Nemzetgyűlési napló, 1945. VIII. kötet • 1947. június 24. - 1947. július 25.
Ülésnapok - 1945-141
4:07 A nemzetgyűlés 111, ülése 1917, évi július Tió l-én, pénteken. 408 csak azért is, mert történettudós, levéltáros barátaim kértek erre, tudván, hogy közvetlen tapasztalatból ismerem hosszú éveken át tartott kutatásokból a levéltárak alapvető jelentőségét a tudományos kutatás, vagyis a nemzeti mű* veltség szempontjából. Az előttünk fekvő levéltári 'törvény javaslat elkészítésén már régóta fáradoztak az illetékes körök. Tudományos oldalról évtizedek óta hangsúlyozzák elengedhetetlen szükségességét és az előttünk fekvő javaslatot is az előbbi vfatlás- és közoktatásügyi miniszter nyújtotta be, ami azt jelenti, hogy az illetékes szer; vek az ő minisztersége .alatt fejezitek be hosszú tárgyalások után munkájukat és öntötték szakaszokba a magyar törénelmi kutatás alapjait védő ós megszilárdító elgondolásaikat. A mostani miniszter ezeket az elgondolásokat magáévá tette és. a. ftörvényjavaslatot változatlan formában terjeszti a nemzetgyűlés elé. Felesleges munka volna hosszasabban magyaráznom iskolázott emberek előtt, mi egy levéltár és milyen közérdek fűződik ahhoz, hogy a Levéltárak ügye végre kikerüljön mostoha elhagyatottságából. Indokolja egy ilyen törvény sürgős, megalkotását elsősorban az a szörnyű pusztulás, amely az utóbbi években ezen a (téren is érte a magyar műveltséget. Olyan levéltárak pusztultak eil a legutóbbi háború folyamán, amelyek még a törökdulást is elkerülték. Természetesen a magánlevéltárak háborús veszteségei a legnagyobbak. így megsemmisült az Endirődyek vöröskői, a Hunyadiak kéthelyi, a Zichyek hörcsög! ,é s n , a gylángi, a Szapáryak büki és tiszabuirai, a Somssitíhok babóesai, a Vécseyek szőkedenesi, a Prónayak ácsai és alsópetényi, a Berczellyek nógrádberoeli, a Telekiek gyönirői, a Vayak berkeszi, a Tiszák geszti, a Patayak baji és József, valamint István nádorok magánlevéltárát tartalmazó alcsúti levéltár. Ezek a pusztulások oly nagyarányúak, hogy például a berkeszi Vay-levértárból, amelyben 2800 közép-kori oklevél volt, összesen kettőt i sikerült megmenteni. A régi Magyarország történettében nagy szerepet játszott családok levéltárai azokban ~ &, kastélyokban voltak elhelyezve, amelyeket a földreformról szóló' törvény elvett régi tulajdonosaiktól, így ezek a felbecsülhetetlen értékeket őrző levéltárak sokszor teljesen gazdátlanok maradtak és esztelen pusztítás áldozataivá váltak. Pontosságukat még növeli az a körülmény, hogy az ausztriai hadjáratok folyamán a magyar vonatkozású iratanyag jelentékeny menynyiségben szintén elpusztulti így például phogy csak egyet említsek meg — elpusztult a bécsi államtanács irattára és így a Magyarországra vonatkozó határozatokra, tanácskozásokra vonatkozó iratok Mária Terézia korától körülbelül Metternich haláláig teljesen elpusztultak, úgyhogy ez a tudományos kutatás számára hozzáférhetetlen és ismeretlen anyaggá vált. A kültföldii anyagot is tehát \ a magyarországi anyagnak kell bizonyos fokig pótolnia, ezért fontosságban növekedett a Magyarországon még megtalálható iratanyag sorsa. Né gondoljuk, t. Nemzetgyűlés, hogy ezek a levéltárak csupán a kiváltságos történelmi osztályok szempontjából jelentenek nélkülözhetetlen forrásanyagot. Eltekintve attól, hogy a történeti múlt kutatásában a mindenkori vezet őszerepet játszó osztályok története is éppenúgy integráns része a történelemnek, mint bármely más tényező, még a szélesebb tömegek szellemi gazdasági, vagy politikai életének tanulmányozása, kutatása is jóformái csak ezeken az írásos emlékeken keresztül végezhető. Adólajstromok, beadványok, tisztviselők jelentései, levelei nélkül nem sokat 1 tudnánk meg a magyar nép régi életéiről, telepedésének, szaporodásának, szenvedéseinek, vagy gyarapo d ás ának körülményeiről, De még azokon a - helyeken is, ahol nem családi levéltárakkal van dolgunk, — mint például az Alföld nagyvárosaiban — a pusztulás szintén ilyen nagymérvű volt, sőt talán még nagyobb mérvű, mert szervezettség híjján talán már régibb idő óta folyik. Amíg a családi levéltárakban a seledtezés oktalan, csak az aktuális érdeket "figyelembevevő módon történt, az alföldi városokban sokszor hozzáértés híjján olyan e'setek történtek, hogy egyes városok levéltárainak egészen régi, Rákóczi-kori, Sőt a török-korig visszamenő anyagát m kiselejtezték. Emlékszem például néhai jóbarátom, Győrffy István, panaiSzára, aki az egyik alföldi nagyváros piacain vásárolta vissza egy kofától. a város XVII. századi múltjából származó iratokat. (Gróh József (pk): Nagyon jó!) Mindez pedig azért volt lehetséges, mert nem volt olyan hatóság, amely jogosítva lett volna ügyelni arra, hogy ez a roppantul fontos emlékanyag kárba ne vesszen. A levéltárak ügyének nem volt gazdája és a liberális magánjog ezen a téren túlságosan védte a beavatkozás ellen a tulajdonosokat, holott nyilvánvaló hogy itt a közérdekkel összefüggő vagyontárgyaikról van szó. Kitűnően (megszervezett és képzett szakerőkkel rendelkező Országos Levéltárunk, amely hivatva lett volna arra, hoigy, az egész magyar levéltárügyelt kezébe vegyö, olyan kevés erővel és tekintéllyel rendelkezett, • hogy nem tudta ellátni ezt a feladatot, melyeit különben a szakemberek lelkiismeretén kívül senki sem bízott rá. Ezenkívül az Országos Levéltárat olyan célokra vették igénybe, amelyek nem feleltek meg eredeti hivatásának. Célzok itt a nemesi kutatásokra, amelyekkel a régi Magyarország rangkórsága isujtotta" a hivatali tisztviselőket, majd a legutóbbi szomorú években 'bevezetett származása kutatásokra, méntelep edési igazolásokra. Ezekkel hoisszú éveken át számos tisztviselőt foglaltak le hivatali munkájuk alatt., Az előttünk fekvő törvényjavaslat a kutatás biztosítását iîs célozza és egyik főtörekvése, hogy ezen a téren is e'gységes gyakorlatot teremtsen meg és felszabadítsa a levéjltiátrakat az ilyen haszontalan munka végzésétől. A törvényjavaslat elődje, az 1929: XI. te. Kleibelsberg 'Knnónak az alkotása, mely a közhatóságok hivatalos iratait tartalmazó 1 irattárakat a történelmi jeleniőíségű anyagok tekintetében a vallás- és 'közokitatásügyi miniszter főfelügyelete alá rendelte és felhatalmazta a minisztert, hogy az érdekelt miniszterekkel egyetértve ^gondoskodjék a történelmi jelentőségű iratanyag elhelyezéséről, tudom:ányoi» rendezéséről, szakszerű kezeléséről. Ez a törvény azonban csak igen 'kis részben gondoskodoitt éta korántsem a kellő eréllyel a történelmi anyag megőrzéséről, főleg •vármegyei viszonylatokban. Ezért az egész levéltárügy általános
