Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-7
273 Az országgyűlés 7. ülése 1H7. évi október hó 10-én, pén f ekeK 274 dasági érdekképviselet régóta vajúdó kérdését véigre meg tudjuk oldani és megtaláljuk azt a, szervezeti formát, amelyet az adott körülményeink között gazdaságosan, takarékosan meg r lehet valósítani. Az elmúlt rendszernek például az volt az egyik baja« hogy évi 40 millió r forintot jelent, amelyet sem külön parasztság, sem az államháztartás nem vehet magára, olyan terhe ez a termelésnek. Ha teháit ezit a kérdést is meg tudjuk oldani, akkor meggyőződéseim szerint megvalósítottuk mezőgazdasági előrehaladásunknak, paraszti termelésünk fejlődésének azt a két legfőbb feltételét, amelyre szükség van. Minthogy pedig ez sarkalatosán, döntően fontos tennivaló, ehhez mért _ nyomatékkal hívjuk fel rá a kormányzat figyelmét'. Néhány általános politikai kérdésről szeretnék még szólni, igyekezvén röviden beszélni. A közigazgatási reformai, az autonómia fejlesztése, a státusrendezés kérdése igen sokszor felmerült a vitában és kellő szerepet kapott a miniszterelnök úr proigrammjiáiban is. De itt- szintén politikailaig eltérő nézetek vitatkoznak egymással. Az- egyik oldalon elsősorban a községi választások napi politikai kérdéseként merül fel ez a téma és ennek megfelelően több-kevesebb szenvedélyességgel sürgetik a közigazgatási reforimdát és az önkormányzati, községi és törvényhatósági választásokat. A másik oldalon pedig Barankovics képviseliőtárteam hozzászólásában túlságosan elvont, túlságosan távoli perspektívába illeszkedeitt bele ez a kérdés, amikor ő a társadalmi alkotmány megteremtését vetette fel, amelybe szakszervezet, mezőgazdasági érdekképviselet, a szabad községeik kialakítása,, népvárímegyék kialakítása és effélék foglalhatók bele. Én azit hiszem- nem járunk él helyesen akkor sem, ha a községi választások napi politikai kérdéseként szemléljük a dolgot és akkor sem, ha ilyen távoli, szinte platonikus messzeségbe vetítjük a kérdést. Akkor járunk el helyesen, (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Nem értjük!) — hogy nem érti amit mondok, arról iiem tehetek, —ha ezt a dolgot sem nagyon elvontan, sem a mindennapi politikai izgalmak szempontjából nem nézzük, hanem! úgy tekintjük, mint la magyar köztársaságnak egy történelmi feladatát, mérhetetlenül nagyjelentőségű, jövő fejlődésünk szempontjából döntő kérdését, amelyet kellő munkával és elimélyedéssel, de ugyanakkor amilyen gyorsan lehet, meg kell oldani. A sitátuskérdést példának okáért szinten Barankovics képviselőtársam fogalmazta úgy, hogy a tanácsosok, osztályfőnökök, álliaimtitkárok luxusát, különösen a fiatal, magasrangú tisztviselők túltengését nam engedhetjük meg magunknak. Ebben tökéletesen egyetértünk. (Felkiáltások az ellenzéken: Korban fiatalok!) A korban való fiatalságot azonban elég gyaknan szokták szóvá tenni és -a Szabad Száj abból él, hogy ez irányban vicceket farag. Nézzük csak ezt a kérdést. Ez valóban státuskérdés s ennek megoldása nézetem szerint: a legkevésbbé volna helyes abban az esetben, ha úgy csinálnánk, hogy az összes fiatal államtitkárokat, osztályfőnököket elcsapnánk, vagy leépítenénk számukat akkorára, amekkoráit éppen ki tudunk gondolni. Valóban túlzott az organizáció, tülnagy az adminisztráció, ezt csökkenteni kell. De miért állt elő az a helyzet, hogy fiaitaleimibereket kellett tanácsosoknak, osztályfőnököknek és államtitkároknak odatenni? (Zaj az ellenzék soraiban. — Közbeszólások ORSZÁGGYŰLÉSI NAPLÓ I. ugyanott: — Pártigazolváoiy!) _ Én példának okáért nyugodt lélekkel vállalom a felelősséget azért, hogy harminc év körüli fiatalembereket Debrecenben tanácsosoknak terjesztettem elő, egyikébői-másikából azóta államtitkár lett- Ezt nyugodt lélekkel ma is helyesnek tartom és azt állítom, hogy mind a demokrácia szempontjából, mind az ott végzendő munka szempontjából^ pótolhatatlanok, ha az összes régi tisztviselőket is számibavesszük. (Zaj. — Szén' ner József (f) közbeszól.) Azt állítom tehát- nem annyira luxus ez, mint inkább kényszerűség. Kényszerűség azért, mert ha az a miniszter leghasznavehetőbb munkatársait kellő posztra akarja állítani, akkor a jelenlegi szolgálati pragmatika és hierarchia szerint az illetőket osztályfőnököknek vagy államtitkároknak kell kinevezni, holott sem ia miniszternek, sem az illetőnek eszébe nem jut-nai, hogy az leigyen, ha voliniai olyaai demokratikus szolgálati szabályzatunk, hogy minden arra valót korára és rangjára való tekintet nélkül oda lehetne állítani. Kivételesen -megengedi ezt a mi szolgála|tíi rendiünk, de rendszerként nem- tehát a rendszert be kell tartani, muszáj olyan embereket is tanácsosokká, osztályfőnökökké és államtitkáirokká tenni, akiknél tényleg nem indokolt. Az viszont tökéletesen indokolt, hogy vezető posztra álljanak. Ez is témája lehet a státusrendezésnek és a másik oldalon ugyanilyen döntő^ és fontos témája igazgatási rendünk jobbításának, hogy a közigazgatás reformját valóban úgy hajtsuk végre, hogy az egyfelől az önkormányzati élet fejlesztését szolgálja, másfelől pedig az önkormányzati közigazgatás munkaiképességét növelje- Ezit mind nagyon jól meg lehet csinálni, de nem úgy, hogy napi politikai kérdést csinálunk belőle, mint ahogy ez némely felszólalásból^ kitetszik. Végül — és ezzel be is fejezem felszólalásomat — külpolitikai kérdéseinkről szeretnék néhány szót szólni, azzal is kapcsolatban, amit a (miniszterelnök úr erről a témáiról előadott. Politikai közvéleményünk körülbelül 1848 óta külpolitikai kérdéseinkben meglehetősen eltompult, megromlott; túlságosan frázisokban, indokolatlanul stilizált képletekben, szinte üresen elhangzó formulákban tanultunk meg gondolkozni. Szinte megszokta közvéleményünk azt, hogy a kötelezöniek érz-etit, vagy szépen hangzó frázisokat nyugodt lélekkel újra meg újra kimoindja , atekintetben, hogy emögött, viszont mindenki bátran gondolhat amit akar, úgysem kell komolyan venni az egészet. Ez a külpolitikai eltompulás és leromlás politikai közvéleményünkben természetesen nem maradt megbosszulatlanul. Hogy Magyarország egymásután olyan háborúkba ment bele, amelyeket a nép széles rétegeinek helyeslése kisért még akkor is, ha az emberek egy részében valamilyen szorongás élt, hogy : Uram Isten, talán nem is jó, így fizetünk meg azért, hogy gon" dolkozásunk, külpolitikai érdeklődésünk bizony meg volt zavarodva, el volt romolva és el volt' tompulva. De nézzük meg közelebbről azt a külpolitikai helyzetet, amelyben vagyunk és azokat a szempontokat^ amelyeket külpolitikánkban helyesen követnünk kell. A kis nemzetek sorsáról, magatartásáról és létérdekeiről szólott különösen Barankovics képviselőtársam, és körülbelül azt fejtette ki, hogy a kis nemzetek sorsa szinte minden lépésben függ a nagy nemzetekétől, tehát saját nagyságukhoz, erejükhöz 18
