Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-30

285 Âz országgyűlés BO. ülése 1917. val ha így marad, akkor ez csonka, úgyhogy erre felhívom az előadó úr figyelmét. (DÉNES István (md): Szóval ki kell egészítem! Igaza van!) Végül beszélni kell a 6. §. (3) bekezdéséről. (LEVAY Zoltán (md): Erről kell beszélni!) Azt mondhatnám, igen t. Országgyűlés, egye­nesen személyi sértésnek vehetnem, ha valaki az én multam után feltételezné rólam, hogy munkásellenes intézkedést hozok. (Felkiáltások az ellenzéken: Nem! Sőt! — LE VA Y Zoltán (md): Későbbi miniszterekről!) Ez a szakasz nem a bérharcokra vonatkozik és annyi min­denféle kauíélával van körülvéve, hogy meg sem történhetik az, hogy ezt a munkásság jo­4. gos követelései ellen használjuk fel. És ha vala­melyik képviselőtársam a francia események­kel állítja ezt párhuzamba, akkor emlékezte­tem arra, hogy a francia munkásellenes törvé­* nyéket azért hozták, hogy a munkásság jogos követelését letörjék. Azért hozták, hogy a munkásságnak a demokrácia melletti kiállását lehetetlenné tegyék. Mi pedig- azért hozzuk ezt a rendelkezést, hogy ha a munkásság sorában van olyan^ aki megtéved s a fasizmus érde­keiből a magyar újjáépítést akarja lehetetlen­né tenni, arra igenis lesújtson a büntető igaz­ságszolgáltatás. (LÉVAY Zoltán (md): Szóval ha valaki sztrájkol, akkor fasiszta!) Nem. (DÉNES István (md) : Akkor be kell venni így a törvény szövegébe! — Zaj.) A törvényben így bent is van. Azért, mert sem a rendőrség­nek, sem az ügyésznek a törvény értelmében nincs joga eljárást indítani Ugyanez a 6. § 'kimondja azt, hogy (olvassa): »A jelen §-han meghatározott bűn­cselekmény miatt a bűnvádi eljárást ^sak akikor lehet megindítani, ha azt az üzem, tárgya szerint illetékes miniszter — külön szakbizott­ság meghallgatása után — közérdekből szük­ségesnek tartja«. (GYURKOVITS Károly (szid) : Ez egy kicsit más, mint ahogyan mond­ják!) A 32. § szerint ezt a bizottságot a szak­miniszter az igazságügyminiszterrel egyetértve állítja össze. Azonkívül nem akarok itt az országgyűlés előtt jogi vitát provokálni, de ennek a 1. §-nak (3) bekezdése azt mondja, hogy- (olvassa): »... az ország újjáépítéséhez, illetőleg ,a jóvá­tételi . kötelezettség zavartalan, teljesítéséhez fűződő érdekeket súlyosan sérti vagy veszé­lyezteti.« A szándék egy egységes fogalom. Te­hát a bűncselekmény elkövetésénél nemcsak magára a tettre kell kiterjedni, hanem, amikor a törvény a motívumra is előírja a szándékois­ságot, • akikor erre is ki kell terjedni. Tehát nem lehet munkásokat azért, mert ők is sztráj­k-ólnak, de ezzel nem a jóvátételi kötelezettség zavartalan teljesítéséhez vagy az ország újjá­építéséhez fűződő érdekeket akarják szándéko­san megsérteni, ennek a szakasznak folyamán büntető eljárás alá vetni. (LÉVAY Zoltán r (md): A sztrájk maga a szándék, hogy nem dolgoznak! — Mozgás és zaj az ellenzéken és a kommunis'wpárton.) A törvény kiemeli az erre irányuló szándékot; (NAGY Kérolv (ikp): • Ezt csak önök magyarázzák bele!) Semmiféle munkásellenes tendenciát nem lehet 1 belema­gyarázni. En politikus vagyok ,és meg tudom érteni, hogy az ellenizék, az ellenzéki képviselők nem hagynak ki ilyen —- hogy jó »magyar« szóval -mondüam. —- ziccert, hogy ezt megpróbálják a munkáspártiak ellen kihasználni. (Zajos tilta­kozások az ellenzékről.) Ez nagyon rossz. (Zaj az ellenzéken, — Az elnök csenget! — KOL­évi december hó 12-én, pénteken. 286 BERT János (dn): A munkásság kiharcolt jo­gát meg akarjuk védeni! —• Zaj a kommunista párton.) Tisztelt képviselőtársam» a magyar dolgozók kiharcolt joga a magyar demokrá­ciának hiánytalan megvalósulása. Ezt akarjuk védeni. A magyar munkás érdeke, bogy ez az ország minél hamarabb újjáépüljön. (LÉVAY Zoltán (md): Ez a közös érdek!) Ezt ai'arja a 6. § (3) bekezdése. Igen ,'t. Országgyűlés! Éppen Matheovits képviselőtársam az előzetes letartóztatásról tartott itt egy nagyon érdekes előadást, amely azonban ellentétben áll a bűnvádi perrendtar­tással. A bűnvádi perrendtartás 141. §-a taxa­tíve felsorolta azokat az eseteket, amikor az előzetes letartóztatását el lehet rendelni és ez eléggé széleskörű. Ezen sajnos semmiféle igaz­ságügyi rendelet nem szűkített, rnert^ hiszen igazé volt az egyik közbeszóló képviselőtársam­nak, hogy foglalkozás szerint különbözhetett: az úr szabadon védekezhetett, ha 100.000 koronát sikkasztott is, a prolit pedig előzetes letartózta­tásba helyezték, ha kenyeret lopott, akkor is. (Ugy van! 11 mi van! a kommüntsfavart sorai­ban. — Eay hang a demokrata névvárt oldalá­ról: Hiba volt!) Hiba volt, de megtörtént, és hogy hosszú az idő, amíg letartóztatásban lehet valakit tartani, etekintetben hivatkozott iffen t. képviselőtársam ismét egy igazságügymi­niszteri rendeletre, amely figyelmeztette a bíró­ságokat és az ügyészségeket, hogy ne túlsokáig tartsanak embereket előzetes Feartóztatásban. Mi nagyon jól tudjuk, hogy politikai bűn­cselekményekkel vádoltak főtárgyalásával nem nagyon siettek a bíróságok és előfordult eecv eset, amikor 27 vádlott volt, akik három évié: voltak előzetes letartóztatásban (GYURKOVITS Károly (szd): Azt sem kérdezték, hogy hívják őket!) és közülük 12-öt jós-erősen felmentett a bíróság. Kii adta nekik vissza a három évet! De ilyen esetet egész sorozatot tudnék a képvi­selő'úrnak mondani. (MATHEOVITS Ferenc (dn): Az a célunk, hogy ez most ne fordulhasson elő! — Felkiáltások a kommün:stavári oldalán: Csak mosi 1 ne forduljon elő!) A baj, igen t. képviselő úr, csak az, hogy ez a cél nem nyilat­kozott meg akkor, amikor mirólunk volt szó. (Ugy van! Ugy van! a kommunistapárt sorai­ban.) Akkor nyilatkozott meg, mikor a ma­gyar úri osztályról volt szó. Higgye eh ha én követelem a demokratikus jogokat, az eery ki­csit másképpen hangzik, mint amikor azok kö­vetelik, akikről nem tudom, de feltételezem, hogy nem mindenben a demokrácia érdekében akarják azt, (Taps a kormánypártok soraiban-) Tessék elhinni- hogy ez a törvényiavaslat semmi egyebet nem akar, mint a magyar nép­nek a magyar demokráciának <a<z érdekét. Mj senkit igazságtalanul nem akarunk .elítélni és senki bűnöst nem. akarunk futni hagyni. (Ugy van! Ugy van! a kommunistavárt soraiban.) # Ügy sem tudjuk ezt a szándékunkat teljesen 'beváltani, de erre törekszünk, és nem érkeze't még el az ideje annak, bogy a népbírósági in­tézményt akár csak át is alakítsuk. Ebben a törvényjavaslatban igenis vannak olyan rendelkezések, amelyek majd a népi de­mokrácia megvalósulása esetén ki fognak esni, de viszont tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy mi máskép fogalmazzuk a törvényeket, de nem tudunk a magyar közvélemény mai lelki állapota mellett a jog számára új magyar­nyelvét teremteni. (Lelkes tavs a kormány­pártok soraiban) ELNÖK: Az előadó úr kíván szólni. »

Next

/
Thumbnails
Contents