Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.
Ülésnapok - 1945-127
787 A nemzetgyűlés 127. ülése 1947. évi június hó 10-én, kedden. 788 Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet déli 12 óra 17 perctől 1 óra 20 percig.) Elnök: T. Nemzetgyűlés-! Az ülést újból megnyitom. Mielőtt a kormány programmja feletti vitára áttérnénk, a t- Nemzetgyűlés tudomásálra hozom, hogy a Független Kisgazda Párt. a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt jelentettek be szónokokat, éspedig Filó Samu, Révai József, Kisházi Ödön és Erdei Ferenc képviselő urakat. A netaízetgyűlés a bejelentést tudomásul veszi. Szólásra következik ia kijelölt szónokok közül Filó .Sámuel képviselő úr. Filó Sámuel (kg); T. Nemzetgyűlés! A miniszterelnök úr programmbeszédéhez szólva van szerencsém bejelenteni úgy a magam, mint a kisgazdapárt nevében, hogy teljes bizalommal viseltetünk a kormány iránt. Ennek a bizalomnak elsősorban az az alapja, hogy a párt új politikai vezetése mellett az elmúlt események következtében a független kisgazdapártnak mind külpolitikáját, »mind belpolitikáját olyannak találjuk, amely megfelel annak a pártprogrammnak amely pártprogrammot a független kisgazdapárt a békési Programm alapján lefektetett. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Az elmúlt idők tapasztalatai alapján mi magunk éreztük és tudtuk azt, hogy vannak bizonyos hibák, es ezeknek a hibáknak kiküszöbölésére mindig szembeszálltunk azzal a negatív politikai irányzattal, amely a magyar belpolitikát állandóan, zavarta. Vannak a politikai életnek bizonyos mozzanatai, aimelyek szinte érthetetlenül állnak a nagy közvélemény előtt és ezeknek az érthetetlen, kulisszaimögötti titkoknak a kibogozása után mi magunk látjuk, tudjuk és érezzük azt, hogy az a politikai vonalvezetés, amelyet ma a miniszterelnök úr előttünk vázolt, megfelel annak a politikai irányzatnak, amelyre ezekben a sú|yos időkben szükség van. megfelel annak, hogy a magyar nép, a magyar nemzet a maga önállóságát, a maga függetlenségét meg tudja tartani. T. Nemzetgyűlés! Történteik hibák. A hibák kiküszöbölésére a független kisgazdapárt újonnan megválasztott vezetőségével eljutott oda, hogy a régi békési progranumi alapján azok az emberek vegyék kezükbe a párt vezetését, akik annakidején a 'békési programmot alkották. Mi magunk érezzük és tudjuk, hogy mindazt, amit hirdettünk e Programm keresztiül viteléért a múltban, csakis a nemzet egyetemével, a nemzet egységével lehet megteremteni. Éppen ezért a magunk részéről kijelentjük, hogy mi szilárdan állunk a demokratikus elvek alapján, hiszen ezért harcoltunk tizenhét esztendőn keresztül, mi hirdettük állandóan a földrefoitnot, hirdettük az igazságos egyenlő teherviselést, mi üldöztük a korrupciót, 'ml csatáztunk állandóan a bankok túlkapásai ellen és harcoltunk mindazoknak az irányelveknek megvalósításáért, amelyekben a dolgozó társadalom jobb sorsának biztosítását láttuk magunk előtt. Amikor a nemzet egy vesztett háború után katasztrofális helyzetbe került, éreztük, hogy ebben az országban minden dolgozó társadalmi rétegre szükség van. Amikör ennek a nemzetnek olyan fiai ülnek benn a törvényhozásban, akik a népből származtak, hisszük és szarnád hinnünk, hogy a koalícióba tömörült pártok minden egyes tagja érzi, hogy a koalíció fenntartása to" vábbra is szükséges és hogy a koalícióban résztvevő pártok együttműködését, eredményes munkáját nem akadályozni, nem gátolni kell, nem egymás veséjét kell kirángatnunk, hanem egyetértésben és jószándékkal kell egymás irán lennünk- (Élénk helyeslés és taps a kisgazdapárton-) T. Nemzetgyűlés! Nagyon jól tudom, hogy a független kisgadapártban is voltak emberek, akik nem voltak báránykák, de azt is higyjék el nekem, hogy bizony a túloldalon sem mind báránykák vannak. (Ügy van! a kisgazdapárton.) Ezért ha mi igazán, őszintén, becsülettel akarjuk a nemzet egyetemét szolgálni, akkor azt. aki a nemzet romlását igyekszik előmozdítani, le kell dorongolnunk, azzal szemben együttesen kell fellépnünk, de a jó elgondolásokat is egyességgel és egyakarattal kell megvalósítanunk. Nem szabad kereszteznünk egyiinás útjait azzal, hogy annit te akarsz, azt én azért nem akarom, mert azt te kezdeményezted. Nekünk ebben a nemzetgyűlésben egységesen kell tárgyalnunk és meg kell éreznünk, hogy mit kíván az egyetemes' nemzet érdeke. T. Nemzetgyűlés! Ez után a bevezetés után legyen szabad csak néhány szóval rátérnem arra, amit a miniszterelnök úr programmbeszédében vázolt. Vannak olyan kérdések, amelyek egy hosszú politikai hajófutás után még mindig nem találtak megoldást. A mi" niszterelnök úr beszéde és programmja engem teljes egészében kielégít, szerettem volna azonban, ha fontos kérdésekben olyan határozott ígéretet tett volna, amely éppen a magyar parasztságot is kielégíti és a széles néprétegeket megnyugtatja. Ezek között első a magyar mezőgazdasági érdekképviseleti törvény dolga. (Ugy van! Ugy van! — Taps a kisgazdapárton.) Ha az egyetemes nemzetgazdasági szempontokat figyelembe vesszük, mindnyájan elismerjük, hogy a mezőgazdaság, a magyar közgazdasági élet alapja. (Ugy van! a kisgazdapárton.) Ezért nagyon fon; tosnak tartanám, hogy ebben az újjáépítő munkában elsősorban is azt az alapkövet te" gyük lie, amelyen fel tud épülni az egész gazdasági élet. Ha elismerjük és elismeri a nemzet minden egyes fia ebben az országban, hogy demokratikus állami béren dez-kedést, demokratikus gazdasági, társadalmi és poli ti? kai életet nem lehet csak egyes társadalmi rétegekre felépíteni, de különösen meni lehet felépíteni, mint a történelem is bizonyítja, egészséges demokratikus állami berendezkedlé' sünket a magyar parasztság nélkül, (Ugy van! Ugy van! — Taps a kisgazdapárton.) akkor igen fontos kérdés az, hogy a magyar parasztság hozzájusson az érdekképviselethez, amelynek útján érdekelt mindenkor kellőképpen képviselni tudja. (Ugy van! — Helyeslés a kisgazdapárton.) Legyen szabad remélnem, hogy ezek a fontos kérdések a jövőben megvalósulnak. Megvalósulásukat pedig azért íremélem, mert hiszek abban, hogy ez nemcsak a »magyar parasztság kívánsága, hanem azoknak a> pártoknak a kívánsága is kell hogy legyen, amelyek az iparig munkásságot képviselik s amelyek nagyon jól tudják, mi' lyen keserves dolog valamely réteg érdekeit szakszervezet, képviselet nélkül^ megvédeni. (Gyurkovits Károly (szd): Törvény nélkül is megvan rá a lehetőség!) Ennek a társadalmi i rétegnek tehát meg kell adnunk ezt a lehető-