Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-30
275 Az országgyűlés 30, ülése 1947. erőre akar emelni. Mégis, miután a törvényjavaslat maga is egy külön szakbizottság felállítását látja szükségesnek, hogy ez dönt hesseu abban a kérdésben, hogy itt ne következzék be tényleg a munkás munkavállalói jogának és munka szabadságának sérelme, a magam részéről is sokkal helyesebbnek látnám, ha éppen ezért 6, §. (3) bekezdését a törvényjavasatból kihagynék. Ha azután mégis arra «szükség lesz, akkor a többségi akarat ennek megvalósítására hozhat törvényt és akkor feleslegessé válik a szakbizottság, amelyet úgyis a kormányzat rendel ki, vagy pedig nincs rá szükség, és akkor csak káros volna ennek a (3) bekezdésnek felvétele. Es még egy dolgot keli ennél a kérdésnél felvetnünk. Ha nagyon megnézzük a szakasznak ezt a (3) bekezdését, amely helyesen folyik az államosítás gondolatából, fel kell vetni a kérdést, hogy vájjon helyes-e túzásba menni az államosítássall Mert azt ne felejtsük el, hogy az államosítás magától értetődően, magának a. dolognak a természete szerint kell, hogy gátja, korlátja, sőt a legtöbbször megsemmisítője legyen a munkás sztrájkjogának, a munkás munkavállalói jogának "és szabadságának. Nem egyszerű és nem könnyű kérdés ez, amelyet azonban ez a törvényjavaslat tényleg felvet. Miután eaekre a szempontokra rámutatni ionosnak tartottam, befejezésül meg kell mondanom, hogy ha ezt a törvényjavaslatot a maga átfogó szempontjainak vizsgálata mellett nézem, ebben három jelentős lépést látok. Az egyik — szemben az alapelgondoiással — a végső állásfoglalás a laikus bíráskodási rendszer, a népbírósági rendszer mellett, amelyet különös örömmel üdvözlök, mert ez a demokráciának meg}; felelő bíráskodás, de ez atz >a bíráskodási rendszer is, amely a szakbíráknak a tekintélyét visszaadja s azt az állandó támadási felületet lehetetlenné teszi. A másik szembont, — épen azért, mert a bankok államosításával kapcsolatos törvényiavaslat indokolását élesen kifogásoltam, — hogy ugyanakkor különös éllel rámutassak arra is. hogy ez a törvényjavaslat példát mutat, hogyan kell az országgyűlés elé terjesztendő törvényjavaslatot megindokolni, hogy az indokolás egyben eligazítója legyen a bíráskodásnak is. Ez &?* a klasszikus indokolási rendszer, amely, ha a múltban fordult elő, akkor is jó volt, s amelyik jó^ ma is, ha tényleg előfordul, mint ebben a törvényjavaslatban^ amelynek indokolása alkalmas arra, hogy mjnt a törvény hiteles magyafázatfi, vitás kérdésekben eligazító leérvén. Végül befejezésül a halálbüntetés kérdésénél csak egy rövid mondatot. Mosolyogva hallgattam a pro és kontra felhozott érveket Akaratlanul eszembe jutott, hogy negyven esztendővei ezelőtt a budapesti tudományegyetem már kimondta, hogy doktori értekezést pedig a halálbüntetés kérdéséről nem fogad el. Annyira kitaposott mesgyéje van itt a »jobb« és »bal« álláspontnak.^ hogy efelől itt, most az országgyűlés előtt új vitát provokálni lehet ugyan, de igaza van a miniszter úrnak, aki ismervén ennek judikaturáját, minden felhozott érv fölött mosolyog, mert azt századokkal ezelőtt, de legalábbis az elmúlt században X-szer és még többször hozták már fel. Nem is lehet itt újat mondani. E kérdésben a lelki hangulat a döntő, amely a halálévi december hó 12-én, pénteken. 276 büntetés eltörlését fogja kívánni vagy afflúak fenntartásáért harcolni. Nyilvánvaló, hogy a demokráciánk a szabadság gondolatán épülő alapelve végül is a halálbüntetés eltörlése; kell, hogy legyen, mint ahogy ezt hangoztatták nehéz időkben is, hangoztattuk Saliai és Fürst halálra ítélése idején. De osztom Matheovits igen t. képviselőtársam álláspontját abban a kérdésben, hogy ezt a kérdést felvetni és tárgyalni nem a, népbírósági javaslat kapcsán kell és lehet, mert nyilvánvaló, hogy nem azokkal szemben a legalkalmasabb-ennek a kérdésnek a felvetése, akik fölött a népbíráskodjásnak ítélkeznie keli, hanem majd nyugalmas, békés hangulatban egy átfogó, törvényjavaslattal kell rendezni a kérdést, amikor egészen bizonyos, hogy a jószándéku és a demokráciát akaró emberek a halálbüntetés eltörlése mellett lesznek. En azt hiszem, hogy most, ,az esztendőnek ebben a békességet óhajtó hónapjában el fog mindannyiunkat az a vágy, az a,z óhaj, hogy minél előbb következzék- el az a békességet akaró hangulat, amely tényleg közelebbihozza egyrészt az amnesztiának legalább bizonyos mértékű megvalósítását, másrészt pedig lehetővé teszi a halálbüntetés eltörlése gondolatának a megvalósítását, ami a demokrásiának, a komolyan értelmezett demokráciának mindig, mindéi) időben, a múltban is és hi" szem, a jövőben is törekvése volt és lesz.) Minthogy a törvényjavaslat az igazság gondolata felé halad és minthogy nemcsak az uralmon lévők érdekeit szolgáló jogszabályok összessége alkar lenni, hanem megpróbál egy átfogó elgondolást teremteni miniden: ebben a hazában élő ember számára, ezért azt általánosságban elfogadóm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK: Kíván-e még valaki'a törvényjavaslathoz f általánosságban hozzászokni (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a! vitát bezárom 1 . Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. EIES ISTVÁN miniszter: T. Országgyűlés! Vészy Mátyás képviselőtársam beszéde végén azt mondotta, hogy a halálbüntetésről majd békés időkben'fogunk beszélni. Arra szeretnék itt mindjárt beszédem elején rámutatni, hogy ennek a vitának,az ellenzék részéről egy alapvető hibája volt az. hogy ezt a javaslatot úgy bírálták., mintha a legszebb! békeidőket élnénk. Pedig nemi egy baloldali, hanem egy nagyon jobboldali jogász, Kirchknopf porosz fő államügyész egy 1847-ben tartott előadásában állapította meg azt, hogy tulajdonképpen a jog azért nem tudomány, mert igazságai csak bizonyos időkben igazak ós miniden társadalmi megmozdulásnál a jogi könyvtárakat el kellene égetni. (Felkiáltások a demokrata néppárt soraiban: Porosz! — VÉSZY Mátyás (pk): Nagyon porosz!) Kérem, nagyon sok igazság van ebben. Ha ez így van, akkor nem lehet ezt a javaslatot, amely a legszörnyűbb világégés romjait akarja eltisztítani, az 1880-as és 1903-as igazságügyminiszteri rendeletek alapján bírálni. Matheovits képviselőtársam elfelejti azt, hogy azóta két világháború volt, azóta volt egy fasiszta olasz és egy német nemzetiszocialista törvényhozás. En nem. tudom elképzelni még Matheovits képviselőtársam felfogását követve sem, hogy például az 1939 :IV. te. és az 1941 :XV- te'olyan nagyon
