Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-39

635 Az országgyűlés 39. ülése 1948. evi február hő 4-én, szerdán, 6*36 eltérve a kitaposott ösvényektől, új kezdeményezéssel a kórházak válláról levesszük az idült betegek kezelésének, a -terhét és «zeretetkórházakat, azilumokat létesítünk. (Élénk helyeslés és taps.) ELNÖK: Az interpellációt az országgyűlés kiadja, a népjóléti miniszter úrnak. Következik Lukács Vilmos képviselő úr interpellációja az iparügyi miniszterhez a 105.029/1947. számú iparügyi, miniszteri rendelet módosítása tárgyában. Kérem á jegyző urat, szíveskedjék az interpedláeió szövegét felolvasni. FARKAS GYÖRGY jegyző (olvassa); »Van-e 'tudomása a miniszter úrnak arról, hogy 1947 november hó 30-án megjelent 105.029/1947 Ip. M. számú rendelet, amely ^ a hazai származású tűzifa legmagasabb eladási árának megállapítása tárgyában adatott ki és amely az árakat szabályozza, a tűzifakiskereskedelmet az egész létében megingatta^ mert a tűzifát csak a beszerzési áron adhatja el tovább a fogyasztóknak, így tehát sem az életlehetősége, sem pedig az adózási kötelezettsége biztosítva nincs, mert haszonkulcs nem jelentkezik, amiből pedig ezt fedezni tudná. Kérem tehát a miniszter urat arra, hogy • eme kiskereskedők érdekében módosítsa ezt, a rendeletét olyképpen, mint ezt a régi rendelet Szabályozta, hogy a kiskereskedő jogosítva legyen a telepestől vásárolt áru ellenértékér hez 20- százalékos kiskereskedői hasznot számítani.« ELNÖK: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. LUKÁCS VILMOS (md): T. Országgyűlés! Amint méltóztattak hallani, interpellációm tárgya az iparügyi miniszter úr 105.029— 1947. számú rendelete. Ez a rendelet nagyon helyesen — és ezt leszögezem — 'megállapítja a hazai tűzifa maximális árát és Szabályozza azt» hogy a nagykereskedő mennyiért adhatja ©1 vagontételekben az árut, hogyan adhatja el a telepes kereskedő az árut a kiskereskedőinek, a kiskereskedő pedig a fogyasztónak. Az előbbi kettővé! én niem kívánok foglalkozni. Kizárólag csak a kiskereskedők érdekében e'melek szót. , , Nekem az a meggyőződésem, hogy az ipairügyi miniszter» akinek működésére a J eçruabyobb szeretettel tekintek és akirő^ tudom» hogy minden kisemberrel szemben a legnagyobb megértést tanúsítja, interpeliációm «követlkeztébeii ezt a rendeletet módosítani fogja és heha*eállítja azt a rendelkezést, amely a kiskereskedői társa dalomnak is megengedte a " 20 százalékos haszonkulcsot. Nagyon jól tudjuk azt is, hogy a kiskereskedőknél nem a gazdag emberek vásárolnak, haTiem vásárol az a fogyasztó közönség» -amely nem tud többet venni, mint 25—30 vagy 50 Mlót. A fogyasztók érdekeit is szolgálja tehát ennek a kiskereskedői társadalomnak a fenntartása. Különben is hallottunk-már olyan hangokat felelős kormára tényezőktől, hogy a kisipart és a kiskereskedelmet a demokrácia fenn. akarja tartani» márpedig ilyen rendelkezésekkel, mint amilyenek ebben a rendeletben le vannak szögezve, a kiskereskedői társadalmat megmenteni és arr

a kötelezni, hogy adózási és közteherviselési kötelezettségének eleget tudjon tenni, nem lehet, A. régi rendelet megállapította, hogy a kiskereskedői társadalom 20 százalékos f haszonkulcsot számíthat fe] a fogyasztókkai szemben, az új rendelet pedig azt mondja» hogy vásárolhat tűzifát a telepes kereskedőktől 26 forintért és továbbadhatja a fogyasztóknak ugyancsak 26 forintért. Ha tehát ez így van,^ mint ahogyan a rendelet kimondja, akkor kérdem az igen t. miniszter urat, hogyan lehetséges az» hogy a kiskereskedői társadalom eleget tudjon tenni közteherviselési kötelezettségének és feinn tudja tartanai magát és családját, ha nincs semmiféle keresete? Azt is tekintetbe kell venni, hogy olyan emberekről van szó, akik kora reggeltől késő estig egy kis odúban, pincében árulják és bocsátják a fogyasztók rendelkezésére a tűzifát. Nekünk az a kötelességünk, hogy a kiskereskedői társadalmat is megvédjük s ezzel egyúttal a kisemberek érdekeit is szolgáljuk. Ezért arra kérem a miniszter urat, szíveskedjék ezt a rendeletet úgy módosítani, hogy a régi rendelet értelmében a kiskereskedői társadalom részére megállapított húszszázalékos haszonkulcsot újból engedélyezze. Ezt azért is kérem, mert ez a kisfogyasztók iránt is kötelességünk, hiszen ha a telepes kereskedő csak a kiskereskedőnek adhat el és a kiskereskedő tönkremegy, akkor hol fogja a kisember a tűzifáját beszerezni? Ezzel a rendelettel c&ak azt érjük. el, hogy az adóalanyok mennek . tönkre. Arról is meg vagyok győződve, hogy ezt a miost kiadott rendeletet a bürokrácia nagy dzsungeljében helytelenül alkalmazták. Ezért kérem, hogy a miniszter úr ezt a rendeletet vizsgálja felül és helyezze a régi rendeletet hatályba. (Taps a magyar demokratapárton és a néppárton-) ELNÖK: Az interpellációt az országgyűlés kiadja az iparügyi miniszter úrnak, . Következik Uiku Pál képviselő úr interpellációja a kormányhoz a pécsi tudományegyetem klinikáin tapasztalt elszomorító jelenségek tárgj^ában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni, . f ARKAS GYÖRGY jegyző (olvassa): »Van-e tudomása a kormánynak a pécsi klinikákon uralkodó megdöbbentő felszereléshiányról? Mit kíván teinni a kormány, hogy ez a tűrhetetlen állapot minél hamarjaM)' megszűnjék?« ELNÖK: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. ILKTJ PÁL (kp): T. OrszágyűlésJ A pécsi tudományegyetem, de ezzel párhuzamosan a pécsi és baranyai dolgozók olyan problémáját vagyok kénytelen itt szóvátenni, amely sürgős beavatkozást kíván. • Amikor felvéteni ezt a. kérdést, jól tudom, hogy amit eumondandó vagyok a pécsi tudományegyetem Klinikájáról, az ^nagyjában és egészében jellemző általában az ország közkórházaira: is. mert a háborús pusztítások és károk következtében, a népjóléti minisztérium mindén erőfeszítése ellenére is közk őrházaink még igen sok kívánnivalót hagynak hátra a betegellátás terén. Mégis úgy érzem, hogy foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, annál is inkább, mert Pécsett a tudomány egy etem klinikáin bizonyos mértékben más a helyzet, mint általában a közkői-házaknál. A helyzet ugyanis az, hoigy Pécsett a' klinikáknak a közkórházi teendőket is el kell látniok. Nem akarok arról beszéüiii, mert nem va-