Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-5
199 - Az országgyűlés á. ülése 1947 üzemek, amelyek Hódmezővásárhely területén vannak, csak igen alacsony létszámú munkásságot tudnak foglalkoztatni: Természetesen, mi éppen, azért voltunk annyira lekötve ezzel az üggyel, hogy a munkanélküliek dolgában eljárjunk, mert ezek az üzemek csak <a legminimálisabb számú munkásságot tudták foglal; koztatni. Én nem mondom, hogy a Gazdasági Főtanácshoz és a minisztériumokba való járkálás eredménytelen volt: adtak akkora összegeket, milyeneket csak bírtak, de az a. háromnégyezer állandó munkanélküli, természetesen sokkal többet kíván, és' éppen ezért szeretném itt, az igen t. Országgyűlés előtt felemlíteni azokat az üzemeket, amelyek ma Hódmezővásárhelyen működnek és megállapítani, hogy mekkora létszám dolgozik bennük most és mekkora dolgozott a háború előtt. Kun Domokos kaptafagyáros alkalmazottainak száma ezidőszerint 13, a háború előtt volt 24. Ökrös, ugyancsak kaptafagyáros, ma 9 alkalmazottat foglalkoztat, a háború előtt 20-at. Wollner Károly cementárugyára. 7 alkalmazottal dolgozik, a háború előtt 16-tal. Kalmár Zsigmond és Tár&a rostagyár most 19, a múltban 45 alkalmazottal dolgozott. A Kokron kötszövöttárugyár most 250 . alkalmazottat foglalkoztat, a múltban 1300-at. A Concordia kötszövöttárugyár 40, az elmúltban 300 alkalmazottal dolgozott. A malmoknál meg kell említenem igen t. Országgyűlés, hogy itt történt valami. Tudniillik, Hódmezővásárhelyen igen jó malmok és jó malmi munkások vannak. Innen az MSzK jóvoltából elvitték a búzát őrletlenül és így a képzett malmi munkások természetesen csak rövid munkaidővel dolgoztak. A malmokat leállították és bele kellett törődniök abba, hogy a búzát őrletlenül viszik el. Gálya s Károly műszaki üzeme 5 alkalmazottal dolgozik, ia múltban 18-at foglalkoztatott. Sorolhatnám tovább, van itt még jónéban y, de csak összegezve akarom megemlíteni, hogy most 785 munkás dolgozik a háborúelőtti 2844-gyel szemben. Nemcsak a 3—4000 munkanélküli érdekében kell ezen a helyzeten segíteni, hanem figyelembe kell venni, hogy azok a kisebb üzemek is, amelyek a kisiparosság kezében vannak, a legnyomorúságosabb életet élik, mert nem tudnak anyaghoz hozzájutni. Nap-nap után szoktak nálam munkanélküliek jelentkezni és elmondják» hogy az ország Hitelesítették : Kosa András s. k. naplóbíráló-biz évi október hó 8-án, szerdán. 200 bármely területére hajlandók volnának elmenni dolgozni. Itt kell megemlítenem, hogy Parragi képviselőtársam, amikor azt mondja, hogy a svábokat meg kell menteni, mert nem is olyan nagyon rossz demokraták, gondoljon arra, hogy azok a 6—8—10 családtagú földmunkásak, akik jogosan követelhetik ebben az országban a földet, jussanak elsősorban földhöz, (Helyeslés a néppárton.) és ne sajnálja azokat a svábokat, akik a földet évszázadokon keresztül jogtalanul bitorolták.. Hódmezővásárhely földben szegény terület, ismeretes, hogy nagybirtok ott nem igen volt. A földigénylőknek csak 20 százaléka jutott földhöz. így természetesen a muúkanélküliség még nagyobb arányú, nem is beszélve arról, hogy a közelgő tél borzalmaival jelentkezik és a munkásságot minden nélkül találja. A mezőgazdaság alig tud. munkásokat foglalkoztatni' az aszály és más elemi csapások miatt. Éppen ezért kérem az iparügyi miniszter urat, sürgősen vizsgálja meg a hódmezővásárhelyi gyárak helyzetét és a lehetőség szerint segítse elő anyagellátásukat, ami természetesen lehetővé tenné a munkanélküliek bizonyos százalékának alkalmazását. A meglévő kis üzemek ugyanis, amint már elmondottam, 785 alkalmazottal dolgoznak, míg a múltban 2844-et foglalkoztattak. Ha tehát az ebből előálló differencia megszűnnék, ' könnyebbé válna a hódmezővásárhelyi munkanélküliek helyzete. Nemcsak ezért szükséges ezeknek a kis üzemeknek a helyreállítása, hanem azért is, mert nem vexálhatjuk állandóan a kormányt azért, hogy pénzt adjon. Ezenkívül a kérdés a stabilizáció szempontjából is nagy fontossággal bír, mert az állani terhéből egy bizonyos részt át lehetne hárítani ezekre a kis üzemekre és ily módom Hódmezővásárhely dolgozóinak is könnyebb lenne a helyzete. Arra kérem az iparügyi miniszter, urat,, szíveskedjék ezekre a kérdésekre sürgősen felfigyelni és Hódmezővásárhely dolgozói érdekében lehetővé tenni, hogy az említett üzemek anyaghoz jussanak. (Taps a kommün stapdrt somiban.? '• Elnök: Az országgyűlés az interpellációt kiadja az iparügyi miniszter úrnak. T. Országgyűlés! Tekintve, hogy több interpelláció wines, az ülést •bezárom. (Az ülés délután 6 óra 56 perckor végződött.) Papái György s. h. Msági tagok.