Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.
Ülésnapok - 1945-114
137 r A nemzetgyűlés Ili. ülése 1947. évi március hó 21-én, pénteken. 138 sze tudja egyeztetni a gazdasági élet józan és tervszerű követeléseivel. Csak az a pénzügyi politika lehet erős, amely a gazdasági élet talajából fakad és amely a gazdasági termelő} erők életrehívásával tud ja > előteremteni a pénzeszközöket a nagy gazdasági, kulturális és szociális feladatok megoldására. Nem lehet nagyobb törekvésünk, mint a gazdasági életet erőiben felfokozni. -Ennek a szempontnak kell irányadónak lenni a pénzügyminiszteri tárca bevételi fejezetének mérlegelésénél is. A pénzügyi kormány megmutatta, hogy a költségvetés összeállításában mennyi előrelátással és gondoskodással tudott eljárni. Biztosan meg fogja tehát találni a pénzügyi kormányzat az utat az állami bevételek organikus kimunkálására isA feladat részben könnyű lesz, mert a végzetszerű inflációk után bekövetkező stabilizációs költségvetések mindig két elven épülnek fel. Az első elv az. hogy a kiadási oldalon él kell mennie az államnak a legvégső megszorításáig, ezért az ilyen szanálási költségvetések mindig szükség- és kényszerköltségvetések. A másik oldalon viszont a gazdasági élet végzetes leromlás« után az újra életre kerülő erők sok titkos tartalékot nyújtanak a bevételek jövő felfokozására. Másrészt igazán nehéz helyzete lesz a pénzügyi kormányzatnak azért, mert a legtragikusabb gazdasági viszonyaink között, hihetetlen súllyal nehezednek ránk a nemzetközi kötelezettségek. . T. Nemzetgyűlés! Nehézzé teszi a pénzügyi helyzetet az is, hogy olyan gazdasági és strukturális változáson estünk át, amely az adópolitikában is újabb megfontolásokra kell, hogy késztessen bennünket. Dogmaszerű étel az, hogy. HZ állani a bevételeit az egyenes adókra építse. Nem szállunk perbe ebben az örök vitában. Annyi yzoaiban bizonyos, hogy inkább eszmény ez mint valóság. Éppen _az utóbbi évtizedek nehéz és válságos évei níessze eltérítették az állami pénzügyigazgatást ettől az eszménytől. Megértjük tehát a stabilizációs költségvetésben is, hogy az 1946/47 évre előirányzott közigazgatási 2-5 milliárd forint bevételből mindössze 487 millió forint esik az egyenesadókra. A szerves pénzügyi politikának mindenkor feladata lesz a tények ellenére az egyenesadóknak és ezen belül a jövedelemhez vagy a keresethez alkalmazkodó adóknak a kidolgozása. Ennek egyik lépése volt, hogy beszerveztük adórendszerünkbe a folyamatos és rendszeres vagyonadót. Figyelmébe ajánlom a pénzügyi kormányzatnak, hogy terjesszen a nemzetgyűlés elé mielőbb törvényjavaslatot arra, hogy az utóbbi időkben szerzett konjunkturális vagyonokat adóztassák meg. (Nagy Vince (msz): Hol a pénzügyminiszter?) A jelen idők zűrzavara, az őrületig tomboló infláció, másrészít a gazdasági életünk összeroppantsága a konjunkturális vagyonok százait és ezreit teremtette meg. Nevetséges pénzösszegekkel ingatlanokat szereztek (Némethy Jenő (msz): Szövetkezeteket alapítottak!) az ingatlanok valóságos értékének 10 vagy 20 százalékáért. Ezek a konjunkturális Vagyonszerzők* komoly és nagy ingóvagyont is halmoztak fél maguknak. Idesorozhatnánk még azt a'kategóriát! is, amely az ilyen könynyen szerzett vagyonát a nemzet nagy kárára külföldre mentette. Nyugodtan megállapíthat.iuk, hogy az ilyen konjunkturális vagyon minden részében erkölcstelen és teljes mértékben indokolt, hogy ezt legnagyobbrészt az állam fölözze le a maga javára. Az ingóvagyont illetően megfontolás alá kellene venni azt, hogy éppen a legkényesebb pontjain, a részvényeknél és az értékpapíroknál nem lenne-e helyes bevezetni a névre szóló részvényeket és értékpapírokat. Mindez azonban csak részletkérdés; a lényeg az, hogy az egész kérdéskomplexum el ne sikkadjon. T. Nemzetgyűlés! Az egyenesadók kérdésébe^ sok megfontolásra lesz szükség a jövőben való kimunkálás! illetően. Olyan gazdasági és ennek kapcsán jövedelmi struktúraváltozáson estünk át, amely időt fog igényelni, míg a jövedelmi adó normális eredményességét újból el lehet érni. ' Egész hatalmas rétegek kikapcsolódtak a nagvjövedelmi kategóriából. A vagyonmegosztás, ami az idők hatása alatt történelmi szükségességgel bekövetkezett, az adómentes jövedelmeknek és gazdasági alanyoknak ezreit és ezreit teremtette meg. Másrészt ne feledjük el. hogy az idők szellemében mozgó államosítás is a jövedelemadó szempontjából elég nagy alapot kapcsolt ki. Ami az első kérdést űlleti, ott az általános gazdaságpolitikának a feladata, hogy olyan lendületet tudjon belevinni a gazdasági élet összes vetületeibe, hogy az necsak pótolja az átmenetileg kimaradt hiányokat, hanem erőteljes jövedelemadó-fokozást is tudjon biztosítani. Àz államosítással kapcsolatos üzemeknél pedig be kell tudni bizonyítani, hogy ezek gazdaságosabb elvek szerint tudnak dolgozni s ennek kapcsán nemcsak a dolgozók életszínvonalát képesek megjavítani, hanem eme elsődleges cél teljesítése mellett az államot is fokozott jövedelemhez tudják juttatni. (Némethy Jenő (msz): A deficitet megszüntetni!) Az államosítás csak abban az esetben lesz üdvös az államra és a társadalomra egyaránt. Jól tudom, hogy ez egyszerre meg nem valósítható, ehhez idő kell, de mindent meg kell tennünk, hogy ez a legsürgősebben bek«) vetkezzék. , .• . . . „. T. Nemzetgyűlés! Az olyan válságos idők, min 1 " amelyekben most élünk, csak kiereszt alkalmasak arra, hogy nagy és szerves adópolitikai reformot valósítsunk meg. Bizonyos azonban, hogy előbb-utóbb el kell jutnunk ehhez a stádiumhoz is. Az Tgyenesadok korén belül a kivételes idők által parancsolóan előirt adókat, mielőbb ki kell küszöbölnünk Az altalános forgalmiadó terén a mostani súlyos megterhelést nem bírhatja el a nemzet. Antiszociális is. Minél előbb vissza kell: term a normális mértékre. A fogyasztása adok tekintete ben is olyan súlyos a megadóztatás hogy azt normális'időkben nem Viselhetjük el. ,lerme : szetes és önként következik, hogy a pénzügyi kormányzatnak a legnagyobb óvatossággal kell ezekhez a kérdésekhez nyúlnia, mert nem volna veszedelmesebb dolog, mint hangulatok alapján felépíteni pénzügyi politikánkat, fcm .meg vagyok győződve és hiszek benne, hogy a pénzügyi kormányzat, az első adandó alkalmat meg fogja ragadni arra, hogy fokozatosan organikus összhangba hozza az állam terheit a nemzet adó- és fizetőképességével. T. Nemzetgyűlési A pénzügyi tárca költségvetéséből mindössze a kiadások oldaláról, idézek néhány adaJ'ot. ^ A pénzügyigazgatás költségei a nyugellátás leszámításával 159 millió forintot tesznek ki. A nyugdíjak ugyanakkor a tárca keretén