Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.
Ülésnapok - 1945-125
7( >3 A nemzetgyűlés 125. ülése 1947. »an hasít belém a kendéé: hát nem ugyanannak a nemzetnek vagyunk-e ia fiai? Ugy állunk szemben egymással, mint az elleniségek és nem mint az ellenfelek. Ennek a pompás teremnek a falai sok nagyszerű és «ok szomomi jelenetnek voltak a tanúi. Láttáik a magyarságot nagysága és dicsősége teljében és látták elaljasodott. megté'vedt vagy megtévesztett fiainak embertelen garázdálkodását, tudatos gonoszságát is. Ennek a komor pompájú épületnek ablakai látták az elfajzottak dunanarti kegyetlenkedéseit, gazságait és árván figyelték a város vonaglását a hathetes ostromban. Ha más nem, ezek a falak és ezek az ablakok figyelmeztetnek bennünket arra, hogy soiha. többé ne térjünk vissza azokhoz a módszerekhez, amelyek meggyalázták nemzetünket és amelyek annyi sok ártatlan etnber vérét, életét követelték. (Taps a pártonkívülieknél, a középen.) Ne térjen viszsza többé az a szellem, amely fojtott induhi tokban, parlamenti dühkitörésekben, egymást fenyegető ökleikben jelentkezett s >miajd halálmaraokban, tömegmészárlásokban és egy félelmetes, katasztrofális ámokfutásban végződött. Nines kizárólagosság, t. Nemzetgyűlés. Azok a nem keresztényeket akarták likvidálni, irgalom, kegyelem, megértés nem volt a szívükben. Itt néha iazt látom» hogy a politikai türelmetlenség leszűkíti ,a demokrácia körét és akik kívül maradnak, vagy kívül rekednek, azoknak a likvidálására törekszik, készül. Én nem mondóim azt, amit Széchenyi mondott, hogy még az apagyilkosoknak is meg J<ell bocsátani, mert olyan kevesen vagyunk. Ne bocsássunk meg az apagy il kosoknak és azoknak se, akik demokráciánk megdöntésére törekszenek, de hagyjuk élni azokat, akik hajlamosaik a megtérésre, akik szívből-lélekből demokraták, csak éppen másként értelmezik a demokráciát, mint ahogyan értelmezni kell, vagy ahogyan előírják. (Ugy van! Ugy van! — Taps a pártonkívüliek és a szabadságpárt oldalán.) Ne akarjunk folyton likvidálni. Az ember annyi szenvedés, im-cgaláztatás, nyomorúság, békétlenség után végre békében, boldogságban, meg elégedettségben akar élni. Az »Übermensch« apokaliptikus kara elmúlt, de ne engedjük az »Übermenseh«-ek után az »Untermengen« eket uralomra jutni. (Ugy van! Uffy van! — Taps a pártonkívül ek és a szabadságpárt oldalán* valamint a kisgazdapárt egy részen.) Demokráciánk fejlődésének kísérő tünete a válság. Ma már azon lepődünk meg. ha nincs válság, annyi válságot éltünk át az elmúlt két esztendőben. A válságról a közönség rendszerint a lapokból értesül. A pártvezetők még mindig vigyáztak arra, hogy vitatkozásaiknál, vagy egyezkedéseiknél a tömegek ne asszisztáljanak. (Ügy van! Ügy van! a pártonkívülieknél.) Amit eddig tüntetésekből, felvonulásokból vagy népítéletokből kaptunk, azok a válság továbbrezdülései voltak, a tö>megindnl:it fenyegető kirobbanásai sokszor ellenkező előjellel és tendenciával, mint amit logikusan várhattunk. Központi irányítás sok esetben megállapítható, de a tömegek bevonása azzal az elszántsággal és céltudatossággal, amely döntésre vihetne a kérdéseket, még korai. Egyelőre a jelszavak, a tervek, a feltevések mérkőznek. A direkt-akciók eleinte gazdasági kö vetélésekben, kisebb demonstrációkban nyilvánultak meg, — harc a drágaság ellen, az árak védelme, a stabilizáció biztosítása stb. jelszavával — mögöttük azonban érződött a tervszerű irányítás. évi április, hó 18-án, pénteken. 704 A válságpolitikia természetesen azt jelenti, hogy egy egészen szokatlan módszerrel ismerkedett meg a magyarság az elmúlt időkben. Ez a szokatlan módszer a dialektikus politika, amely a korábbi demokratikus formák között még nem jelentkezhetett. A válság oka a polarizáció. A polarizáció a dialektikus politika lényege: antipólust kiképezni, arra kiélezni a helyzetet és így bizonyítani a saját pólus, illetve saját politika igazát, helyességét. Leegyszerűsítve, ez a »velem vagy ellenem« politikája. Mintí ilyen, relatív értékelésével az adott helyzetben mindig sajátmagára értheti csak a haladást vagy a cselekvést és ami elhajlik tőle jobbra vagy balra, egyformán helytelen. Az új módszert talán a honfoglaló magyarság cselező harcához, taktikájához hasonlíthatnám, amellyel megbénította, kétségbeejtette a hűbéri Európa nehézkes, kényelmes hadviselését. Persze a baj ott is, és akkor jelentkezett, amikor megtanulták őseink haditechnikáját és a tragikus fordulat két dátumát. 933-at és 955-öt, az augsburgi és a merseburgi ütközetet voltunk kénytelenek feljegyezni történelmünkben. Ami utána következett. Szent István politikája, már a felismert helyzet kiértékelése és okos> észr szerű alkalmazkodás. A dialektikus politikának is ez lesz a sorsa. A dialektika ellenszere a dialektika s az e módszert követők vagy alkalmazkodnak, igazodnak, vagy.... de erről a vágyról majd később. A válság ezzel a módszerrel bármikor felidézhető és megszüntethető. A polarikus válságok megoldása rendszerint nem az eredeti iövetélések teljesítésével hozható összefüggésbe, mert a követelések módosulnak B a végén mindig egészen új és eredeti követelések teljesítése hozza meg a pillanatnyi békét, a kényszerű megoldást. Egyik oldalon a reakció emlegetése, a reakr ciós erők kiküszöbölése, a másik oldalon az elmulasztott alkalmak feletti siránkozás, a pozíciók arányosítása — elsősorban a közigazgatási és rendőrségi pozícióké — a válságot bevezető vagy megszüntető jelenségek. Ezeket a problémákat elsöpörte, elsodorta az összeesküvés, amely demokráciánk rövid életében példátlan arányú, óriási gátszakadást idézett elő. Ha valahol leheti a kommunistar párt önmérsékletét, fegyelmezettségét, mértéktartását dicsérni, itt lehet, mert a yaltai egyezmény értelmében e terület politikai, társadalmi ós kulturális fejlődését a szövetséges hatalmak közösen, a demokratikus módszerek) érvényesítésével biztosítják ugyan, de volt olyan időu amikor a kommunistapárt nemc'sak az egész kisgazdapártot, az egész országot is bevonhatta volna az összeesküvésbe, hiszen már a politikai felelősség kollektív megállapításánál tartottak a munkáspárti vezetők^ mégis megállt, mert érezte, hogy a politikai túlterhelést nem bírja cl ez a mindenképpen elítélendő, meggondolatlan próbálkozás. A politikai gátszakadás annyira cl mély ült és kiszélesedett, hogy az egész ország elárasztásától lehetett tartani. A kommunisták ellenállás nélkül törtek előre s a kisgazdapárt ott követte el ai legnagyobb hibát, hogy az összeesküvés teljes ódiumát a nyakába hagyta varrni. (Ugy van! Ugy van! q szabadságpárt és a pártonkívüliek soraiban.) és ezzel igazolta
