Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-41
709 Az országgyűlés M. ülése 1948. mert túlontúl ismert az a felfogásbeli különbség, amely bennünket ebben a kérdés'hen elválaszt. Azt hiszem, ha fordítva ülnénk a Házban, ez a felfogásbeli különbség akkor is « meglenne, csak éppen nem lenne itt államosítás és< én az ellenzék padsoraiból reklamálnám az államosítást- Legyünk tisztában azzal, hogy nagy fordulóponton jutottunk túl, mióta a háborúnak vége van, mióta a kürtös lefújta a háborút és legyünk tisztában azzal, hogy mi el voltunk telve azzal a szándékkal, mióta vagyunk, hoigy nem engedhetjük ésf nem engedjük tovább folytatni azt, ami azelőtt ment és vitt bele egyenesen a háborúba. Ez egy alapvetően döntő tényező. Átépíteni egy a háború által megrongált gazdasági gépezetet, amely olyan dezolált állapotban volt, ahogyan azt mi 1945 januárjában és februárjában, sőt 1944 decemberében átvettük, nem könnyű feladat. Senkinek sem akarok szemrehányást tenni olyan formában, hogy most igen könnyű rámutatni a hibákra, amelyek végül mégis es'ak kibújnak, mert hiszen tagadhatatlanul vannak, de azokat nem lehet már az elején egészen könnyen áttekinteni és azt az újat, amit csinálunk, nem lehet úgy megépíteni, hogy sehol semiilyen zökkenő ne következzék beLegyen szabad talán rámutatnom arra, hogy mindazt, amit csináltunk, a magvar nép erejével csináltuk. Segítség kevés érkezett ehhez a munkához, de mi felhasználtuk azt a felbecsülhetetlen aranytartalékot, amit a nép életereje, munkakészsége, szaktudása jelent, amit az az elán, az a nekilendülés jelent, amelyet Magyarország népe 1945-ben indított el és amellyel átsegített bennünket ezideig münden, nehézségen. És mindaz, ami most jelentkezik, mind olyan kiugrás, amelyet meg kell kritizálni, alapjában véve nem lehetne olyan kritikának a tárgya, amelyből azt a következtetést kell levonni, hogy mert deficit van a MÁSz-nál és •?. NIK-nél, talán ez az államosítás fis* meggondolandó, talán ez sem egészen helyes. Bányáinkban rablógazdálkodást űztek és már a háború felé úgy indultunk, hogy egyre több .szenet követelt a háborús gazdálkodás s* végűi is ez a rablógazdálkodás összes eredményeivel a mi nyakunkba szakadt- Valóban úgy küldtük az embereket dolgozni, hogy nem tudtunk nekik ennivalót és ruhát adni. Az országnak kellett a szén, hiszen ki ne emlékeznék arra- hogy 1945-ben csecsemőotthona; ink és kórházaink hidegek voltak, hogy mennyi bajunk volt azzal, hogy itt-ott nem tudtunk világítani, s milyen óriási nagy bajunk volt azzal, hogy télen nem tudtunk kellő módon szénnel táplálni közlekedésünket. Akkor nem lehetett azon vitatkozni, hogy ebben vagy abban a vájatban, amelynek termelése ekkor meg ekkor félbeszakadt, továbbfolytatják-e már a munkát, hanem szenet kellett bányás'zni azonnal. Azonnal is meglehetősen zűrös állapotban, ahol a vártán csak a bányászok voltak, majdnem egyedül- Ök segítettek túl bennünket ezeken a nehézségeken. Azóta államosítottuk a bányákat és ha ezt nem tettük volna, ugyanennyit vagy még többet kellett volna befizetnünk a feneketlen hordóba, (Úgy van! Ügy van! a szociáldemokratapárton.) csakhogy akkor azoknak a száévi február hó 6 án, pénteken. 710 mára fizettük volna, akik azelőtt a bányák tulajdonosai voltak. Ezt pedig nem voltunk hajlandók megtenni- Itt a döntő különbség. Mindent megteszünk azonban, hogy bányáink rendbejöjjenek. Feladatul tűztük ki a NIK és a MÁSz elé J » > hogy mind a bányáknál jelentkező, mind pedig a nehézipari központ üzemei gazdálkodásából eredő deficitet leszűkítsük, majd teljesen megszüntessük. Méltóztassanak talán arra gondolni, hogy nincs háború, amely után ne jelentkeznék szénszűke és ne jelentkeznék nagyon dezolált állapot a szénbányászatban, aminthogy Angija sem volt kivétel és Lengyelország sem volt kivétel. Óriási erőfeszítéseket kellett tennünk. »Szenet minden áron!« — mert ez volt mindig a deviza. Miért lettünk volna kivételek ez alól éppen mi, amikor nem is lehettünk kivételek? Az eredményekről külön nem akarok beszélni. Csak azt kívánom megjegyezni, amit a bizottságban is mondottam az egyik kifogással szemben. Igaz,, hogy most az 1938-as állapottal szemben 32.000 fő helyett 50.000 fő dolgozik a bányákban, de igaz az is. hogy mi a háborús csúcstermelés felé haladunk béké*termelésünkkel a szénbányászatban és ugyanakkor nem tizenkét órán át dolgoztatjuk a bányászt (11.00), de a föld alatt is lerövidítettük a munkaidőt. A demokrácia sem statbilizálni, sem organizálni, sem a rentabilitást megteremteni kancsuká val, internál ótáborokkal, mint stimuláló eszközökkel: nem tudja és nem is akarja megtenni. (Élénk helyeslés és taps. — DÉNES István fmd): Ezek után szüntessék meg az internáló táborokat! — GERENCSÉR István (kp): Ott nem ilyenek vannak, hanem fasiszták, nagyhasú fasisztáik vannak! — MÉSZÁROS Ödön (dn)^ Bíróság elé kell állítani őket! Népbíróság elé! — GERENCSÉR György (kp): gúnyosan): Díszpolgárokká kell választani őket! — MÉSZÁROS Ödön (dn) : Bíróság elé kell állítani őket! — Zaj.) Képviselőtársam valószínűleg nem tudja,, de ezen az oldalon ülnek az én elvtársaim, akik tudják, hogy 1919 utam amikor szénszűke volt és amikor ez a szénszűke egy új politikai helyzettel úgy párosult, hogy Tatabányán például az a jelszó volt» hogy »40 csille vagy a kórház« és ha ez nem jött ki. vagy valakiből kitört az elkeseredés, a konzekvencia Hajmáskér és Zalaegerszeg volt. (DÉNES István fmd): Igaza van- gyalázat volt, gazemberek voltak! — RÉVÉSZ Mihály (szd): Akkor a bányászokkal tették ezt!) így stimulált az ellenforradalom Magyarországon és mi munkaidőrövidítéssel. (DÉNES István (md): Nagyon helyes!) emberséges bánásmóddal több szenet hoztunk ki. (Élénk helyeslés és.taps a Ház minden oldalán,) Ez az alapvető kérdés, ez az államosítás bázisai, amelyen állunk. Ilyen helyzetbe akarjuk juttatni a z egész magyar népet. Nem tudom tehát elfogadni azokat a kifogásokat, amelyek azt mondják, hogy a magyar nép filléreit fizetjük bele a deficites bányákba. Történt tehát valahol nagy hiba? Nemi- de fizetjük a háborút (Ugy van! Ugy van! a kormánypártokon.) és ezt fizeti, saj-'nos, az egész magyar nép. f Arról van szói hogy merre megyünk. Arról van szó, hogy a magyar népnek milyen jövőt szánunk. Mi mindnyájan jószándékű:, 45*
