén kilogramm lúgkőért továbbra ái3 be kell szolgáltatni Ihárom kilogramm zsírt. Nines szán dák oimibam az eredeti zsírbeszo!­gtáiltatásd rendeletet támadni, mert azt elfogad­tuk, de meg kell mondanom, hogy amikor már Budapestem is lehet 15 forintért zsírsza­loinmát vásárolnia minden korlátozási nélkül •'bánkinek, akkor isíemmiképpen sem látjuk indo­koltnak azt, hogy ia magyar parasztnak pedig büntetés terhe melílett legyen csak szabad levág­nia sajlát iStertését és. be kelljen neki szolgáltat. nia az előírt zsírmenmyiséget. (Egy hang a kis. gazdapártról: Félárctoj!) Féláron., A különb­ség a síziabaidlzsír és a jegyre kiadóit zsír között ,níem olyan nia.gy, hogy még gazdasági szempontból is indokolt volna ,a zsíilbeiszo'i­gáltatásd kötelezettség fenntartása. De semmi­képpen sem lehet tudoimásuil venni azt, hogy szappanfőzés; ürügye a'iatt, szinte az egész zsírmennyiséget be keljen szolgáltatnia a sex'' tésvláígó parasztnak, (ügy van! Ugy van! a kisgazdapárton.) T. Országgyűlés ! Minél szegényeibb az em­ber, annál súlyosafbbian érinti ez a beszolgál­tatasi kötelezettség. A kisparaszt is akárShány­szor hizlal két-három sertést, aimelyek közül egyet vlálg le, — rieindszerint a legkisebbet — a másik kettőt pedig eladja, hogy élni tudjon és minden kötelezettségéinek eleget tudjon tenni. Annak az egy sertésnek zsírját — a parasztenibeír pedig éppen szegénységié miatt nem vághat le két vagy hároim sertést — el­viszi egyrészt a zsírbeszolgáltiatási kötelezett­ség, másrészt az. hogy három kilogramim zsírt keli adlnáa azért, hogy egy kilogramm szappan­főzéshez, szükséges Mgkőhöz hozzájusson. Én interpellációmat osak a földmívelésügyi miniszter úrhoz jegyeztem ibe, mert elkerülte figyelmemet az, hogy ezt aj rendeletet, tulajdon­képpen több miniszter írta .alá. Érdeklődteytn aziránt. ho ; gy miit keres például a népjóléti miniszter a szappanfőzés korlátozásáról szóló rendeletnél 1 . Ugy golntíolloni, hogy ft népjóléti miniszternek itt egyetlenegy feladata lehetne; »a tisztaság fél egészség« «Ive <aáapján elősegí­teni a házi szappanfőzést. Amikor eziiiálnt ér­deklődtem, akkor azt a választ kaptam, hogy igen sok szerencsétlenség történik a iliúgkővel kapcsolatban, a kisgyermekek megisszák, össze­égetik magukat vele, öngyilkosságok történ­nek a lúgkővel. (NYÍRI Sándor (pp): Akkor kendert se termeljünk, mert abból! kötél lesz! A vonatokat ás te kelili állítani! — Zaj. — Az el. nők csenget.) Ezzel szemben légyen szahad rá­mutatnám arra: mennyivel több szerencsétlen­ség történik az autók használata miatt? (TER­NAY István (mid) : Ha zsírt adnak érte, vseszély­évi december hó 10-én, szerdán. •> 166 telenebb lesz a lúgkői) Legalább százszor annyi szerencsétlenség történik emiatt, mint a lágkő miatt, mégsem jut eszébe a. népjóléti mimíiszteir úrnak tiltakozni az autók ihai-iználata ellen. (Ékének taps a kisgazdapárt és a magyar demo" kratapárt soraiban.) De különösképpen nem értem, mit ' keres ennek a rendeletnek aláírói között az iparügyi miniszter, me'rt hiszen az ipar ügyhöz semmi­képpen sem tartozik a parasztok szappan­főzése, (Zaj.) hacsak olyan szempontlból nem, hogy a rendelet szerint a szappantozőibiiztos, vagy szappanfőzőmester számára díjat lehetne szedni a szappanfőzéssel!! kapcsolatban, amely kilogrammonkiíiit egy forintnál több inam le­het. Egyébkent nem tudom megérteni, hogy az iparügyi miniszter mit keres; a rend eleit alá­írói között.­A rendelet aláírói között szerepel a: kisres­kedeleim- és szövetkezetügyi miniszter is. Mióta lügkő van, annyi váiitoztatást hozott forga­lomíbahozása körül ez a rändelet, hogy kijelö­lik -a, nagykereskedőket: az Anyag- és Árhiva­tal yélemónjyezése alapján a kereskedelemügyi­az iparügyi és a közellátásügyi miniszter je­lö (i ki őket. Ezek aidiják tovább a lúgkövet a kiskereskedőknek, akiket az Anyag- és Árúi­vatad • javaslata, alapján a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter,- az iparügyi miniszi­ter és a közellátásügyi miniszter jelöl ki, szó­val egy végeláthatatlan bürokrácia, hivatailos aktagyártás, van itt, így hozzák forgalomba a lúgkövet. , t Interpellációm elmondásával tulajdonkép­pen két célom volt. Az egyik az, hogy felhív­jam az országgyűlés figyelmét arra, hogy ilyen közinyugtalanságot kiprovokáló rendeletet ki­adni nem szabad. Ez alkalmas volt a rémhír­terjesztőknek a nyugtálánstálg továblbfokozásá­ra. Nem szabad ilyen rendeletet kiadni, ame'.y az egészséget jelentő tisztálkodást ennyire meggátolja. Anyagi kár származik egész, nem­zetgazdaságunkra abból ha elvész az a haini­gyaisízorgaloim, amellyel a magyar paraszt­asszony a hulladékoit összegyűjti és, szappant főz belőle. Nem tudja a szappangyártás pó­tolni azt ,a nemzetgazdasági klálrt, aimely ebből származik. Célom vol még másrészről az, is, hogy rámutassak arra. hogy az, a bürokrácia, amelyet ta, régi reakciós rendszerben annyit támadtunk, nia sem 'hált meg, hanem tovább virágzik. (Felkiáltások az ellenzéken: Sőt még nagyobb!) Ha egy ilyen kérdésben kiadnak egy elhibázott rendeletet, ahhoz, négy minisz­térium hozzá járulása és, szabályozása keli. T. Országgyűlés! Erre azt lehetne mondani: példáija annak, hogyan lehet, egy országiban a népességet elszegényítenii, akkora, hivatalos bürokrácia kell ugyanis a dolgok intézéséhez, hogy a dolgozó ember annak a terihét el meim bírhatja. (Ugy van! Ugy van az ellenzéken.) Ha szabad módosítanom: a földmívelés;­ügyi miniszter úrhoz, bejegyzett interpelláció­mat a szappanfőzés korlátlan szabaddá tétellé tárgyában, ia töiblbi aláíró miniszter úrhoz is intézném. Kiérem őket, hogy minden rendel­kezésükre álló módon és lehetőséggel segít, isék elő, ne pedig korlátozni kívánják népünk­nek, parasztságunkíniak azt a nagyon tiszteletre­méltói ősi szokását, hogy tiszta t tud miaradni hivatalos, állami gondoskodás nélkül is, s azt a (szorga/lmát, 'hogy a hulladékból is értéket tud produkálni. Mindezt inkább táfmogiassák, mint hogy korlátozzák, ilyen kellően át nem 11*

Next

/
Thumbnails
Contents