Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-44

Ôâ7 / Âz országgyűlés 44. Mése 1948. évi február hó 12-én, csütörtökön. ban az ipari munkásság; házhozjutlatásának elősegítésére most folyik az országos építő­takarékok megisizerve'zése,. amely a munkásság filléreinek megmozdításával is próíbáil ebben az iránybatn Tálam it termi, hogy kiesi pénzek megmozdításával is saját csialáddházhoz jussa" nak kis dolgozó embereik. T. Országgyűlés! Már elöljáróban is el­mondottam, hogy ez a költségvetés. — amely­nek összeállításakor még nem én voltain ta mi­niszter, de amelyet én természetesen képvise­lek és amelynek elfogadását kérrem T — azoknak az előttünk álló feladatoknak elvégzésére, amelyeket a minisztériumnak el kell végeznie, nyilván nem lesz elegendő, ebből a. ruhából nyilván kinövünk és kell is, hogy kinőjjünk, mert az építés vonalán hatalmas tennivalóink vámnak. Ezer esztendő alatt nem először, de reméljük, utoljára, országunk szörnyű pusztu­láis során olyan állapotba került, hogy újjá kell építeni. Ezt a keserves ^és szomorú köte­lességet legalább úgy teljesítsük, hogy ez az újjáépítés az egész ország újjárendezése r le­gyen és valóban a nép országát építsük újjá minden vonalon. Ehhez a minisztérium a maga munkájával hozzá akar járulni és én kérem a t. Országgyűlést, hogy ehhez a mun­kához segítségét azzal is adja meg, hogy ezt a költségvetést elfogadja, (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a kmmánypári&kon. — Szór­ványos taps az ellenzéken.) . ,, ELNÖK: A'tanácskozásitbefejezettnek nyil­vánítom. Következik a határozathozatal. Kér­dem a t. Országgyűlést, méltóztiatnak-e az épí­tés- és közmunkáügyi tárea költségvetését ál­talánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni? (Igen! Neim!) Akik elfogadják, méltóztassanak felálilani. (Megtörténik.) Több­ség. Kimondom, hogy az országgyűlés az épí­tés- és közmunkaügyi tárca költségvetését, ál­talánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. (Mozgás. — Az elnök csenget.) T. Országgyűlés! A napirend tárgyalására megállapított idő letelít, ezért a vitát félbe" szakítom és javaslatot teszek legközelebbi ülé­sünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, pénteken délelőtt 10 órakor tartsuk és napirendjére tűz­zük ki: 1. a Kossuth-díj alapításáról.szóló tör­vényjavaslat tárgyalását; 2. az egyes tárcák költségvetésének folytatólagos tárgyalását. Mélóztatnak napirendi javaslatomat elfo­gadni? ('Igen.) Az országgyűlés a napirendi javaslatot elfogadja. Az ülést bezárom. (18.00.) Hitelesítették : Szipka József s. k. Válóczi János s. k. naplóbiráló-bizottsági tagok.

Next

/
Thumbnails
Contents