Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.

Ülésnapok - 1947-10

463 Az országgyűlés 10. ülése 19Í7. Szereinek visszatérni ,rá és kérem — (Hall­juk! Halljuk! az ellenzéken.) majdnem azt mondtam, hogy a hallgatóságot — ennyi beszéd után, amit itt hallottunk, már én is beleesem a népgyűlési hangulatba — mondom, kérem a hallgatóságot, hogy hallgatóság legyen a .ielen pillán a than és próbáljon megint tárgyilagosan az érvelésre figyelni- Legfeljebb mii történhe­tik: nem fogunk egiyetérteni. (Felkiáltások az ellenzék soraiban: Az lehet! Az biztos!) Én ab­ban a reményiben vagyok, hogy ha nem is ér­iünk egyet, de "jó lesz, ha megértjük egymást. Ez kötelező volna mindnyájunk számára. (Niaigy László (md): így «kellene!) Tehát a kérdés az, hogy miért munkás­bíróság', ha már laikus bíróság. Az én felfogá­som szerint ebben a súlyos gazdasági fertőzés­ben éltünk éppen a feketézőik és egyéb gazda­sági bűnözők szíves közreműködése követkéz­vében, a legnagyobb és legjogosabb igényt erre a bíráskodásra, igenis az ipari munkásság jelentheti, mert ő szenvedett legtöbbet és mi­közben ezek a gazdasági kártevők itt rombol­ták ai demokrácia gazdasági alapjait, ez a ré­teg volt iaz, amely önfeláldozóan épített ebben az országban és lehetővé tette azt, hogy ennyi kártevő ellenére is ez a demokrácia gazdasági­lag ne menjen tönkre. (Ugy van! Ugy van! — Hosszantartó élénk taons a kommunistapárt és •a parasztpárt .soraiban. — Taps a szociál­demokratapárton. — Élénk felkáltásoka nép­párt soraiban: A paraszt nem dolgozott? Szé­gyelje magát! — Zaj.) Nem értem a t kép­viselő urak nyugtalanságát. (Felkiáltás a nép­párt soraiban: A képviselő úr üljön át amoda, a kommunistiapártiba! — Zaj.) Mondtam, hogy a parasztokra is rá fogok tenni, (Zaj. —- Az el­nök csenget.) nem lis tudnáim kifelejteni őket anár pártpoziciómnál fogva sem- Ha meg akar­nak érteni, feltétlenül' logikus sorrendben kell az egészet, tárgyalni. Munkásbíróságról van szó, tehát most ez következik. Hogy miiért nem pairasztbíróság! Ez azután fog következni. Tes­sék, sorra venni a kérdéseket. (Taps a kommu­nistapártra parasztpárt és a szociáldemokrata­párt soraiban.) Aki itt tiltakozik a munkásság illeitékes­sége ellen, az tulajdonképpen a ^munkásoknak ezt az igényét vonja kétségbe, (Ügy van! Úgy van! a, kommunistapárt soraiban.) amikor a munkások két és félesztenelei igen produktív és — az előbb Dénes képviselőtársam hangsú­lyozta — meg nem fizetett munkájuk után ki­érdemelték azt, hogy az igénvüket ezen a té­ren is érvényesítsük. (Felkiáltások az ellenzék soraiban: Más nem?) Azonnal. Sorra fogok menni. (Mozgás. — Az elnök csenget.) A har­madik pontnál tartok, tétszik érteni, most jön a negyedik pont. (Zaj.) A negyedik pont az a vád, hogy ez osz­tálybíróság. Hogy ez osztálybíróság, ezt mái­szépen körülvitatta mindenki. Elfelejtettem a nevet, de meg foigom nézni, igen; Matheovits Ferenc képviselőtársam utalt ugyan rá, hogy neki is sejtése és gyanakvása van arra. hogy az .ejlmult rendszer bírósága is osztálybíróság volt — (Felkiáltások az ellenzék soraiban: Nem ezt mondotta!) de ezt mondotta, elég vi" lágosan megmondotta — és igenis, a demo­krácia kötelessége ta múltnak ezt a hibáját kiküszöbölni. Rendben van, benne: vagyunk ebben. Ha a demokráciának sikerült volna már az osztály válaszfalakat ledönteni«, akikor nem volna osztálykérdés. (Úgy van! Ügy van! — Taps a kommunistapárt, a parasztpárt és évi október hó 23"án, csütörtökön. 161 a szociáldemokratapárt soraiban.) Ennek a. vitának során nekem az tűnt fel legjobban és az váltotta ki a* legnagyobb elleinkezést be­lőlem, hogy a t. túloldalról még mindig túlsá­gosan hangsúlyozták az osztályválaszfalakat, és ha le kell ezeket dönteni, akkor... (Fel­kiáltások a néppárt soraiban: Ott kezdjék!) Egy pillanat türelmet! Amelyik osztályra most rábízzuk ennek a különbíróságnak a funkcióját, az a társadalmi osztály, igenis, kezdi ezt, de be is fogja végezni és fa végén fel fogja építeni az osztálytalan társadalmat. (Lelkes taps a 'kommunistapárt, a parasztpárt és a szociáldemokratapárt soraiban. — Hődy György (f) : A szavakon lovagolnak, nem a lé­nyegen!) Akik most nagyon tiltakoznak, azok­nak jó párszáz esztendő voH adva arra, hogy az osztálytalan bíróságot a társadalom szá­mára megteremtsék. (Úgy van! Ügy van! — Élénk taps a kommunistapárt, a parasztpárt és a szociáldemokratapárt soraiban.) A mun­kásosztálynak itt Magyarországon — el­tekintve egy párhónapos intervallumtól, amely nem sikerült — eddigelé még csak kétes fél esztendő áBott rendelkezésére arra, hogy ezeket az igen éles és határozott osztály válasz­falakat lerombolja (Felkiáltások a néppárt so­raiban: De nem így!) és meg kell álllapítani, hogy ez bizonyos tekintetben már sikerült is. Többek között például — és itt térek rá most már az ötödik pontra, hogy fele T jek t. képvi­selőtársamnak is — igenis, már nagy mérték­ben, sikerült lebontani ezt a. válaszfalat a munkásság és a parasztság osztálya között. (Úgy van! Ügy van! — Taps a parasztpárt és a kommunistapárt soraiban.) Az tűnt fel nekem ebben a tárgyalásban, — mert én igen tárgyilagosan figyeltem arra. amit mélyen t. képviselőtársaim mondot­tak (Zaj a néppárt soraiban.) — hogy csodá­latos dolog, de ebben a parlamentbe n ennél a pontnál a parasztok érdekeit ügyvédek^ véd­ték. (Tetszés és élénk taps a parasztpárt, a kommunistapárt és a szociáldemokratapárt, soraiban. — Zaj az ellenzéken. — Az elnök csenget. — Dénes István (md): Ezek aztán rendes ügyvédek! Remélem, meg vagyunk elégedve!) Először is a parasztok ezt a védel­miét nem kérték, prókátorokat ettre nem fo* g adtak, tehát ezek fogadatlan prókátorok (Zaj.) másodszor pedig nem fogják megkö­szönni ezt a. védelmet. Tudniillik, ha ez a vé­delem abban nyilatkozik meg, hogy a védő­ügyvédek iá munkásság felé kacsintva uszít­ják a parasztságot, hogy: az ellen akarlak én téged megvédeni, ebben már benne vain az a tendencia is, hogy a parasztot pedig a mun­kásság ellen heccelik. (Ügy van! Ügy van! — Taps a kommunistapárt és a, parasztpárt so m raiban. — Za>j és ellentmondások az ellenzé­ken.) De továbbmegyek, hogy én is védjem egy kicsit a parasztságot. (Halljuk! Halljuk! — Élénk derültség az ellenzéken.) Rám nem mondhatják azt, hogy fogadatlan prókátor va­gyök» (Villányi Miklós (dn): Nemigen áll ez jól magának! — Egy hang a parasztpárton Villányi Miklós felé: Magának ntagyon jól áll!) mert engam kifej ezeitten ezzel a céllal küldtek ide be. (Állandó zaj.) Egy tényt állapítsunk meg, amit Dénes képviselőtársam elég részletesen fejtegetett is már, hogy tudniillik a feketézők és a gazda­sági kártevők éppenolytan őfenségéi a paraszt-

Next

/
Thumbnails
Contents