Nemzetgyűlési napló, 1945. VIII. kötet • 1947. június 24. - 1947. július 25.

Ülésnapok - 1945-137

265 A nemzetgyűlés 137. ülése ÍH\ mányosan került ide, nem tárgyalható komo­lyan és így tovább. Hadd mutassak rá itt arra, amire az előttem szólottak is már többen rá­mutattak, hogy ez a terv eléggé az ország nyilvánossága előtt készült, a.z ország nyilvánossága előtt dolgoztuk ki szakemberek ezrei, nyugodtan mondhatjuk, előadásokban, munden névén nevezendő szóbeli és írásbeli módon ismertettük, vitatkoztunk rajta. Mi a magunk részéről például alaposan kivettük ré­szünkéit ebből a megvitatásból és megállapít­hattuk, hogy rengeteg vita után, a legkomo­lyabban lefolytatott tárgyalás után születtek meg a terv egyes tételei, (Egy hang a szabad­ságpárton: Nagyvonalúan!) amelyeket úgy kell kezelnünk, hogy egy nagyon széleskörű vitatás, kimunkálás után születtek meg. Rendben van, tényleg, ez a hároméves terv, amelyet! így az ország legszélesebb nyilvános­sága előtt kidolgoztunk, nincs itt és nincsen a törvényjavaslatba belei oglalvai. (Egy hang a szabadságpárton: Ez az!) Viszont elő van ké­szítve. (NagySván János (msz): Hol van? A fiókbanl) Leszek bátor erre rátérni, t. képvi­selőtársaim f ês leszek bátor megvilágítani, hogy az a 'tény, hogy a törvényjavasliaitban nincsen benne ez a terv, még nem akadálya annak, hogy komolyan tárgyalhassunk rólia. (Közbekiáltás a szabadságpárton: De nem nyolcórás ülésen!) Merem alítani, hogy a há­roméves tervet annak ellenére, hogy nincs belefoglalva ebbe ta törvényjavaslatba, nem kevesebb, hanem több nyilvánossággali tár­gyalták és dolgozták ki, minit' amennyit a tör­vény előír ahhoz, hogy komolyan lehessen tár­gyalni róla. A helyzet a következő. Kidolgozott és ide­iktatott hároméves terv tényleg nincs olyan ért elemiben, hogy a törvény által arra rendelt szevek kidolgozták és annak rendje ég módja szerint idehozták volna. Ennek a törvényjavaisr latnak éppen az a célja, hogy ezt a folyamatot elindítsa miután az előkészítő munka befeje­zést nyert. (Sulyok Dezső (msz): Egyszer meg­indítsa, egyszer be van fejezve! Micsioda össze­vissza beszéd ez?) Tehát moisit ebben a törvény­javaslatban arra adjuk meg a kormánynak a felhatalmazást, hogy állítsa fel azt a tervtaná­csot, amely a tökéletesen, előkészített tervet hiteles formába önti, annak rendje és módja szerint alkalmazásba veszi. (Sulyok Dezső (msz) : Halandzsa ez uraim a javából! — Gyuska János (kp): Csak a magáé nem halandzsa! — Sulyok Dezső (msz): Egyszer már készen van, egyszer meg kell kezdeni! Próbáljon egyszer értelmesen gondolkozni! — Gyuska János (kp) közbeszél.) De méig imást is figyelmükbe kell idéznem., Nevezetesen azít, hogy van egy állami beruhá­zási teirv, amely természetesen máskép — mar gyón helyesen — nem is képzelhető el, mint a nietazetgyűlés elé kerülő költségvetés, vagy egyáltalán számvetési tervezet formájában. De hadid! hívjam fel a figyelmeit arra -is, hogy ez nem költségvetés. A költségvetésnek majd meg­lesz a feladata ai hároimévesi terv keretén belül és nyugodjék meg minden aggodalmas jogász, hogy ia, költségvetésibe beillesztendő beruházási tételek a hároméves terv keretén belül idekerül­nek, mint költségvetési tételek és azokon majd lehet vitatkozni. (Nagyiván János (msz): A jo­gászok megnyugodnak, csak az adófizetők nem! — Sulyok Dezső (msz): Hát kérem, nem, tó. lesz költségvetés, mert holnapután a kormány fel­hatalmazást fog kérni!) '. évi július hé 1-én, kedden. 266 Elnök: Csendet kérek! Erdei Ferenc (pp): A hároméveisi tervnek az a része, amely a, költségvetésen belül nyer majd megvalósítást, idekerül. Másik része a szö­vetkezetek beruházási és termelő munkáját je­ienitá és imiajd' a szövetkezet közgyűlése' és igaz­gatósága fog vitatkozni rajta. A részvénytársa* Ságoknál ugyanígy megy ß, dolog* Szóval min­den részt kiki a maga imiódján, a maga keretei között meg fog vitatni. Nézetem szerint a felhatalmazás kérdésében­is rendkívül súlyos' félreértés történt. Vásáry képviselő úr azt unomdja, hogy ez a világtörté­nelemben példátlan felhatalmazás, (Mozgás a kommunistapárton.) hogy valami olyan diktá­tori hatalmat ad a kormánynak, amivel a jó Isten tudja, mit fog csinálni. A következők nyugtassák meg Vásáry kép­viselő urat. Az, amit a 1 kormány — nem is any­nyira a kormány, mint inkább a pártok — eddig végeztek a hároméves tervvel kapcsolat­ban, s annak, amit a kormány el akar 1 végezni, egy része olyan, hogy nem isi volna, szüksége külön felhatalmazásra, hiszen végeredményben minden tárcának kötelessége, hogy a tárcája körébe eső termelési területen céütudatos terme­lési . politikát folytasson, s olyan gazdaságpoli­tikáit csináljon, amellyel az ország fejlődéisiét szolgáljía. Itti most nemi az történt, hogy 13 tárca külön-külön csinált valamit, hanemi összeültek azok, akik felelősséget éreztek az. ország gaz­dasági jövőjéért és egy közös tervet dolgoztak ki. Lényegében, tehát semmi különös felhatalma­zást nem kívánna az, amit eddig előkészítet­tünk, még azt .sem, hogy-ezt a Tervhivatalt, Tervtanácsot felállítsuk. így éppen az ellenke­zője igaz annak, amit a képviselő úr mondott; nem egy extra felhatalmazásról van szó, hanem extra figyelmességről a nemzetgyűlés irányá­ban, hogy ezt a javaslatot ebben a formában, [már a kezdő lépésnél idehozta a kormány,. a metazetgyűléisi elé. (Kiss Ferenc (msz): Nem et­tünk bolondgombát, hogy ezt el is higyjük!) Mindenesetre 1 lényegesen komolyabb felfogás ez, mint amilyent Vásáry képviselő úr kifej­tett., (Zaj.) A felhatalmazás tekintetében nézetem sze­rint tehát a kerek égvilágon- semmi baj nincs, mert a kormány mindazt, amit ,a hároméves tervvel kapcsolatban előkészítő szakon tesz,— mindaddig, amíg mindez a költségvetés tételeibe bele nem kerül — nyugodtan megtehetné e nél­kül a felhatalmazás nélkül dB. T. Nemzetgyűlés! Nézzük mindenekelőtt en­nek a törvény javaslatnak és vele kapcsolatban a hároméves tervnek néhány érdemi vonatko­zásait. A Nemzeti Paraszt Páirt részéről elsősor-. ban a mezőgazdiasággal kapcsolatos szemponto­kat akarón* kiemelni- Miről van itt szó? Első­sorban a beruházások okos felhasználásáról, másodsoriban a termelés 1 irányának, helyes meg­szabásáról, harmadsorban arról az ipari fejlő­désről, ipari termelésről, amelyre a mezőgazda­siálgnak szüksége van: mindezek a hároméves tervben bennefoglaltatnak.. Beuneifoglaltatiik te­hát mindaz, ami beruházásban, a termelésirányí­tásában, a mezőgazdaság ipari alátámasztásá­ban a jövendő három esztendőben az ország iszlá­méra szükséges. Azok, akik javaslatot tettek a hároméves tervre, elég kiadósan gondoltak minderre, mi pedig a parasztpárt részéről elég sok energiát fejtettünk ki, hogy a hároméves terv ebből a szempontból a parasztság számára

Next

/
Thumbnails
Contents